Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-66

406 66. országos ülés 1897. márczius 9-én, kedden. val nemzetet, népet hazafiságra oktatni és a jövő nagy küzdelmeire előkészíteni tiszta kép­telenség (Ügy van! a szélső boldalon.) Azok közé tartozom, kik szivesen beismerik, hogy a közigazgatás, a bíráskodás, az állami organiz­mus egyéb nagy territóriumain van pótolni, van javítani való elég; olyan sürgős és olyan fon­tos javítani való, mint a néptanítók helyzetének javítása, egyetlen egy állami feladat sincsen. (Úgy van! a túlsó baloldalon.) Úgy, hogy t. kép­viselőház, mi, a kik a függetlenségi és 48-as párt híveinek valljuk magunkat, a törvényhozás elé ismételten és ismételten járulunk azon érett meggyőződésünknek kifejezésével, hogy mi addig, a míg a néptanítók helyzetén gyökeresen és alaposan sepítve nem lesz, bármennyire jogo­sultaknak ismerjük is el egyéb aspiráezióinkat, senkinek semmi czím alatt, semmi szin alatt fizetésemelést adni nem fogunk. (Helyeslés a seélsőbaloldalon.) Nincs okunk rá, t. képviselőház, hogy ezen jól megfontolt álláspontunkat a tör­vényhozás termében ma megváltoztassuk. Fáj­dalommal kell konstatálnunk, hogy azon moz­galomnak, mely a néptanítók helyzetének javí­tását tíízte ki hazafias czéljáúl, mai napig is csak azon csekély, nagyon szerény eredménye maradt, hogy mindössze 300 forint fizetés-mini­mum lett a törvényhozás által elfogadva. Örven­dek annak, hogy konstatálhatom, hogy daczára annak, hogy e párt két töredékre oszlott, ma is megőriztetett ezen tradiczió: a Kossuth Fe­rencz t. képviselőtársam vezérlete alatt álló táborból is bekerült azon indítvány, a mely a néptanítók helyzetének javítását, azok fizetésé­nek felemelésében követeli és ezt okvetlenül állami szükségnek tekinti. Erre nézve tehát, t. ház, miután az indo­kokat, a melyek bennünket arra vezettek, hogy a néptanítói kar helyzetét ismét és ismét ajánl­juk az ország törvényhozásának figyelmébe, a törvényhozás iránt tartozó tiszteletemnél fogva nem tartom szükségesnek megismételni, csak annak konstatálására szorítkozom, hogy mély sajnálattal veszem, hogy e tekintetben e párt törekvései mai napig sem érték el azon ered­ményt, a melyet azok joggal megkívánhattak s megkövetelhettek volna. És hogy már előre is nyilatkozzam, annak, t. ház, hogy én egyéni tiszteletem legmagasabb mértéke daczára politikai bizalmatlansággal vi­seltetem a kormányzat és maga a kultusz tárcza iránt is, egyik főoka az, hogy a néptanítók helyzetének javításával gyökeresen és komolyan foglalkozni eddig egyetlenegy minisztert sem láttam s ma sem látok. (Úgy van! a szélső balol­dalon.) A pénzügyi motívumokkal nekünk ne álljanak elő, mert ebben a parlamentben én tar­tózkodom ma és e pillanatban annak vitatásától, mennyiben jogosult az annyi mindenféle nyug­díjigénynek főispánok stb. részére való megszava­zása, (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon) a hadügyi költségeknek folytonos emelése, és oly érdekek védelmezése, a melyek messze háttérbe szorulnak egy nemzeti nagy és fontos kérdés előtt: a néptanítók anyagi helyzetének odaadó javítása előtt, a hol nem a luxus, nem a fény­tízes követelményeinek kielégítéséről, hanem a család számára szükséges mindennapi morzsáról, (Úgy van! a szélső baloldalon.) a kenyérről, a legszükségesebbről van szó (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De hát, t. ház, én vaknak színekről minek beszéljek? En nem szándékozom ma önöket kapaczitálni; tudom, hogy önök bensőleg érzik, hogy az, a mit most mondtam, szó szerint igaz, de a cselekvés erélye hiányzik önökben, hogy megköveteljék, hogy végre-valahára álljon fel az a miniszter és tegye meg kötelességét a pénzügyminiszterrel szemben is ott, a hol ily fontos nemzeti érdekek beváltásáról, előmozdí­tásáról, vagy megvédelmezéséről van szó. Én erről nem beszélek tovább, de egy do­logra mégis teszek megjegyzést, a mi nem kertíl pénzébe a t. közoktatásügyi miniszter úrnak. Nem kertíl pénzébe az, hogy azt a szerencsétlen néptanítói kart a felekezeti oktatás nagy terü­letén legalább védelmezze meg attól, a mit a törvényhozás sem akar: hogy ezen felekezeti tanítók ma már oda kényszeríttetnek, hogy a tanítói állást ezen 300 forint fizetési minimum­ért is csak úgy vállalhatják el, ha a kántorságot is, sőt némely helyen még a harangozói tisztet is teljesítik. (Mozgás a szélső baloldalon.) Hát, t. ház, nem akarom én itt a hivatást profani­zálni mindenféle alsórendű más foglalkozásokkal, a melyekkel a tanítókat elhalmozzák; hanem arra kérem, a t. miniszter urat, hogy Ígérje meg, — nem kerül semmibe, — hogy szigorúan felügyel arra, hogy a néptanítókát semmiféle alárendelt s a tanítósággal nem kapcsolatos teendőkre ne kényszerítsék. Wlassics Gyula vallás- és közoktatás­ügyi miniszter: Nem kényszerítik! Polónyi Gózas Különösen pedig nem kényszerítik ezen 300 forintnyi fizetési mini­mumért oly szolgálatok teljesítésére, a melyek a tanítói állással semmiféle kapcsolatban nin­csenek. Ezt megteheti a miniszter úr; csak jó akarat kell hozzá s a tanfelügyelőknek kiadott utasítás, s a t. miniszter úr meg fog győződni arról, hogy ezen téren nagyon számos a panasz, pedig könnyen orvosolható. T. ház! A miről tulajdonképen meg akarok emlékezni, az a népoktatás államosítása. T. ház! Az én álláspontom a képviselőház­ban e kérdésben nem titok. Szinte jól esik, —

Next

/
Oldalképek
Tartalom