Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-50
50. országos ülés 1897. frbrn&r 16-án, kedden. m tát. T. barátom csak homeopatikus dózisokban alkalmazná, de ennek nagy veszedelme, hogy annál soha megállni nem lehet: abból csakhamar alleopatikus dózis válik. A ki a mérget megszokta, mind nagyobb adagot kénytelen venni, hogy hatással legyen szervezetére; az ópiumvevő mind nagyobb adagokat kell, hogy szedjen, hogy elálmosodjék; ép úgy az ily kiviteli jutalmaknak is, mint mesterséges gazdasági rendszabálynak, természete az, hogy a bajokat folyvást Döveli és hogy folyvást nagyobb mértékban alkalmazva volna csupán alkalmas arra, hogy ugyanazon hatást előidézze. Ebben áll ezen rendszabályok alapos és gyökeres veszedelme. És ha ma azt méltóztatik mondani, hogy hiszen mindössze két-három millióról van szó a kincstári jövedelemből és ezen két vagy három millió elegendő lenne az ország nagy részében a búzaárakat tetemesen emelni, ebben is bizonyos veszedelmet látnék, mert a mi adórendszerünk mellett, a hol tényleg az ország jövedelmeinek nagy része azon rétegekből származik, mely rétegekre nézve a búzaár emelkedése kétségen kivül mellékes jelentőségű és a melyek annak hasznát közvetlenül nem érzik, de kárát igenis érzik; a mi adórendszerünk mellett, a mely lényegileg a fogyasztási adókra alapítja az ország jövedelmeinek tálnyomó részét; a mi adórendszerünk mellett, a mely máris szocziális szempontból annyi megtámadásnak van kitéve, igen veszedelmesnek tartanék minden oly kísérletet, a mely — ha csak látszólagos is — a nagy- és középbirtok javára kívánna közpénzeket fordítani, (Úgy van! jobbfelöl.) a melyekhez olyanok járulnak nagy részben, a kik közvetlenül maguk nem búzatermelők, vagy ha azok is, nem búzatermelők olyan mértékben, hogy a búza ára rájuk nézve döntő jelentőséggel birna és Őket közvetlen haszonnal kecsegtetné. (Úgy van! Úgy van! jobbfelöl.) És ne méltóztassék azt hinni, hogy ez csak a különféle társadalmi rétegek közt volna alkalmas ellentéteket előidézni, de alkalmas arra is, hogy ellentéteket idézzen elő az ország különféle részei közt. És ha el fognánk ilyen vagy ehhez hasonló rendszabályt fogadni, csakhamar azt tapasztalnók, hogy az ország számos vidéke: a Felföld és Erdély felszólalna és azt mondaná: »Tehát csak a természettől megáldott és gazdagabb Alföldnek és Dunántúlnak nyújtsunk mi segélyt és előnyt ?« (Ügy van! Úgy van! jobbfelöl.) És az ilyen rendszabály ellensúlyozására azután számos más termény tekintetében ugyanily joggal ugyanily előnyöket, ugyanilyen rendkívüli intézkedéseket követelnének. Sőt saját hazánk határain túl, — ha elfogadjuk azt is, hogy számba se veszszük azt a jelenséget, a mely Ausztria ipari jelleméből ezen kérdésre vonatkozólag felmerül, — vájjon nem látja-e Rosenberg Gyula t. barátom azt, hogy Ausztriában is a különféle vidékek közt szükségképen ugyanezen ellentét keletkeznék ; ugyanezen ellentét keletkeznék az alpesi tartományok, Csehország és Dalmáczia és a nagy városok közt egyrészről és Galiczia és Morvaország közt másrészről ? Egy ily politikát, a mely kis és széles körben mind az osztály-különbözeteket illetőleg, mind a vidékek különbségeit illetőleg, mind a különféle gazdasági müveletek és gazdasági ágak tekintetében ily ellentéteket előidézni alkalmas, vagy a nelyet legkisebb rosszakarat nélkül is ilyen irányban és mértékben lehet magyarázni: szerfelett veszedelmesnek és arra alkalmasnak nem tartok, hogy ezen rendkívül nehéz helyzetben vezető fonalul szolgáljon. (Úgy van! jóbbfelől) Azt hiszem, hogy politikánk állandó vívmányai, állandó eszközei közé az ily búzakiviteíi prémiumokra vonatkozó ajánlatokat el nem fogadhatjuk és azt hiszem, hogy tényleg más rendszabályok azok, a melyekkel ezen és más tekintetben is meg kell elégedni. El kell fogadnunk azt, hogy rögtöni segély e czélra nem eszközölhető; el kell fogadnunk azt, hogy igyekeznünk kell egy következetes vám- és egy következetes iparpolitika által megjavítani azon állapotot, melyben saját termésünk egészen a közös vámterületen beltíl fogyasztatik el, másrészt pedig gondoskodjunk arról, hogy a vámpolitikánkból származó előnyök a vámok emelése vagy a vámok szilárd megállapítása által tényleg egészen az illető termelési és fogyasztási ágak jussanak előnybe, mert kétségtelen, hogy Magyarország mezőgazdasági válsága nemcsak abból a szempontból fontos, hogy bevételeinket tetemesen csökkenti, hanem abból a szempontból is, hogy tetemesen csökkenti a fogyasztási képességet és hogy épen azért nekünk nem szabad semmi oly rendszabályhoz nyúlnunk, mely csak egyold ilúlag emelné az egyiket a nélkül, hogy megfelelöleg a fogyasztási képességre vonatkozólag is kifejtené hatását. És ebből a tételből jutok felszólalásom másik tárgyára: arra, mely az úgynevezett szociálpolitikai helyzettel, mint többször itt kifejtették, az agrárszocziálizmus kérdésével kapcsolatos. {Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) A belügyi tárcza költségvetésének tárgyalásánál már ráterelte a ház figyelmét Tallián Béla igen tisztelt barátom azokra a jelenségekre, a melyek kétségkívül aggasztólag merülnek fel az Alföld némely részeiben és melyek mindenesetre a törvényhozási konszideráczió méltó tárgyai. Ismételve foglalkoztunk ezekkel az analóg kérdésekkel a kereskedelmi költségvetés tárgyalása alkalmával, és akkor bátor voltam előadói zárszavamban is megemlíteni azt, hogy kilátás ö L
