Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-66

86. országos ülés 1897. márczius 9-én, kedden. 401 hogy ezen falusi tanítóknak, különösen az alsóbb osztályokban, még oly gyermekekkel is van dolguk, a kik nem tudnak írni, olvasni, számolni. És ezen körülménynél fogva ezeknek foglalkoztatása felette meg van nehezítve. A mélyen tisztelt kultuszminiszter úr tehát igen hasznos és szükséges munkát végeztet akkor, a midőn, mint tudom, épen most illetékes szakférfiak által azt a kérdést tanálmänyoztatja, hogy az osztatlan iskolák is bírjanak az ő viszonyaiknak megfelelő tantervvel. Rámutattam, t. ház, arra a fontos feladatra, és ama nehéz és fáradságos munkára, mely a tanítónak hivatásul, osztályrészül jutott, és mindezt 300 forint fizetésért kell ennek az embernek teljesítenie. Ez a fizetés egyáltalában nem áll arányban a tanítónak qualifikácziójával és hivatásának fontosságával. Bátran mondhatom, de be is bizonyítom, hogy e tekintetben a tanító más állásokkal szemben roppant hátrányban van, és így vele szemben méltánytalanság és igazságtalanság gyakoroltatik. Csak gondoljuk meg azt, hogy ahhoz, hogy valaki irnok legyen, sőt, hogy telekkönyvvezető legyen, sőt hogy esetleg irodaigazgató legyen, elég négy középtanodai osztálynak az elvégzése. A ki a tanítói pályára lép, attól csak az előképzettség négy középtanodai osztály, erre jön azután még négy kemény esztendő, úgy, hogy a tanítóképző bizonyítványnak tulajdonképen egyenlőnek kell lennie az érettségi bizonyítványnyal. Mert habár a tanítóképzőben nem tanítják a klasszikus nyelveket és egyes tantárgyakat oly terjedelemben, mint a középtanodák felső osztályaiban, viszont a tanítónak más tárgyakat kell tanulnia, melyeket a középtanodákban nem tanúinak és nem tanítanak, és így lehet mondani, hogy a tanítóképzőben mind a tanároknak, mind pedig a tanulóknak legalább is van olyan erős munkájuk, mint a középtanodák felsőbb osztályaiban. Es mégis ez a tanítói oklevél nem ér annyit, mint az érettségi bizonyítvány. Azt értem, hogy nem ér annyit az egyetemekkel szemben, mert a tanítóképző nem készít elő az egyetemekre; de annyit sem ér, mint például a polgári iskolák hatodik osztályának bizonyítványa; mert például jegyzői pályára mehet az, a ki a polgári iskola hat osztályát végezte, mehet, úgy tudom, állatorvosi pályára, de például tanítói oklevéllel, noha annak megszerzéséhez két esztendővel tovább kellett az illetőnek tanulnia, nem mehet. Világos tehát, hogy a tanítói fizetés nem áll arányban a tanítónak qualifikácziójával, s hogy ennélfogva a kormánynak kötelessége minden alkalmas eszközzel odahatni, hogy a tanítóknak javadalmazása emeltessék. Hát hiszen erre azt mondhatják, t. uraim, hogy a kormány, a törvényhozás meg is tett KÉPVH. NAPLÓ. 1896— tflOl IV KÖTET. már e tekintetben egy kezdeményező lépést, megalkotván az 1893 : XXVI. törvényczikket, melynek értelmében az iskolafentartók kérhetik a kormánytól, hogy az ő tanítóiknak a fizetése 300, esetleg 400 forintra egészíttessék ki. Épen a t. túloldalról többen hangsúlyozták azt, hogy a törvénynek ezen kedvezményét, ezen segélyt az iskolafentartók, különösen nemzetiségi vidékeken, nem akarják igénybe venni, és ehhez azt a magyarázatot fűzték, hogy azért nem akar" ják igénybe venni, mert nemzetellenes irányt követnek. Hát, t. ház, én úgy tudom, hogy nemcsak a nemzetiségi vidéken idegenkednek ezen állami segélytől, hanem a legmagyarabb vidékeken is igen számos esetben ezen segélyt félnek igénybe venni, mert félnek az azzal járó zaklatástól és esetleges politikai üldözéstől. A t. miniszter úr kijelentette, hogy kutat e tekintetben az illető vidékeken, hogy mely iskolák fentartói nem veszik igénybe az állami segélyt, és szándékozik e tekintetben erélyesen eljárni. Ezen miniszteri erélynek Dózsa és Perényi t. képviselőtársaim igen örülnek, hanem hogy aztán mily ügyesen, mennyi tapintattal szoktak a Dózsa és Perényi t. képviselőtársaimhoz hasonló gondolkodású egyének eljárni a vidéken, mutatja az, hogy például Dózsa t. képviselőtársam itt nyíltan kijelentette, hogy az állami segélyek kiosztásánál ne az egyházi hatóságoknak véleménye legyen döntő, hanem a politikai tisztviselőknek a véleménye. No már, t. ház, e tekintetben mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy ellenzéki pap nem fog a politikai tisztviselők véleménye alapján segélyben részesülni. Perényi t. képviselőtársam pedig azért kivánja különösen a tanítói segélyeknek mintegy ráerőszakolását az illető iskolafentartókra, mert abban a meggyőződésben van, hogy a felekezeti tanítók fegyelmezésénél az államnak úgyszólván semmi hatalma, befolyása nincs, a felekezeti iskolák tanítói tehetnek, a mit akarnak, bátran haladhatnak, indulhatnak nemzetellenes irányban, azért semmi bajuk sem történik, és ezért kivánja ő, hogy a felekezeti iskolák felett is a kormánynak hatalma minél inkább kiterjesztessék. Én, t. ház, úgy tartom, hogy ezen országban senkinek sem szabad nemzetellenes és államellenes cselekedeteket elkövetni, . . . Wlassics Gyula vallás és közoktatásügyi miniszter: Nem volna szabad! MÓCSy Antal: . . . mert ha elköveti, utoléri az igazságszolgáltatás keze, csak az államnak közegei teljesítsék e tekintetben kötelességüket és állítsák az illetőket a bíróság elé. T. képviselőtársam, Perényi úr, kivánja a törvényt oly értelemben módosítani, hogy a t. kormánynak, illetve az államnak fegyelmi hatalma a legszélesebb alapon kiterjesztessék, necsak az 51