Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-58

68. országos ülés 1897. február 25-én, csütörtökön. 227 más ezél szolgálatában áll; tekintve azt, hogy a honvédség mostani állapota arezulütése a nemzet önérzetének és jogos törekvéseinek (Helyeslés a szélső Idoldalon.) és különösen tekintve azt, hogy a cs. és kir. táborszernagy ár itt más czélok érdekében vezényeltetett be honvédelmi miniszternek: ez a párt a költségvetést nem szavazza meg. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Lakatos Miklós jegyző: Molnár János! Molnár János : T. ház ! Midőn én a napokban, úgy emlékszem, pénteken azt állítottam felszólalásomban, hogy azon nemzetgazdasági elv, mely szerint mindegy volna, »akárkié legyen a föld, csak az adó folyjon be érte«, tudniillik a t. túloldalról hangzott 181, akkor azt kiáltozták ugyancsak a túloldalról beszédembe, hogy azt ott senki sem mondotta. Hát, t. ház, én találtam egy senkit önök közül, a kit én azonban épen nem tartok senkinek, hanem nagyon is valakinek és vabiminek és ez Latkóczy Imre, belügyminiszteri igen tisztelt államtitkár úr a ki 1884. november 29 én — az országház tulajdonát képező ezen naplóból olvasom fel szavait — így szólott (Halljuk! Halljuk! Olvassa); »Az érzelgés következménye az újabb időben felkapott és az uralkodó politika czímére intézett azon szemrehányás is, hogy közgazdászati viszonyaink okozzák a középosztály anyagi hanyatlását. Ha ezen valójában felette kérdésessé tehető állítást feltevésként elfogadom is.« »... És most következik, a mint mondotta . . .« még akkor sem látok a dzsentri pusztulásában sem állami, sem nemzetiségi szempontból országos veszedelmet, a vagyont nem sodorja el a vízözön árja, az adóalap és adóképesség tehát mindenesetre megmarad.« Nem akarom ezzel vádotni az igen tisztelt államtitkár urat, mert meg vagyok győződve először is arról. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy nem a napirenden levő tárgyhoz szól. Molnár János: Én csak igazolni akarom múltkori állításomat. Elnök: De a kellő időben és helyen kell azt tenni. Most nincs itt helyén. (Helyeslés jobbfelől.) Molnár János: Csak bevezetésképen akartam felemlíteni és felelni az illető képviselő úrnak. Egyébiránt most áttérek tárgyamra, tudniillik a honvédelmi minisztérium költségvetésének arra a pontjára, mely még most nincsen benne, de a melyet igen kérném a t. miniszter úrtól, hogy szíveskedjék beletenni. Madarász József: Ahá! a papokról! Molnár János: Polónyi képviselő úr a minap kigúnyolta a néppártot, hogy az imádkoztatni kívánja a népet és így iparkodik a közgazdasági mizériákat orvosolni. Hát igaza is van a képviselő úrnak, meg nem is. Mert valóban imádkoztatni óhajtja a néppárt a köznépet, de egyúttal dologra is inti és serkenti. Azonban én más véleményben vagyok és azt gondolom, hogy imádságra nemcsak a népnek, hanem talán neki is volna szüksége, mert az imádság olyan dolog, a mi az országgyűlési képviselő urakra és egyáltalában mindenkire, még a vitéz honvédségre is reáfér. Mióta az állandó katonaság intézménye Európaszerte létesült, azóta kézzel foghatólag — nem is szükséges bizonyítanom — kézzel foghatólag látjuk az erkölcsöknek lazulását, különösen a katonaságnál. Három pont az, mely ott kiválólag kidomborodik. Először, az az éktelen káromkodás, a miről a mi bakáink és huszáraink oly híresek, hogy e tekintetben herostratosi dicsőségre tettek szert. (Derültség. Ügy van!) A második, a lelki tisztaságnak hanyatlása, mely nemcsak az illetők lelkében tesz óriási károkat, hanem egyúttal a testben is, mert tapasztalati tény, hogy a katonakórházak betegeinek legnagyobb része bujakórban szenved és harmadszor az öngyilkosságoknak szomorú szaporodása, mely már a t. házat is foglalkoztatta nem régen. Nem akarok hosszas lenni, annyival inkább, mert, mint tetszik hallani a torkom úgy is afficziálva van. Csak röviden akarok még néhány szót a tételről szólani. Sok ok és különféle körülmény játszanak közbe arra, hogy ez az erkölcsi lazulás a legényeknél beálljon, de egyik főoka annak következő: Polónyi t. képviselő úr a minap, az ő ékes ajkairól egyszerre kétféle szelet fútt, hideget és meleget. Hideget, midőn kigúnyolta a néppártot és meleget, midőn igen melegen kikelt a vallástalanság ellen, azt állítván, hogy az agr'ir-szoczializmus terjedésének egyik főoka épen a vallástalanság. Hát, t. ház, azt hiszem és erősen meg vagyok róla győződve, hogy a legénység erkölcsi lazulásának is a vallástalanság nagymérvű terjedése és a vallásosság nem elég hatályos ápolása az oka. És vájjon mit tett a t. kormány e tekintetben tudniillik a vallástalanság meggátlására és a vallásosság fejlesztésére a honvédségben? Míg a porosz császár {Felkiáltások: Német császár!) tehát, míg a német császár múlt évi november 12-én így szólt az ujonezokhoz (olvassa): »Ti most a feszületre és a zászlóra megesküdtetek, hogy hívek lesztek hozzám és a hadsereghez. Valamint a korona semmi az oltár és feszület nélkül, azonképen a hadsereg is csak semmi a keresztyén vallás nélkül. Tartsátok eszetekben, hogy a trón és az oltár megoltalmazására kaptátok a fegyvereket és adja az Isten, hogy a mennyei berakkoláskor a jók felén állj átok.« Míg, ismétlem, a német császár így lelkesíti katonáit, addig a kormány mit tett a hon29*