Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-58

58. országos ülés 1897. február 25-én, csBtört8k8n. 223 reményűek is csak azt hitték, hogy vágyaik csak a jövőben fognak teljesülni. A nemzet 'czéljaival ellentétes czél szolgálatában levők gondoskodtak arról, hogy a nemzet egészében is elaltatva maradjon. Mindent elkövettek arra,hogy a nemzet mindig abban a hitben legyen, hogy a jövő hadsereg magva, a houvéi intézmény izmosodik, a melyért tehát érdemes a költségeket meghozni s a melyért az áldozatokat elvállalni hazafias kötelessége a nemzetnek. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Én arra akarom felhívni a t. képviselőház figyelmét, hogy hosszú éveken keresztül, a hadgyakorlatok befejezése után mindig ugyanazon dicséretek hangzottak fel a honvédség kiképzése, szervezése éB működése felett, mint a közös hadsereg felett, s a nemzet, mikor ezt hallotta, lelkesedett, mert jól esett az a tudat, hogy csakugyan a mi intézményünk erősödik. Arra senkisem gondolt, hogy ez a dicséret csak arra való, hogy a nemzet továbbra is elaltatva legyen, hogy készségesen hozza meg azon a nagy áldozatokat egy oly intézményért, mely tisztán esak egy illúzió. (Igaz! Ügy van! a szélső haloldalon.) Visszaemlékezhetünk egy katonai fényre, midőn a közös hadsereg katonaköreiben mindinkább hangosabbá lelt az a nézet, hogy harezászati szempontból a lovasság számát emelni kell, mert az a gyalogság számával nincsen kellő arányban. Sajátságos, hogy akkor az a szokásos dicséret, mely a honvédséget mindig kiemelte, még hangosabbá lett. Különösen a honvédlovasságot dicsérték, és a midőn a nemzetbe beoltatott már az a tudat, hogy a honvédlovasság miként tölti be hivatását, a t. miniszter úr idejött a képviselőház elé és felemelni kérte a meglevő negyven lovasszázadot hatvanra. Ezt készséggel elfogadta a ház, mert azt hitte, hogy ezzel a nemzetnek tesz szolgálatot. Arra senkisem gondolt, hogy a honvéd gyalogság és lovasság száma kellő arányban van s megfelel a harczképesség követelményének. Mindenki arra gondolt, hogy ezáltal izmosodik az intézmény és senkisem gondolt arra, hogy felhasználják a nemzeti hiúságot és annak könnyenhivb'ségét és a közös hadsereg által szükségelt lovasság költségeit a nemzet hiúságaival fizettetik meg. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azzal legyünk egészen tisztában, hogy a magyar királyi honvédség úgy, a hogy van, csak annyiban a miénk, hogy a honvéd nevet viseli, és hogy annak költségeit mi viseljük; de különben époly kiegészítő része a közös hadseregnek, mint maga a tartalék, hogy az nem akczióképes és egyáltalában nem számot tevő tényező. Úgy szervezeténél, mint szelleménél fogva, a mint később ki fogom mutatni, ugyanannak az eszmének, ugyanannak a törekvésnek s mondjuk ki nyiltan, ugyanazon tagadásnak eszköze, mint maga a közös hadsereg. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha elismerem is azt, hogy a honvédségben, különösen annak alantas részeiben a magyar szellem még megvan, de ha tekintetbe veszsziik azt, hogy ezen honvédcsapatok háború esetében a közös hadseregnek magasabb egységeibe lesznek beosztva, akkor arra a magyar szellemre az országnak számítania nem lehet. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A honvédség, bár a törvény az ellenkezőt mondja, és ezt beszédem folyamán bizonyítani is fogom, elsősorban való kivonulásra van rendelve; de mert csonka voltánál és szervezeténél fogva önálló nkczióra, sőt még a parallel mű • ködésre is képtelen, természetes: háború esetén a közös hadsereg egységeibe lesz beosztva s igy a közös hadseregbeli tüzérséggel és műszaki csapatokkal lesz ellátva, a minek természetes következménye, hogy a magyar királyi honvédség már a mozgósítás elején a közös hadsereg tisztjeinek és intézkedéseinek lesz alárendelve, s a közös hadsereg kasszájából fog fizettetni. Tehát már a mozgósítás kezdetén elveszíti még látszólagos önállóságát is ez az intézmény és majd csak ha a háborúnak vége lesz, ha a közös hadsereg leszereltetik, akkor fogja visszakapni látszólagos önállóságát, de csak annyiban, hogy joga lesz rokkantjairól gondoskodni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Elképzelhetjük azután, hogy ezen általunk dédelgetett intézmény, a mely már annyi pénzünkbe került, s a mely még annyi áldozatot igényel, milyen szellemben fog akkor vezettetni és neveltetni tovább, ha a közös hadsereg tisztjeinek rendelkezése alá kerül, azon tisztek vezetése alá, a kiket úgy tanítanak ma is az akadémiákon, hogy önálló Magyarország nincsen, hogy a magyar kérdés csak egy utópia, a melyre csak a rebellisek gondolnak, a kiknek azt tanítják, hogy ezt a jeles alkotmányt, az osztrákmagyar államot még I. Ferdinánd 1826-ban megalkotta, a kiknek azt tanítják, hogy Magyarországnak nincsen semmi joga az önállósághoz, mert Ausztriával reálunióban van. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ilyen honvédség, t. ház, az országra nézve előnyös egyáltalában véve nem lehet. Anyag az tisztán és kizárólag a közös hadsereg számára és a Gesammt-Monarckiet szolgálja, mint a közös hadsereg. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ilyen tényekkel szemben, t. ház, méltán kérdem, hogy ez az ország, a melynek annyi baja van, — hiszen csak a napokban is mennyit vitatkoztunk afelett, hogy miként tudnók közgazdasági válságunkat meggyógyítani, — ez a szegény ország megengedhet-e magának annyi luxust, hogy olyan intézményért,