Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-58
224 58. országos ülés 1897. február 25-én, csütörtökön. mely nem a mienk, a mely csak a nevünket viseli, évenkint annyi áldozatot hozzon. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház ! A magyar királyi honvédség érdekeben ez évben 17,457.116 forintot igényel a honvédelmi miniszter úr. Hát vájjon uem sok áldozat ez, t. ház, egy illúzióért? (Tetszés a szélső baloldalon.) Csak tisztán kell lá!ni s nem kell elfogultnak lenni, hogy beláthassuk, hogy ugyanazt a czélt, a melyet az 1868-dik 40-dik törvényezikkben kitűztünk, ugyanazt az erőt. a melynek fentartására a honvédség szolgál, megszerezhetjük, elvégezhetjük a honvédség nélkül is a közös hadsereggel. A mely esetben azonban annak terheit csak a quóta arányában viselnők. És a helyzet ugyancsak az volna, a mi ma, csakhogy akkor nem kellene pirulnunk azért, hogy elaltattuk magunkat, és hogy olyan könnyen hiszünk. Tudom én azt nagyon jól, t. ház, hogy a magyar nemzet osztatlan egyeteme lelkesül a honvédségéit. De méltóztassék meggyőződve lenni, hogy nem azért a honvédségért, a melyet ma látunk, nem azért, a melynek hatáskörét az 1868-diki 40-dik törvényezikk írja, elő, hanem a mely a jövőnek a magva. Azt is nagyon jól tudom a történelem tanúságaiból, hogy mindeu olyanhoz, olyannak kivívásához, a mely a nemzetet a megerősödés, az önállóság és függetlenség útjára vezeti, éz a mely a nemzet ellenálló képességét nagyobbá teszi, csak nagyon nehezen tudunk hozzájutni és az sok áldozatba kerül. Tudom tehát azt is, hogy minden ilyen vívmányhoz ragaszkodnunk kell. De, t. ház, ha egyszer valamit kivívtunk, az legyen :,zután csakugyan előnyére a nemzetnek, az legyen a mienk. Ne legyen az a vívmányolyan intézmény, a melynek csak költségeit viseljük, de a mely más czélokat szolgál, mint a minő a nemzet érdekében állana. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hát, t. képviselőház, én is lelkesedem a honvédségért és ennek több ízben hangot is adtam, képes volnék is azért minden áldozatot meghozni, ha látnám, hogy ezáltal a honvédség izmosodik és a jövő hadsereg magvává lesz. Azért a honvédségért, a mely ma van, én nyugodt lelkiismerettel — hazafiságom tiltakozik ellene — nem vagyok képes a költséget a nemzet vállaira rakni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Huszonnyolcz év óta áll fenn, mint mondottam, ez az intézménye s igy ezen idő nagyon elég lett volna arra, hogy a honvédség megerősödjék, megizmosodjék és a nemzet erejét képviselhesse. De ez csak akkor történhetett volna meg, ha egy öntudatos czél vezette volna mindazokat, a kiknek az intézmény czéljára, irányára és katonai belpolitikájára befolyásuk van. Ha a nemzet czéljaival ellentétes érdekek hatnak annak irányára és szervezetére, akkor attól a nemzet jót sohasem várhat. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Meggyőződésem az, hogy ö.itudatosan törekedtek oda azok, a kiknek befolyásuk volt a honvédség szervezésére és kiképzésére, hogy valahogy a honvédség, a nemzet ereje meg ne erősödjék. Ha a nemzetet nem altatták volna el; ha az igen tisztelt honvédelmi miniszter érzékkel birna a magyar jogos követelések és aspirácziók iránt, ha a t. miniszter urat azon nagy nemzeti czél lelkesítette volna, a mely mindnyájunkat lelkesített, a midőn e törvényt megalkottuk: ma már, 28 év múlva ez a honvédség nagy erőt képezne, megvédene bennünket idebenn, mert itt is szükségünk van reá, és képessé tenne minket arra, hogy egy határozott magyar politikát kövessünk. (Ügy van! a szélső baloldalon.) A honvédséget már kezdetén, mikor felállították, hogy életképes legyen, fejlődhessék, akczióképes legyen, úgy kellett volna szervezni, mint rendes hadsereget szervezni szokás. Már a felállítás alkalmával kellett volna gondoskodni arról, hogy lett volna a nemzet czéljaival megfelelő politikája a kormánynak és a miniszter úrnak, ha nem is azonnal, de a mint a pénzügyi helyzet megengedi, mindazon fegyvernemekkel elláttassék, a melyek nélkül egy hadsereg akczióképes egyáltalán nem lehet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Egy akczióképes hadseregnek, a mint az mindnyájunk előtt ismeretes, különösen három fő fegyvernemre: a gyalogságra, lovasságra s tüzérségre van szüksége. Hogy egy képlettel éljek, a gyalogság képezi a hadseregnek a derekát és izomrendszerét; a lovasság annak látó-, halló-, tapintószerveit, a tüzérség annak csontvázát. Már pedig csontváz nélkül nincs az az alkotás, a mely képes lenne működni hathatósan. Ha a szervek közül egy is hiányzik, akkor ennek a hadseregnek akczióképessége nincs, s tisztán cs ik anyag marad az a közös hadsereg czéljaira. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Egy helyesen szervezett honvédség, mint már mondottam, egy nagy erőt képviselne, és mint ilyen erő őre lett volna idebenn a békének, őre volna a magyar állam hatalmának, és háborúban hathatósan támogathatná a közös hadsereget. Talán jobban, mint mostani állapotában, mert egy önmagában is erőt képviselő, egy önmagában is akczióképes hadsereg akár parallel, akár más feladatok megoldásával sokkal erősebben siethetne a közös hadsereg védelmére, mint most. Még az a baj sem állana elő, a mit olyan nagyon szoktak emlegetni a t. katona urak, hogy ezáltal az egységes működés megrontatnék, ha ugyanazon fővezérség alatt állana és ugyanezen paranesnak engedelmeskednék. De a mellett esetleg külön
