Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-57

Í98 57. országos ülés 1897, február 24-én, szerdán. 16. czím. Rendes bevételek VI. fejezet, 12. czím. Kiadás 152.000 forint. Szende Béla! Szende Béla: T. ház! Midőn a földművelési tárczának a kincstári birtokokra vonatkozó tételénél felszólalok, teszem ezt azon beszédek hatása alatt, melyek az agrárszoczializmusnak helylyel-közzel felmerült jelenségeivel és szanálásával foglalkoztak, és sok jó és rossz eszmét vetettek fel annak megszüntetésére, vagy a jogos igények teljes kielégítésére. Másrészt felszólalásra késztet az a közvetlen tapasztalás, hogy a kincstárnak felsötemesi és bégai nagy uradalmai között élve az ott élő számos oláh bár, de hazafias népesség, melyet a netáni izgatók nem voltak képesek a hazafias iránytól eltéríteni, ott továbbra is megtartassák. Ott azon nagy kiterjedésű uradalmakban eddig a lakosság gyér voltánál fogva rendkívül sok földet lehetett részint bérbeadni, részint parlagon hevertelnij melyet legelőül használtak, úgy, hogy az ott élő körülbelül 36.000 lélekre rúgó ősközségi lakosok legelőben soha hiányt nem láttak. 1885-től fogva azonban eléggé nem helyeselhető nemzeti és gazdasági politika folytán ezen parlagon heverő földekre telepítések eszközöltettek a kincstár által, és pedig telepítve lett Szapáryfalva község 3600 holdon, Bethlenháza község 2400, Bodófalva 3440, Igazfalva 4500, úgy, hogy kerekszámban az ezen telepítések által igénybe vett föld 14.000 katasztr. holdat tesz ki. Ezen területre, mely most már parczellázva van, jó gazdák, nagyobbára magyar református gazdák kerültek, és e községek körülbelül hatezer lélekkel birnak. Természetesen ezek a gazdák a nekik adott földet maguk használják fel, úgy, hogy az a földterület, melyet az ősközségek foglaltak el, melyeknek lakossága 25—30 ezerre rúg, sokkal kisebb. Ennek a következése az, hogy ez a községi terület, a melynek úrbéri határa oly csekély, hogy tényleg 30—40 hold közlegelője marad, mely jóformán libalegelőre sem elégséges, úgy, hogy a községeknek a kincstár tulajdonában levő legelőkre okvetlenül szükségük van. Ezt érezték már mindjárt akkor, mikor a telepítés kezdetét vette. Történtek is felszólalások e részben, az illető hatóságok, a vármegye közönsége szintén magáévá tévén az ügyet, pártolólag írt fel a kormányhoz, hogy a községeknek azon igényét, hogy a iegelőterület részükre biztosíttassák, vegye kegyes megfontolás alá és kérésüket teljesítse. így körülbelül 4000 ezer hold legelőt birnak és használnak ezek a községek, és pedig használják 1892 óta olyképen, hogy azok gróf Bethlen András akkori földmívelésügyi miniszternek intézkedése folytán közvetlen árverés kizárásával a községeknek adatnak át méltányos áron, azért árverés kizárásával, mert nagyon sok spekuláns, tudván a község azon kényszerhelyzetét, hogy annak a telekre okvetlenül szüksége van, azt maguknak az árverésen megszerzik, és a községnek csak két-háromszoros áron engedik át, gróf Bethlen András ezen intézkedése azonban ezen bajt megszüntette. Oly méltányos volt akkor az eljárás a földmívelésügyi miniszter részéről, hogy megtörtént Fadimár községben 1892-ben, hogy 55.505. szám alatti intézkedésével a miniszter maga az azon területért túlságosan felhajtott bért, a melyért a község kénytelen volt 960 forintot Ígérni, leszállította 425 forintra, a mely a földek használatával arányban levőnek látszott. Ma ugyanezen terület 1102 forinttal van bérbeadva. í 895-ben gróf Bethlen Andrásnak ezen intézkedése, hogy a községek közvetlenül kapják az árverés kizárásával a földterületet, megszűnvén, legújabban a régi eljárás kapott lábra, hogy az árverésen megjelennek a községek és magánosok és közülök az utóbbiak vagy direkte Hezitálnak, és oly magasra verik föl a legelőnek az árát, hogy a község — ha velük lépést akar tartani — túlmagasan fizeti meg, vagy pedig, hogy ne Hezitáljanak, azt a bizonyos sápot fogadják el, és így a községek rovásara nyerészkednek. 1895-ben, mikor gróf Festetich Andor volt földmívelési miniszter, kinek intézkedése folytán az árverés újból életbelépett egy árverésen, a melyen magam is jelen voltam, 11 község árverezett, és mégis hét magánember vette bérbe azon területeket, a melyeket eddig és éveken át a községek birtak. Hogy a község azután ezen hét embernek többet fizet, és hogy a kincstárnak haszna arányban sincs azzal, a mit a község ezen a czímen veszít, az kétségtelen. Midőn ezeket előadtam, kérem a t. földmívelésügyi kormányzatot, hogy ezen a községeknek kifejezett kérelmét tekintetbe véve, a szükséges legelőterületeket nem ingyen adja át a községeknek, hanem egy megfelelő bérértékben, a mint ez az államnak, mint nagybirtokosnak ethikai kötelessége is. Ezt az állam mindenütt és itt is 1895-ig szem előtt tartotta és teljesítette, most is — úgy tudom — Zólyomban ugyanilyen eljárás mellett folyik a kincstári birtokok bérbeadása, Ungmegyébeu ugyanezek iránt vannak tárgyalások, sőt Beregmegyében a kormány azon helyes felfogásból indulva ki, hogy a községeknek lehetőséget kell nyújtani arra, hogy a maguk módja szerint állattenyésztésük fejlesztésével exisztálhassanak, ott, a hol a községnek magának területe nincs, a gróf Schönborn uradalomból területeket vesz bérbe és azt földmívelőknek adja ki. Azt hiszem, hogy annál méltányosabban kérhetik ezen községek és annak 25—30 ezer lakosa, hogy méltányosan megállapított bérérték mellett adassanak ki nekik az