Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-55
156 65. országos ülés 1897. február 22-én, hétfőn. Csodálatos, hogy önök, a kik komolyan akarnak a mezőgazdaság érdekeivel foglalkozni és segíteni akarnak a mezőgazdán, miért nem jutnak okoskodásuk révén azon egyedüli prémiumhoz, a mely eredményében biztos, kiszámítható, feltétlenül a termelőnek jut osztályrészül és semmiféle veszélynek kitéve nincs, miért nem jut el t. képviselőtársam a földadó leszállításának prémiumához? (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. liáz! Miért nem fog Ausztria soha semmiféle kiviteli prémiumba beleegyezni? Mert neki már sokkal okosabb kiviteli prémiuma van: Ausztria tavaly 800.000 forinttal leszállította a földadót, most pedig, ha sikerül neki a quóta felemelése, még jelentékenyebben le fogja szállítani a földadót. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát, t. képviselő úr, nemcsak a börzéről akarják az urak a figyelmet elterelni, hanem a földadó-reform kérdéséről és a quótakérdésről is. Rosenberg Gyula: Ez csúnya gyanúsítás! Nagyon csúnya! Polónyi Géza: Tudja, t. képviselő úr, ezekre a kifejezésekre mi már régen nem adunk semmit! Kubík Béla: Ne vegye magára! Rosenberg Gyula: Nekem szólt! Polónyi Géza: Szemere Attila képviselő úr elmegy Miskolczra és azt hirdeti, hogy a quótakérdés, uraim, nem oly egyszerű dolog. Bizony nem az, attól függ, hogy a vám- és kereskedelmi szövetségben mennyi haszuot tudunk mi magunknak biztosítani, attól függ, hogy mennyi quótát birunk azután el. Ennélfogva az az egész hangúlatcsinálás az egész vonalon ezen a réven folyik. Azt mondják ennélfogva: T, ház és t. Magyarország, várjátok meg azt az áldásos kiegyezést; ha majd mi bebizonyítjuk nektek azt, hogy a vám- és kereskedelmi szerződés révén nyerünk évenként 10 milliót az eddigi állapottal szemben, akkor isteni boldogság, ha elvállalunk Öt, hat, nyolcz milló quótatöbbletet, mert a tiszta haszon legalább is nyolcz millió forint, A földmíveléssel kapcsolatosan, miután rá akarok térni a földadó kérdésére, ezt a kérdést ajánlom a t. képviselő urak szíves figyelmébe, Nekem, mióta ez a quótakérdés felmerült, egy súlyos, nehéz aggodalmam van. Kifejezem azt itt a képviselőházban. Mióta a quóta emelésére Ausztriában oly nagy és tekintélyes pártok alakultak, mióta ott oly egyhangúsággal kívánják a quóta felemelesét, azóta előttem napról-napra tisztább és világosabb volt, hogy a keleti kérdés felvetésének küszöbén állunk. Mert nem lehet senki előtt titok, ki a dolgok mélyébe hat, hogy miről van szó. Míg a t. képviselő urak a vám és kereskedelmi szerződés révén megelégednének I egy problematikus haszonnal, mely konjunktúráktól és esélyektől függ, addig a quótában, különösen ha mozgósítás és háború előtt állunk, örökre kiszolgáltatjuk e nemzetet, az teljesen tönkre megy és vagyonilag többé helyre nem állítható. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Mert, t. képviselő urak, méltóztassanak megfontolni, hogy különösen háború esetén, mi lesz az önök vám- és kereskedelmi szerződéséből származó állítólagos előnyökkel? Azok semmivé törpülnek, ellenben a hadügyi költség a quóta arányában minden kétségén kívül terhelni fog bennünket. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És önök ma a keleti kérdés nyílt fölvetésével szemben képesek arra, hogy quótaemeléshez járuljanak, nem tudva azt, hány millió, hány milliárd forint lesz az, mely az önök perezentemeléséből Magyarországra átokként fog nehezedni, hogy soha többé lábra ne álljon. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Önök, t. kiviteli prémiumosok, önök quótaemelők és adóemelők, mert quótát emelni, különösen háború idejében adófelemelés nélkül nevetséges és lehetetlen. (Igás! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Az osztrákok nem ilyenek. Az osztrákok adóleszállítók és quótaleszállítók magukkal szemben. Micsoda szűk látkör az, mikor a nemzetet ily veszély fenyegeti, előálluni a kiviteli préroiu mok eszméjével, hogy a nemzet figyelmét e fontos kérdéstől más felé tereljék, oly panaczeák felé, melyek orvosságot senkinek, de senkinek nem nyújthatnak, csak másoknak előnyére szolgálhatnak ! De nemcsak Ausztria miatt lehetetlenség ez a kiviteli prémium, lehetetlenség az más okból is. A t. képviselő úr rámutatott arra, hogy nekünk nemzetközi szerződéseink vannak. Azt ő is észrevette, hogy Szerbiával szemben 50 krajczár vámtétel állván fenn: mihelyt egy forint prémiumot adunk, világos, hogy Szerbia termelési fölöslegének 50 krajczár prémiumot adtunk, hogy azt behozza. Az első dolog tehát az lenne, hogy a 2,700.000 métermázsa szerb gabonatermésből, miután Szerbia szükséglete két millió métermázsa, a 700.000 métermázsa fölösleg elözönlené a fővárosi píaczot. Ez 380.000 forintnyi veszteség volna, azt mondja a t. képviselő úr. De nemcsak addig van; közbeszólásomban említettem Romániát. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy én ezt rosszul értem. Nagyon jól tudom, hogy Romániával szemben egy forint 50 krajczár aranyban vámtételünk van. De ne a vámszerződést tessék nézni, hanem az őrlési engedélyt (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha én a román búzának egy forint 50 krajczár vámot elengedek, hogy azt itt őröljem fel, s aztán még egy millió kiviteli prémiumot adok: nem a magyar búzát fogom exportálni Svájczba és Bajorországba, hanem a
