Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-54

|42 &é* országos ülés 1897. február 20«án, szombaton. A t. képviselő úr jónak látta az oraviczai bányakapitány és az ottani szolgabíró ellen egy levélből felolvasni azt a vádat, hogy azok le­kötelezettjei a társulatnak, a mi annyit jelent, hogy meg vannak vesztegetve. Ásbóth János : Nem azt jelenti és nem is azt mondtam. Megmagyaráztam! (Felkiáltások bal­felöl: Nem azt mondta!) Lukács László pénzügyminiszter: A felolvasás mindenesetre alkalmas arra, hogy ezt a gyanút ébreszsze mindazokban, a kik azt hal­lották. Nem tudom, hogy a t. képviselő úr mi­vel képes azt igazolni, a mennyiben azonban erre nem volna képes, kénytelen vagyok azt határozottan visszautasítani. (Helyeslés a jobbolda­lon.) Kérem az interpelláezióra adott válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés jobbfelöl) Elnök: T. ház! Miután a tárgyalás befe­jeztetett, felteszem a kérdést. Méltóztatik-e a pénzügyminister úr által az igazságügyi és keres­kedelmi miniszter urak nevében is adott választ Asbóth János képviselő úr interpelláeziójára tudomásul venni: igen vagy nem? (Felkiáltá­sok: Igen! Nem!) A többség tudomásul vette a választ. Polónyi Géza: Honnan tudja, hogy több­ség? (Derültség a jobboldalon.) Elnök: Minthogy Polónyi Géza képviselő úr nem jól látja a többséget, kérem azon kép­viselő urakat, a kik a miniszter úr válaszát tudomásul veszik, álljanak fel. (Megtörténik. Felkiáltások a jobboldalon: Ellenpróbát!) A ház a miniszter úr válaszát tudomásul veszi. Lukács László pénzügyminiszter: T. ház! Visontai Soma t. képviselő úr egy inter­pelláeziót intézett hozzám és minisztertársaimhoz, a melyben azt kérdi, hogy van-e tudomása a kormánynak arról, hogy az osztrák-magyar államvasút-társulat délmagyarországi bányáiban 3000 munkás beszüntette a munkát; hogy van-e tudomásom azokról az indokokról, a melyek ezt a munka-beszüntetést eredményezték, és hogy tény-e az, hogy az illetők sérelmeik orvoslása végett a kormányhoz fordultak, a kormánytól azonban orvoslást nem nyertek. Erre az interpelláezióra a következőkben van szerencsém válaszolni. (Halljuk! Halljuk!) Igenis van tudomásom arról, hogy január 20-án az aninai munkások közül mintegy háromezren beszüntették a munkát, de arról is van tudo­másom, hogy január 25-én ezen munkások is­mét felvették a munkát és azóta a munka folyik rendesen. Tény az, hogy e munka-beszüntetés okát az képezte, hogy új társláda-pénztári szabályok állapíttattak meg, melyek kedvezőtlenebbek a munkásokra és özvegyekre nézve, mint a régi alapszabályok. Tény az is, hogy a munkások közül többen ezen megállapítással nem lévén megelégedve, a kormányhoz fordultak; a kor­mány azonban nem volt abban a helyzetben, hogy kívánságuknak eleget tehessen. Ennek az okát a következőkben van szerencsém előter­jeszteni. (Halljuk! Halljuk/) Ismeretes dolog, hogy az említett bányáknál a munkások részére Lalesetek ellen, valamint munkaképtelenség ese­tére egy társulati pénztár áll fenn régibb idők óta, a melynek tőkéje részint a munkások járu­lékaiból, részint a társulat járulékaiból keletke­zett. E pénztár alapszabályai a járulékokat egyrészről oly csekély mértékben állapították meg, másrészt pedig a nyugbéreket és özvegyi nyugbéreket oly nagy összegben, hogy ennek következtében a társulat pénztára zavarba jutott és előrelátható volt, hogy ha rövid idő alatt az alapszabályok nem változtattatnak meg, a tár­sulat pénztára ki fog merittetni. Szám szerint a dolog úgy áll, hogy míg 1891-ben 2.077,000 forintot tett a pénztár a'aptőkéje, 1894-ben már leszállott 1.700,000 forintra úgy, hogy előre­látható volt, hogy nyolez-tíz év alatt az egész alaptőke ki lesz merítve. Ennek következtében úgy a munkások, valamint azt megelőzőleg a társulat maga is lépéseket tett oly irányban, hogy az alapszabályok gyökeresen módosíttas­sanak és pedig olykép, hogy felemeltessenek a járulékok, a munkásokéi is, a társulatéi is, más­részről pedig a nyugbérek összege csökkentes­sék, mert különben a kitűzött czélt elérni nem lehetett volna. Régebben ugyanis a munkások a betegsegélyző pénztárhoz az alapbérek hat szá­zalékával járultak, a társulat pedig ugyanahhoz 1*62 százalékkal. Az újabb alapszabályzatban ez meg lett változtatva olyképen, hogy a munkások betegsegélyző egylete az alapbérek két száza­lékával, a társulat pedig egy százalékkal, ellen­ben a nyugbéresek pénztárához a munkások hét százalékkal, a társulat szintén hét százalékkal járul hozzá. Ezzel szemben a nyugbérek és az özvegyi nyugbérek is leszállittattak oly mérték­ben, hogy ez megfeleljen a bevételeknek. A nyugbérek beszámításánál a munkásoknak a fő­sérelmét az képezte, hogy míg eddig a nyugbér maximumát 30 évi szolgálat után kapták meg, az új alapszabályok értelmében csak 40 évi szolgálat után következik be a részesülés. Az özvegyek ellátására pedig az volt a szempont, hogy míg az özvegy a férje nyugbérének két­harmad részét kapta, jövőre egykettedét fogja kapni. Mindazonáltal a már folyósított nyugbérek természetesen érintetlenül hagyattak és bizto­síttatott a társpénztár kötelékéhez tartozó mun­kások részére az is, hogy azon igények, melyeket 1897 január 1-éig miut az új alapszabályok életbeléptetése idejéig" szereztek, részükre intakté

Next

/
Oldalképek
Tartalom