Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-54

j gg 64. országos ülés 1897. február 20-áu, szombaton. A mi pedig az üzemi és légvezetési tervek és térképek kérdését illeti, erre nézve az általános bányatörvény 185-ik §-a azt rendeli, hogy minden bányavállalat köteles térképeket készíttetni, és megengedni, hogy azokat a hatóság megtekintse és lemásolja. A bányatörvény ezen intézkedése a gyakorlati élet követelményeinek nem igen felel meg, mert a bányahatóságnak vajmi kevés hasznára szolgál az, hogy azokat a térképeket lemásolhatja és azokat az irattárban megőrizheti. Sokkal helyesebb azon intézkedés, a mely tényleg gyakorlatban van, és mely abból áll, hogy a bányahatóság időről-időre kiküldi megbizottját, hogy a helyszínén vizsgálja meg a dolgokat. Ezen intézkedés mindenesetre helyesebb és praktikusabb, mint ha az illető tisztviselő az íróasztalnál alkot magának véleményt a térképek alapján az üzemi és légvezetési intézkedésekről. Azt mondja továbbá a képviselő úr, — és ez az a pont, a melyben igaza van, — hogy a katasztrófa alkalmával sem az oraviczai bányakapitány, sem a társulat vezérigazgatója, sem annak főtiszttartója nem jelent meg a helyszínén. A bányakapitány tekintettel aggkorára és betegségére nem jelent meg a helyszínén, de megjelent ott, a pénzügyminisztérium kiküldöttje innen a minisztériumból és megjelent a bányakapitányságnak egy kiküldöttje, a ki tényleg a mentési és bizottsági munkálatok irányításában tevékeny részt vett. Hogy a vezérigazgató és főtiszttartó, a kiknek székhelye itt van Budapesten, megjelent-e vagy sem a helyszínen, az úgy hiszem egészen közönbös dolog a mentési munkálatok szempontjából, mert nem ők vannak hivatva szerencsétlenség esetében a mentési munkálatokat vezetni, erre képesítve sincsenek s csakis a közvetlen bányaüzem vezetője, a ki ismeri a bánya berendezését és minden részletét, egyedül van abban a helyzetben, hogy hatásos intézkedéseket tehessen. Az tehát, hogy a vezérigazgató, vagy a főtiszttartó ott voltak-e, vagy ott lettek volna, a mentési munkálatok eredményét egyáltalában nem alterálta volna. Ezek után a t. képviselő űr összefüggésbe hozza az ezen bányánál előforduló munkászavar gásokat a bányaszerencsétlenséggel. Ez alkalommal a munkás-sztrájkokra kiterjeszkedni nem akarok, mert hiszen legköze lebbi válaszomban kizárólag ezzel a kérdéssel fogok foglalkozni. Itt csak azt konstatálom, hogy ez a két dolog egyáltalábnn semmiféle összefüggésben nincs. Reflektálnom keli azonban árra a vádra, a melyet a t. képviselő úr a társulat ellen emel, midőn azt állítja, hogy ez a germanizácziónak egyik föfaktorát képezi Dél-Magyarországon. Hogy hogyan áll e tekintetben a dolog, t. képviselőház, (Halljuk! Halljuk!) mélóztassék az előterjesztendő adatokból megítélni. A társulat anyagilag segélyezi at resiczai magyar nyelv terjesztő egyesületet; azokat a tanítókat, a kik nem voltak teljes birtokában a magyar nyelvnek, a magyar nyelvi tanfolyamra saját költségén küldte fel. Önmaga a társulat 63 népiskolát tart fenn, a mely népiskolákra 44.700 forintot költ; ezenkívül más, nem saját népiskoláinak segélyezésére és kulturális czélokra fordít 10.900 forintot; ezenkívül plébániáknak segélyezésére 35.600 forintot úgy, hogy az ilyen czélokra fordított kiadás évenként 91.000 forintot tesz ki. Hogy hogy áll a dolog a tisztviselők nemzetisége szempontjából, erre nézve a következőket vagyok bátor előterjeszteni. (Halljuk! Halljuk!) Az összes tisztviselők száma 254-et tesz ki. Ezek közül 171 magyar honos, 83 külföldi. Mindenesetre kívánatos volna, hogy lehetőleg az egész tiszti kar magyarokból kerüljön ki; de hogy ez nem így van, annak nem a társulat az oka, hanem az a körülmény, hogy Magyarországon, sajnos, a legjobb akarat mellett sem lehet elegendő szakerőt találni, mert a mi fiatalságunk a bányászati pályára nem megy oly számban, hogy ez a kincstári és a magáuszük ségletet teljesen kielégítse. A felügyelők és munkások. száma úgy áll, hogy 628 magyarhoni és 45 külföldi van alkalmazva, nem is említve azt, hogy a 15.000 munkás majdnem mind magyarországi. így állunk tehát, t. képviselőház, a germanizáczió vádjával. A mi az utolsó kérdést illeti, a mit a t. képviselő úr felvetett, hogy mi volt minden egyes esetben a katasztrófák alkalmából indított vizsgálatnak az eredménye, meg kívánom jegyezni, hogy a hivatalos adatok alapján konstatálhatom, hogy kilencz esetben a 21 explózió közül, a hol egyebeket valami mulasztás terhelt, megindíttatott a bíínfenyítő eljárás; a többi esetekben azonban, a hol a szerencsétlenséget a véletlen okozta, természetesen nem indíttatott meg. Ezekben volt szerencsém a választ megadni, kérem a házat, méltóztassék azt tudomásul venni. (Élénk helyeslés jobb/elől.) Asbóth János: T. képviselőház! Köszönetemet kívánom kifejezni mindenekelőtt a t. miniszter úrnak mindazért, a mi az ő válaszában objektív és jóakaratú; köszönetemet azon száznál többre menő áldozatok hátrahagyott családja és prekárius helyzetben levő munkástársaik nevében. Hogy a t. miniszter úr nem tudta megtagadni magától azt a gaudiumot, hogy azt, a mit válaszában objektíve mondott, összekapcsolja személyem elleni támadással, ettől én el j kívánok tekinteni. Ebben a részben én magam-