Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-54

54. országos ülés 1897. február 20-án, szombaton. 137 nak egy bizonyos filozófiát csináltam és úgy szoktam venni az embereket és a dolgokat, a mint vannak. A t. miniszter úr miniszterségét azon rendszer alatt kezdte, a mikor nagyban divatba jött, hogy minden hazafias aggodalomra, a közügy szolgálatában felemelkedő mindéit szóra, a mi az ellenzékről jött, nagymértékben a miniszteri padokról is, még sokkal inkább a miniszteri sajtóban személyes támadásokkal szokás válaszolni. (Úgy! van! Úgy van! balfelől.) De ha ezektől el is akarok tekinteni, mégsem hagyhatom szó nélkül azt a felfogást, hogy ha politikailag bennünket valaki a választásnál vagy más téren támogatott, hogy akkor a képviselő le van kenyerezve, hogy akkor az illetőnek visszaéléseivel, melyek a közügyet érintik, foglalkoznia nem szabad. Ismerjük, t. ház, azt az erkölcsi felfogást, találkozunk vele gyakran, hogy a politikai támogatókat tiiskön-bokron keresztül minden áron védelmezni, minden visszaéléseket leplezni kell. Ez a felfogás okozta, t. ház, újabb parlamentáris életünkben a legsötétebb foltokat. (Úgy van! Úgy van! balfelől. Derültség jobbfelől.) Ezt a felfogást én helyeselni nem tu dom. (Helyeslés balfelől.) A mi azt illeti, hogy én is meg voltam egyszer választva egyikében azon kerületeknek, melyekben az a társalat választ, ez nem áll. Mert én a szászkai kerületben voltam ugyan megválasztva, á melyben a társulatnak igenis befolyása van, de nem olyan, mint az oraviczai, nagyzorlenczi, bogsáui kerületben, a hol a tár sulatnak úgyszólván döntő befolyása van. De abban téved a t. miniszter úr és rosszul van informálva, hogy én azon idő alatt épen olyan jóakarattal ne foglalkoztam volna a munkásokkal. Hogyha a t. miniszter úr engem ez irányban megtámadott, akkor meg fogja engedni, hogy utaljak csak arra, hogy én, mint azon megyebeli képviselő, minden alkalmat felhasználtam, hogy egyeztetni, békéltetni, csillapítani igyekeztem és egyenesen igyekeztem védeni a munkások jogos érdekeit. Engedje meg a t. ház, hogy a miniszter úr vádjával szemben néhány rövid tételt olvassak fel abból, a mit tíz év előtt mondtam, és engedje meg annyival inkább, mert a t. miniszter úr is fog abból informácziót szerezhetni és a t. ház is fog abból tájékozást szerezni az ottani állapotokra nézve, melyek tiz év alatt keveset változtak, sok tekintetben elfajultak. Mert a bajok nak és visszaéléseknek természete, hogy ha gyógyítva nem lesznek, akkor fokról fokra emelkednek és elfajulnak. Tíz év előtt volt szerencsém a következőket mondani az ottani viszonyokról (olvassa) : »A legértelmesebb munkások a többnyire németekből, esehekből álló géplakatosok, vascsavarók közt találhatók. Lapokat és könyveket KÉPVH. NAPLÓ. 1896-1901. IV. KÖTET. olvasnak, gonddal vannak gyermekeik nevelésére, de számuk csekély és épen értelmességiiknél fogva a legalkalmasabb médiumot képezik a szocziálista tanok terjesztésére. A következő osztály legalá'ib még némileg tud irni, olvasni és főleg a kohóknál, aczélöntődéknél, puddlinghutákban és az építkezésnél van alkalmazva. Ezek tizenkét órai súlyos munkát végeznek naponkiüt, felváltva éjjel-nappal, részben izzó levegőben és este, illetőleg reggeli hat órakor kimerülve térnek haza. Szellemi képzésről vagy szórakozásról, a gyermekek erkölcsi gondozásáról, a családi élet ápolásáról itt már alig lehet szó. Azután jönnek a bányászok. Németek és csehek, legalább a maguk imádságos könyvében tudnak még olvasni. A »bufánok« és »!ratuczok«, tótok és oláhok szellemi életével soha senkisem gondolt. Az aknák munkája s animális szükségeik és ösztöneik közt oszlik fel életük. Az emberi létből csak a vasárnapi isteni tisztelet, a beszéd és a pálinka jut nekik. Minden nézeteltérés verekedést jelent. Vastag durvaság és tettlegesség gyermekek, nők és szülők ellen egyképen napirenden van. Szórakozásuk a mértéktelen ivás és az animális szerelem azon brutalitásai, melyek kivált vasárnapi estéken úgyszólván tömegesen és nyilvánosan tízeinek. A gyermekek iskolakötelesek ugyan és az is ki van mondva, hogy csak jó iskolai bizonyítványokkal biró gyermekek vétetnek munkába. De legfölebb száz tanulóra számított tanteremben háromszáz gyermek van egy szerencsétlen tanítóra bízva, a vállalatnak pedig épúgy, mint a családnak, melynek keresete nem tür ingyenélőket, egyaránt szüksége van a munkáskezekre. Ha a gyermek tanúit is valamit, kemény munkába fogva, ideje előtt csakhamar elfelejti.« Itt, t. ház, az igazságnak megfelelően konstatálnom kell, hogy igenis az iskoláztatás tekintetében javulás történt, azáltal tudniillik, a mire még később vissza fogok térni, hogy azoknak az iskoláknak, a melyeket a társulat volt köteles fentartani, mert ezt a kötelességet elvállalta, terhét a társulat vállairól nagy részben az állam levette, és így az iskoláztatás javult. Gr. Zichy Jenő: Magyar az iskola? Asbóth János: Bizony nagyrészt nem magyar. (Folytatólag olvassa) : »Igy él ez a nép, folyton növekedő elvadulásban, hozzászokva életének koczkáztatásához is, mert az egy idő óta megdöbbentő gyakorisággal előforduló bányaszerencsétlenségek azt mutatják«, — mert kérem ez már tíz év előtt így volt, —• »hogy a munkást életszüksége, a társulatot a verseny akaratlanul is oda terelik, hogy a közvetlen fizető szénkiaknázási munka túlhajtassék az azzal karöltve eszközlendő 18