Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-54
54. országos illés 1897. behozatala esetén talán jó volna ezen kultúrmérnöki intézményt deczentralizálni, még pedig oly mértékben, hogy ha nem is minden vármegye részére egy kulturmérnökség, de legalább két összefüggő vármegye területén volnának ilyen kulturniérnökségek felállítandók. Nézetem szerint akkor a kultúrmérnökök nemcsak a nagy- és középbirtoknak volnának hozzáférhetők, hanem épen a kisbirtokoknál is nem annyira tanácsadólag, hanem kezdeményezőleg fognák hatásukat gyakorolni. (Helyeslés.) Ez által igen messzemenő irányban több produkcziót lehetne elérni, mert nálunk Magyarországon a víznek többnyire csak kártékony, nem pedig hasznos hatását lehet észlelni a mezőgazdaságban. Nem kívánom a t. ház figyelmét tovább is igénybe venni, (Halljuk.' Halljuk!) csak azon kijelentéssel kívánok utoljára élni, hogy ezen szerény felszólalásomban némi támpontot kívántam szolgáltatni a földmívelésügyi miniszter úrnak a gazdasági fejlődés előmozdítására és örömömre fog szolgálni, ha ezen támpontok bármely csekély mértékben való gazdagításához felszólalásommal én is hozzájárultam A költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: T. ház! Minthogy még a mai napra több rendbeli miniszteri válasz van kitűzve, s az idő előrehaladott, azt hiszem, helyeselni méltóztatik, hogy a földmívelési tárcza vitáját abbanhagyjuk és át fogunk térni a miniszteri válaszokra. (Helyeslés.) Előbb azonban méltóztassék megengedni, hogy a hétfői napirendet már most megállapítsuk. (Halljuk!) Javaslatom az, hogy a hétfői ülésnek, mely szokott időben kezdődik, napirendjén a a földmívelési tárcza költségvetésének folytatólagos tárgyalása volna. (Helyeslés.) Ha méltóztatik ezt elfogadni, áttérhetünk az interpellácziókra adandó válaszokra és pedig elsősorban a pénzügyminiszter úr válaszol Asbóth János és Visontai Soma képviselő urak interpelláczióira. Lukács László pénzügyminiszter: T. ház S (Halljuk! Halljuk !) Asbóth János képviselő úr egy interpellácziót intézett a resiczai bányaszerencsétlenség tárgyában a minisztérium több tagjához. Minthogy az interpelláczióban foglalt kérdés első sorban a pénzügyi tárczát illeti, méltóztassék megengedni, t. ház, hogy én adjam meg ez interpelláczióra a választ. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt azonban az interpelláczióban foglalt egyes kérdésekre válaszolnék, legyen szabad egész általánosságban utalnom arra a köztudomású tényre, hogy az összes ipari foglalkozások közt kétségkívül a bányászat az, a mely a munkásokra nézve a legtöbb veszélylyel jár, és a bányászat különböző nemei közt ismét a kőszénbányászat az, a hol a dolog termé' 133 szelénél fogva a legtöbb baleset szokott előfordulni. A kőszénbányászatnál, különösen ha mély a bányászat, a veszély úgyszólván a mélységgel egyenes arányban növekszik, mert tapasztalati tény az, hogy a mélyebb szinteken nagymértékben szokott előreláthatatlan módon kifejlődni az úgynevezett sújtólég, a melynek oly természete van, hogy a bánya levegőjével egyesülve, azt nagy mértékben robbanó-képessé teszi. Hozzájárul némely bányában az a körülmény, hogy a szén minőségénél fogva nagy mennyiségben kifejlődik finom, száraz szénpor, a mely a levegőt eltölti és explóziók alkalmával a veszélyt fokozza. Ezek a körülmények, t. ház, teljes mértékben fenforognak annál a bányánál, a melyről itt szó van, tudniillik az osztrák-magyar állanivasú r-társulat domáuyi bányájánál, a hol a kérdéses szerencsétlenség a múlt évi deczember 18-án esti 7 órakor az úgynevezett Széchenyiaknában, tehát 460 méter mélységben történt, a mely katasztrófának 69 emberélet esett áldozatul ós 26 sebesülés történt. A vizsgálat, t. ház, kiderítette, hogy a jelen esetben is sújtólég kifejlődése okozta a katasztrófát, de hogy a tulajdonképeni explóziót ki és milyen cselekmény által okozta, azt megállapítani nem sikerült, nem sikerűit pedig azért, mert a robbanás következtében a bánya ötödik és hatodik mélyszintje oly töréseket szenvedett, oly omlások következtek be, hogy nem lehetett hozzájutni ezekhez a helyekhez és az, a ki talán előidézte a katasztrófát, vagy a ki annak okáról közvetlen tudomással bírhatott, kétség kivííl szintén elpusztult. Mint bátor voltam említeni, ennek a katasztrófának 69 ember esett áldozatul mint halott és 26 sebesült; mindenesetre igen tekintélyes szám, és nem lehet eléggé sajnálni a megtörtént szerencsétlenséget, de ez a körülmény nem szolgáltat alapot egyáltalán arra az állításra, a mely a t. képviselő úr interpellácziójának első kérdésében foglaltatik, és a mely azt mondja, hogy a szabadalmazott osztrák-magyar államvasút-társulat bányáiban több ember pusztul el, mint Magyarország összes többi bányáiban. Erre vonatkozólag nem szükséges, hogy valaki a hírlapokból szerezze meg magának az adatokat, a mint azt a képviselő úr tette és mondotta, mert erre nézve hivatalos adatok állanak rendelkezésre, a mennyiben minden bányakapitányság köteles az összes bányaviszonyokról a saját területén és így a balesetekről is minden évben összeállítani a statisztikát és ezt hivatalosan közzétenni. Ezek az adatok meg is jelennek minden esztendőben a statisztikai évkönyvben és így azok mindenkire nézve hozzáférhetők. ebruar 20-An, szombaton.
