Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-53

53. országos Blés 1897. február 19-én, pénteken. 117 ben a ki teljesíti pedánsan, mondhatnám gavallérosan, a mivel tartozik neki, az igen sokat keresztül vihet, de csekélységek, melyekben megrövidítve érzi magát, föllázítják és elkeserítik. (Úgy van! Úgy van!) Ezen pszichológiai szempontból helyezek arra nagy súlyt, hogy nemcsak a törvényben, hanem a hatóságok pártatlan szigorú eljárásában is minden legkisebb jogsérelem gyorsan és radikálisan orvosoltassék. A másik körülmény a sokat emlegetett uzsora és robot kérdése. (Halljuk! Halljuk!) A magyar nép költői fantáziája itt megtalálta az alkalmas kifejezést arra, hogy két, ránézve kellemetlen dolgot oly jelzővel illessen, mely azt többé-kevésbbé csakugyan diszkreditálni képes, mert csakugyan az uzsora és robot mindnyájunk előtt meglehetős népszerűtlen kifejezés. De ha veszszük a dolgot a maga valódiságában, nem hiszem, hogy az a tény, miszerint a feles földek kiadásánál ma szokásba jött bizonyos mellékjárulékokat kikötni, melyek régebben nem léteztek, bármely szempontból kifogásolható lesme. Mert hisz a legrosszabb földet is kiveszik felében. Hogy a ki jó földet kap felében, a hol ugyanannyi vagy sokkal kevesebb munkával sokkal nagyobb termést érhet el, miért ne szolgálhasson egy-két napszámot ezen jobb földért, azt megérteni abszolúte nem vagyok képes. És ha veszszük, hogy a vidéken a kultúra óriásilag emelkedett, és ennek folytán emelkedtek az átlagtermések is, továbbá, hogy a jobb mívelés következtében könnyebben mívelhetőbbé és tisztábbá lett a föld, úgy, hogy például a tengeri föld megkapálása egy-két évvel gőzekeszántás után fele munkába sem kerül és nagyobb termést ad, mint régebben; ha ily viszonyok között a munkásszerződések kedvezőtlenebbekké váltak látszólag a munkásra nézve, ebből egyáltalában nem következik, hogy objektíve és igazságosan véve is rosszabbak, mint voltak. (Úgy van!) Hanem kétségtelen, hogy e viszonyok együttes hatása közben az az intelligenczia által magára hagyatott és télen többnyire csoportosan tétlenül élő népség ki van szolgáltatva a szoezialisti agitácziónak, és midőn ez agitáczió elsíí következményei a hódmezővásárhelyi zavargásokban előtűntek, akkor elkövetett a magyar társadalom a legnagyobb jóakaratból egy még veszélyesebb tévedést: rálépett a honmentő eszmék talajára. Sajtóban, parlamentben, egyes kormányközegek nyilatkozataiban ki lett adva a jelszó, hogy itt szegény emberek vannak, kiknek földjük nincs, földet kell nekik adni. T. ház ! A ki ezt mondja, legyen tisztában következményeivel. Ha a mezőgazdasági munkásnak földet ígérünk, Ígérjünk tőkét az ipari munkásnak. (Úgy van! jóbbfelöl) Azt hiszem, a ki teljesen utópisztikus társadalompolitikai theória alapjára lépni nem akar, annak azt kell mondani, hogy azon a világrenden pedig, hogy tőke, legyen az ingó vagy ingatlan, nem juthat minden embernek, azon a világrenden nem változtathatunk. Megvizsgálhatjuk, mi baja van a munkásnak, igyekezhetünk a dolgozni akaró szegény ember kereseti és megélhetési viszonyain segíteni, de efféle theóriák veszélyes talajától tartsuk távol magunkat, mert félek, hogy mire mi észreveszszük, milyen tévedés talajára léptünk, olyan magvat hintettünk el a szegény ember lelkébe, a melyet, ha kikelt, esetleg csak drasztikus eszközökkel, csak fegyverei erővel, csak szegény elbolondított emberek vérével lehet kioltanunk. És azt hiszem, nem siethetünk eléggé, és nem lehetünk eléggé merevek és eléggé határozottak annak kijelentésében, hogy a munkáskérdés soha, semmi körülmények között földosztási, telepítési elméletekkel megoldva nem lesz. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Nem mintha a telepítési kérdés fontosságát el nem ismerném. Tisztán közgazdasági szempontból is, de még inkább nemzeti szempontból, a magyarság szempontjából meg van ennek nagy fontossága, de nem kapcsolatban a munkáskérdéssel. (Úgy van! jobbfelöl.) Ha életképes telepeket akarunk, és nem üvegházi plántákat, a melyek csak keserű csalódásokat fognak eredményezni mi bennünk is, a telepesekben is, akkor bizonyos vagyoni erővel bíró elemekre kell első sorban gondolnunk, azokat telepítésekbe bevonnunk. Ennek meglehet a szegény emberre is nagy indirekt előnye: az az előnye, hogyha mi a nagyobb gazdák szaporodó népességét rá tudjuk vonni, hogy ne félholdjával vásároljanak össze háromszoros áron netán közvetlen közelökben eladóvá váló parczellákat, de gyűjtsenek össze egy kis tőkét, a melylyel családjuk egyes tagjait kitelepíthetik, akkor megszűnik az az anomália, hogy az eladó félholdas és egynegyedholdas birtok oly áron találjon vevőt, a minőn a kis gazda egyáltalán meg nem veheti, és akkor meglehet, a mi más részében az országnak ma is lehető, hogy egy takarékos zsellérember, ha pár forintocskát félretett, apránként kis darabjával szedheti össze. Ez nem utópia, ez nem theória, e felfogásomat egyenesen a gyakorlatból merítem. Az igaz, hogy az erre vonatkozó tények ma szórványosan egy spontán fejlődés keretében jelentkeznek, és az is igaz, hogy a statisztikának és a bürokrácziának megvan az a rendes szokása, hogy nem vesz tudomást oly tényekről, a melyek elég merészek az ő bábái szolgálata nélkül látni napvilágot, és tényékké válnak mielőtt ügydarabok lettek volna; de ha végig nézzük a viszonyokat az Alföldön, látjuk, hogy Hódmezővásárhely, Szentes, Orosháza va-