Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-53
53. országos ülés 1897. február 19-én, pénteken. 107 esni, el kell ismernünk azt is, hogy a mezőgazdaság szinvonala még távol áll attól, a mely a gazdasági tudomány mai állapotának megfelelne, és a czélszerűen számító, okszerű kezelés dolgában még hátrányban vagyunk közvetlen nyugati szomszédainkkal szemben. Ha a földbirtokos a fiát, hogy ez a nyugati magasabb gazdasági kultúrát elsajátíthassa, elküldi külföldre, magasabb mezőgazdasági intézetekbe, feltéve, hogy ezen ifjú a magasabb kultúrát nem kizárólag a sörivásban és verekedésben véli feltalálni, hanem szakismerettel bőven ellátva tér vissza az apai földre — ha csak a nagy tudomány nem öli ki belőle teljesen a praktikus érzéket — rövid idő alatt azon tapasztalatra jut, hogy a külföldi theoretikus és praktikus nagy vívmányokból bizony édeskeveset alkalmazhat a hazai földön és pedig nemcsak a természetadta klimatikus stb. viszonyoknál fogva, hanem különösen azért, mert a külföldön tapasztalt és elfogadott nagy gazdasági elveknek alkalmazása oly magas gazdasági nivót kivan meg előfeltételül, melynek a magyar mezőgazdaság ma megfelelni még nem képes. Gazdaságunk visszamaradásának okai, a melyek részben természetadta viszonyokban, részben a történelmi fejlődésben lelik magyarázatukat, sokkal ismertebbek, semhogy azokkal különben is rövidre szahott szerény felszólalásomban bővebben foglalkoznom szükséges volna; de ez különben is csak theoretikus értékkel birna, én pedig praktikus szempontokra kívánom a fősúlyt fektetni. Ilyen, a theoriával karöltve járó praktikus szempont a mezőgazdasági szakoktatás terén. Tagadhatatlan, hogy e téren nálunk haladás észlelhető, habár nem oly mértékben, a mint az a praktikus haszon elérésére szükséges volna. És én nem is a magasabb gazdasági szak miivel é aben találom a főhiányt, hanem inkább a gazdaközönség alsóbb rétegeinek primitív szakismereteiben. Nehogy félreértessem, kijelentem, hogy az akadémiai szakműveltséget nem kicsinylem, sőt magam is nagy súlyt helyezek rá s azért nem helyeslem azon hagyományos eljárást, hogy például nagy uradalmak örökösei fiaikat, a kikre pedig ilyen nagy yagyon, mondhatnám nemzeti vagyonnak jövőbeli kezelése, ellenőrzése vár, nagyrészt majdnem kizárólag a jogtudományok szakában képeztetik ki. Ez magában véve nem volna hiba, de ezen ifjak, a kikre pedig ilyen fontos mezőgazdasági érdekek vannak bízva és a kik hivatva volnának az ország gazdasági fellendülésében közreműködni, azután sem szereznek semmiféle gazdasági szakismeretet. Én tehát az akadémiai szakmívelést nem kicsinylem : mindazonáltal specziális hazai viszonyainknál fogva a fősúlyt a gazdaközönség alsóbb rétegeinek szakmfívelésére helyezem, hogy módot adjunk a kisgazdának arra, hogy megszerezhesse magának mindazon nem tudományos, de praktikus szakismeretet, a melyekre szűkebb, de az országos mezőgazdaságra nézve nem kevésbbé fontos működése körében szüksége van, hogy az apáitól megszokott hagyományos, a mostani viszonyoknak meg nem felelő gazdálkodási módszer helyett a haladásnak, a súlyosodott viszonyoknak megfelelő gazdálkodást gyakoroljon és ezáltal is több ellenállási képességet fejthessen ki a súlyos viszonyok elleni küzdelemben. (Helyeslés jobbfelöl.) Ezen czélok elérésére nem Szükségesek magas röptű alkotások, hanem a kisgazda egyszerű viszonyainak megfelelő egyszerű intézkedések. Ezért szükségesnek tartom, hogy az eddiginél nagyobb mérvben, tisztán az egyszerű igényeknek megfelelő földmíves-iskolák létesíttessenek és pedig az ország minden vidékén, hogy így a kis gazda megismerhesse a saját vidékének leginkább megfelelő gazdasági módszert és útmutatást kapjon a saját helyi viszonyainak leginkább megfelelő gazdasági ágak, mint például az állat- és selyemtenyésztést, a szőlészetet, méhészetet, tej- és sajttermelést illetőleg. (Helyeslés a jobboldalon.) A tapasztalat igen üdvösnek bizonyította a vándortanítás rendszerét, mely bizonyos időben és helyen megtartva mintegy az akut szükségletet kielégítő mobil oktatást képezi, és ennélfogva az eddiginél nagyobb mértékben volna gyakorlandó. (Helyeslés a jobboldalon.) A kis és legkisebb gazdaságok nívója annál alacsonyabb fokon áll, minél távolabb esnek ezek a nyugattól s így ez a nivó bizony igen szegény a Királyhágón túli részeken. És mivel az állami támogatás legszükségesebb ott, a hol a nép legszegényebb, a földmívelésügyi miniszter űr becses figyelmét felhívom a Székelyföldre, hol igen szükségesek állami földmíves-iskolák és azokban, tekintve a nép szegénységét, minél több ingyenes hely létesítése. Különösen a kisgazda szakműveltségére igen üdvös befolyást gyakoroltak és gyakorolnak a gazdasági egyesületek, melyek a múltban is beváltak annyira, hogy midőn legutóbb az úgynevezett megyei mezőgazdasági bizottságok szerveztettek, ez intézményt nagyon sok helyen úgy vélték legjobb kezekre bízhatni, hogy a gazdasági egyesület választmányi tagjait választották meg mezőgazdasági bizottsági tagokúi. A gazdasági egyesületekre már azért is nagy súlyt helyezek, mert ezek, mint a gazdaközönség autonóm testületei módot nyújtanak arra, hogy a gazdák saját érdekeiket, önerejüket vethessék latba. Mert lassanként rá szeretném szoktatni a magyar gazdát arra, hogy ne csak az állami omnipoteucziától várja jogos igényei u*
