Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-53

53. országos ülés 1897. február 19-én, pénteken. 103 teni. Indirekté azonban ez mégis annyiban figyelmet érdemel, mert az a munkás, midőn a kisbirtokos eladta 2—E hold földjét a falujában, hogy evvel a pénzzel elmenjen valahova harmincz holdnyi telepes birtokra, a hátrahagyott kis birtokot megyeheti, ha szervezzük a dolgot olykép, hogy módot adunk neki, hogy meglevő egy-két száz forintjához a hitelszövetkezetek útján a többit meg tudja szerezni. Ha ez megtörtént, akkor igenis jót tettünk, mert akkor plasziroztunk egy munkást, a mi nagyon kívánatos, mert ha Európa legkulturálisabb államát, Badent veszszük alapúi, azt találjuk, hogy ott az a törekvés, hogy minden munkásnak legyen legalább egy viskója, vagy kertje, a min egy kis kolompár megterem. Evvel azt az embert lecsillapítottuk, megnyugtattuk, békét öntöttünk kedélyébe. (Helyeslés.) Erre természetesen azt mondják, hogy nincs rá mód, mert nincs a faluban hitelszövetkezet. Évek óta koldulok a t. pénzügyminiszter úrnál, — sajnálom, hogy nincs itt, — hogy csináljon valamint a hitelszövetkezetek dolgában, nyolcz esztendő óta kibeszéltem a tüdőmet a többi pénzügyminiszter uraknál is, de ők mindig féltek, hogy ez veszedelmes verseny volna a takarékpénztárnak és bankoknak és talán azt gondolták, hogy mert az oppoziczió kezében van a dolog, ezeknek a frátereknek nem csináljuk. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) így aztán a hitelszövetkezetek áldozatává lettek ennek a két dolognak. Azt mondtam: vegyék át a t. túloldalon, akárki csinálj a, nem baj, de erre sincs válasz, pedig nagyon szívesen átadnám. A telepítési törvény ér ugyan valamit, de szörnyű keveset. E mellett szükségünk van egy pénzintézetre, mely a kellő egész összeget előlegezi; másodszor kell annyi merszünknek lenni, hogy az államot felhatalmazzuk arra, hogy teljes garancziát vállaljon azzal a pénzintézettel szemben. így lehet pénzintézetet és telepest találni, így prosperálni fog a dolog. Birtok pedig van mindenfelé; azt találunk akárhol, hisz akármennyiszer a szabad örökösödési birtok. Nem kell oda 10.000 hold; lehet a falu végén 500 holdat felosztani 10—20—30 ember között; lehet falu telepítése nélkül is ott, a hol a falu mellett eladó úri birtok van; tessék megvétetni, parczellirozni, és oda telepíteni 5 —10 embert. De szóljon bele az állam és az a telepítési bizottság, a melyet a törvényhozás vagy akárki kiküld, a mely hazafias és humánus felfogással felügyel. (Helyeslés balfelöl.) Csakhogy a humanizmus felfogásunkból mindinkább elenyészik, (Igás! Úgy van! balfelöl.) és ezért sok dolog, a mi jó, nem sikerűi, mert a t. urak közül nagyon sokan plajbászvég nézik a perczentet. Komjáthy képviselő úr—nagyon sajnálom, hogy nincs jelen — felhozta a hitbizományok kérdését. A hitbizományt speczialiter megosztani lehet, de van más birtok is, és nem az a czél, hogy csak a hitbizomány osztassák meg, hanem az, hogy birtok jusson a kis ember és a napszámos kezébe, az a birtok, a mely a faluban már is létezik. Telepítési bankot kell csinálni, de nem az agrár-bankból, mert az, úgy látszik, egyáltalán nem megy semmire. Tallián Béla t. képviselőtársam említette a biztosítási kényszert. Ezt perhorreskálom. Láttam Németországban; gyűlöli a munkás, mert adót lát benne, mert ő nem számít arra, hogy 40 év múlva mi lesz, őt csak a ma és holnap érdekli; gyűlöli a munkaadó is, mert neki is hozzá kell járulnia. Angliában briliánsán sikerűit a dolog, szabad alakulással, rábeszéléssel, mondhatni korteskedéssel. Hanem hát oda humanizmus, humanizmus és újból humanizmus kell. (Úgy van! balfelöl.) Az életbiztosítás, a betegápolás mind oly dolgok, melyeket a munkásra magára kell hagyni, de az uraknak a lelküket is bele kell prédikálniuk és akkor megteszi magától is. A baleset-biztosításnál igenis a munkaadó hozzá járulása okvetlenül szükséges. A munkások közművelődési egyleteit támogassák az urak ; ezek fogják a munkásokat a kivánatos színvonalra emelni. A hitelszövetkezeteket propagálni kell, mert a munkásnak is van pénzre szüksége. Engedni kell, hogy szakszövetkezetét létesítsenek. Ma azonban üldözik, ma bezárják az olvasóköröket. Ennek nagy értelme nincs. Ha lazításról van szó, az más; a lazítással szemben a törvény legszigorúbb tételét alkalmazhatja az illető hatóság, de a szabadságokat konfiskálni nem szabad (Helyeslés balfelöl.) soha; a sajtót nem szabid bántani soha; tót meg kell tartani. Meglehet, hogy nekünk nagy kárunkra lesz ez az agitáczió, de az az alapelv, hogy ha az ő szabadságaikat konfiskálják, akkor a mienket is előbb-utóbb konfiskálni fogják. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Erre megvan a nizus és épen az a baj, hogy ellenállási képességünk nincs; szét vannak szakadozva az urak is államszoezialistákra és liberálisokra; ezért nincs ellenállás. A mi a dolgoknak másik részét, a sztrájkok kérdését illeti: én azt hallottam tegnap — de nem itt — hogy az iparosnál egészen helyesnek, megengedhetőnek lehet tartani a sztrájkot, de a földmívelőnél nem. Hát én nem tudom, hogy miért; micsoda különbség van az egyik és a másik közt? Ha itt jó, akkor kell, hogy amott is jó legyen, pedig jó — úgy hiszem — mindenképen. Jó az angolok szerint azért, mert a sztrájk rendszerint az ellenkező oldalon való sztrájkot provokálja; a munkás-,