Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-36

5 fi 36. országos ülés 1897. január 28-án, esflt5rt5k5n. sem hágták át. Hogy a törvény mennyire respektáltatik, és hogy a nyilvánosság legjobb ellenőre minden ily mozgalomnak, legjobban bizonyítja a belügyi kormányzat e könyvének egy más oldala, hol a megengedett népgyűlésekről azt referálja a rendőrség az 57. lapon, hogy 1895-ben 359 munkásgyűlés közül rendészeti szempontból csak 14-et oszlattak fel. Ha már most tudjuk, hogy a munkásokkal szemben nem valami elnézően járnak el, és ho^y a hatalom képviselői előtt a tárgyak mindig kényeseknek tűnnek fel 8 mégis a beavatkozásra ily kevés esetben volt ok: akkor kérdem, nem volna-e helyesebb politika viaszaállam a szabadság kellő biztosítékot nyújtó talapzatára s megadni ismét az ország összes polgárainak a gyülekezéshez való jogot? De ez irányzat ellentmond azon követeléseknek, melyeket tegnap Tallián képviselő úr támasztott. Csodálom, hogy épen ő, ki Békésmegyének volt íőispánja és behatóan foglalkozott a szocziális kérdéssel, igen sajátságos logikával arra a következtetésre jut, hogy mind e mozgalmakkal szemben csak egy panaczea van: ha a sajtószabadságot elnyomjuk. Érdekes, milyen következtetések során jutott ez eredményre. Előbb elmondta, mi minden történik az agrár-szocziálizmus keretén belül, s azután foglalkozott azzal a gyűléssel, mely e hó 30-ára Budapestre van összehíva, s a melyen — szerinte — ki fogják mondani a mezei munkás sztrájkot, a melyből nagy veszedelem háramolhatik a gazdaközönségre. Ebből aztán — ismétlem, mindez puszta föltevés — azt következteti, hogy a belügyi kormánynak rendkívüli rendőri intézkedéseket kell foganatosítania, s a mellett a Sajtószabadságot is korlátoznia kell. Ugy tüntette fel az egészet, mintha e gyűlésen valami törvénytelen dolgokról tárgyalnának a munkások. Pedig azt hiszem, hogy a belügyi kormány és a fővárosi rendőrség helyett is megnyugtathatom a t. képviselő urat, hogy hasonló nagy munkásgyülések már voltak Budapesten, s a fővárosi rendőrség az előtt is megtette a maga intézkedéseit. Szigorúbb rendszabályokhoz nem kellett nyúlni eddig sem, s bizonyára e g\ ülés is, miitént megszoktuk, méltósággal és tisztességgel fog lefolyni. Hol van a meg nem engedett dolog e gyűlés tárgysorozatában? A programm szerint először tárgyalnak egy jelentést a földmívelő munkások helyzetéről, követeléseiről, a munkaidőről, a munkabérről, a védtörvények kiterjesztéséről a földmíves munkásokra, új védtörvények esetleges alkotásáról, cselédtörvény eltörléséről, a politikai jogok kiterjesztéséről a földmíves munkásokra, a földmívesmunkások és a politikai pártokról, a földmívesmunkások szervezkedéséről, szaklap kérdéséről és egy végrehajtó bizottság választásáról. Mind olyan kérdések, melyeket nagyon kár volna a sokat hangoztatott rendőri elnyomással kiirtani, kár volna arra módot nyújtani, hogy a munkások ne nyilvánosan vitathassák meg dolgaikat, hanem titkon, vakondok módjára túrják fel a lét- és vagyonbiztonság alapfeltételeit. Festetits Andor gróf — emlékszem reá — egészen más módját találta meg miniszter korában a kérdés megoldásának. Sajnálom, hogy csak egyszerű színpadi jelenésként szerepel ez a dolog közéletünkben, — értem, a mikor álnév alatt megjelent a munkások között, hogy bajaikat közvetlenül tudja meg és orvoslásukat megtalálja. Azóta nem vagyunk tájékozódva, hogy ezen inkognitólépésen kivűl mit tett a kormány Magyarországon az agrárszocziálizmus érdekében. Pedig ma már egész irodalommal rendelkezünk. Maga a volt békésmegyei főispán úr, sőt magának a békésmegyei közigazgatási bizottságnak, melynek ő volt az elnöke, a szocziális kérdés tanulmányozására kiküldött albizottsága, valamint az a könyv, a melyet ő irt, egészen más szellemben tárgyalja ezt a kérdést. Ezen könyv, melyet vissza ajánlok Tallián Béla t. képviselő úrnak, igen becses munka. A cselédügyet tárgyalja, és nem látja szükségét a sajtószabadság korlátozásának, sem annak, hogy a gyülekezés elé nagy korlátok állíttassanak, semhogy rendőri apparátussal dolgozzunk, hogy a gyülekezési és! egyesülési jogot korlátozzuk. Ha csak egy részét is megvalósítjuk azoknak, a miket a t. képviselő úr proponál ott, a hol a gazdáról és cselédekről beszél; ha figyelembe veszszük azon sanyarú állapotokat, melyeket ő elmond, már akkor is közelebb jutunk e kérdések orvoslásához. Ha figyelembe vessszük, mily szánalomkeltő dolgokat mond el, hogy a cselédekkel és mezőgazdasági munkásokkal úgy bánnak Magyarországon, mint barmokkal, hogy a vasárnapi szünetet velük szemben nem tartják meg, hogy a közegészségügyi és morális szempontokat sem respektálják, hogy egy kis szobába, zugba beletömnek éjjeli szállásra asszonyt, férfit, gyermekeket és egész családokat; ha tekintetbe veszszük, a mit tesz a t. képviselő úr, azt az érdekes és megdöbbentően szomorú bevallást, hogy a cselédek legtöbbször azzal a panaszsza! járulnak a közigazgatási hatóság elé, hogy éheznek, hogy a gazda a kikötött ennivalót sem adja meg nekik, hogy éhséggel kell küzdeniök, a mikor dolgozniok kell, hogy a mezei munkások a leg több helyen három óránál többet nem pihenhetnek; pedig e könyvben szépen ki van fejtve, hogy a cseléd nem testi erejét, hanem csak a testi erejének megfelelő munkáját adja a munkaadónak, a miben az összes szoeziálisták egyetértenek vele, és hogy csak annyit követelhetünk tőlük, a mennyit az emberi test túlerőltetés nélkül megbír, és ha azt látjuk, hogy mindezek daczára Magyarországon ezen a téren semmisem történt, akkor