Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-36

86. országos ülés 1S97. január 28-án, csüt5rt8k8n. 49 zék között. Ez abban áll, hogy az ellenzék igen szívesen hasonlítja össze a mai közigazgatást a régivel és ezen összehasonlítás folyama alatt arra a konklúzióra jut, hogy a régi közigazga­tás jobb volt a mainál. Azt hiszem, a ki el­fogulatlanul vizsgálja mai közigazgatási álla­potainkat, nem jöhet abba a helyzetbe, hogy ezt a parallelát megvonja a régi és a mai köz­igazgatás között. A közigazgatás minden egyes ágai természetes fejlődés törvényei alatt álla­nak, és ma a közigazgatás keretébe oly fon­tos és oly számos közigazgatási ágak tartoznak s mindegyik elintézést követel, melyekről a régi közigazgatási rendszer alatt még a legjobb tisztviselőnek sem volt fogalma. Hogy csak né­hány példát említsek fel, ilyen a közegészség­ügy kérdése, az egyesületi kérdés, a szegény­ügy rendezése, a szoeziális mozgalmak kér­dése stb. stb., melyek közül igen sok meg­beszélés tárgyát képezte már idáig. Azt hiszem, nem épen azon czélzatból mindegyik, hogy most jelenleg már a költségvetési vita alkalmá­ból erre vonatkozólag törvényhozási határozatok hozassanak, hanem inkább azért, hogy a köz­igazgatás reformjába ezen kérdések már előze­tesen belevonassanak. (Helyeslés jobbfelől.) Én esak azt akarom kiemelni, hogy daczára annak, hogy ezen közigazgatási funkeziók, a melyek nagy mérvben oly fontos kérdésekre vonatkoz­nak, szaporodtak, mégis mindnyájan elintézést nyernek, nyernek pedig azon tisztviselői kar által, a melynek előléptetési viszonyai a leg­rosszabbak, mely tisztviselői kar a legrosszab­bul van fizetve, és a mely leginkább és majd­nem állandóan csak kedvezőtlen kritikának van kitéve. T. ház! Ha keresem s kutatom az okát annak, hogy a tisztikar ily viszonyok közt miért képes a közigazgatás feladatait oly módon el­végezni, hogy ez a közigazgatás legalább is megállja, helyét a többi közigazgatási ágak mel­lett, egy megbecsülhetetlen, egy fontos erényét kell hogy kiemeljem a magyar embernek, a melyet ok nélkül keresünk nyugati szomszéd­ságunkban vagy keleten, ezt csak a magyarok­nál tudjuk megtalálni, és ez azon előszeretet, a melylyel a közügyek intézése iránt viseltetnek. Ez, mondom, legfőbb garancziája annak, hogy közigazgatásunk megállhatja helyét. Másik garancziája közigazgatásunknak egy oly intézmény, a melyet Eötvös Károly kép­viselő úr beszédében megtámadott, s a melynek létjogosultságát megtagadta. Ez a főispáni in­tézmény. Ez az intézmény sem maradhatott, ter­mészetesen, olyannak, mint a milyen volt a régi vármegyei rendszer idejében; ennek is át kellett alakulnia. Átalakulása annyira előnyös volt, mert ma nem mondhatja el a főispáni karról az ural­KÉPYH.NAPLÓ. 1896—1901. III. KÖTET. kodó, hogy ezek képesek utódokat a tróntól megfosztani, hanem igenis ma a főispáni kar a közigazgatásnak a leghatalmasabb ellenőre. A főispáni kar azon vármegyében, a hol a kor­mány bizalma őt ezzel a funkczióval megbízta, a közigazgatás menetére jótékony befolyást gya­korol; minden társadalmi mozgalomnak a veze­tője és különösen — a mi a legfontosabb — a magyar állameszmének a zászlótartója. (Élénk helyeslés jobbfelől.) T. képviselőház! Nem tudom, mikor fog bekövetkezni az az idő, midőn a közigazgatási reform tárgyalásával fog foglalkozni a törvény­hozás, de meg vagyok győződve, hogy az a reform csak úgy lesz helyesen keresztíílvive, hogyha a törvény minden paragrafusából ki­világlik azon tudat, hogy mi bízunk jövőre is a magyar nemzet fiainak az önkormányzat iránti érzetében és annak fenmaradásában, és ha ezen reform megalkotása után a főispán, nem tudom micsoda elnevezés alatt, de mindenesetre oly hivatással fog tovább is a közigazgatás élén állni, mely mai hivatásának meg fog felelni. T. ház ! En a közigazgatás egyes ágazatai­nak kérdéseivel ezúttal foglalkozni nem szán­dékozom ; legyen szabad azonban egy igen fon­tos kérdésre a t. ház és a t. belügy miniszter úr figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) Ezen kérdés, mely mindnyájunk előtt ismeretes és már többször a törvényhozásban is tárgyalva lett, a kivándorlás kérdése. A kivándorlás léte­zik a felvidéken és a székely földön, ezt mind­nyájan tudjuk. A felvidéki kivándorlást eléggé nem ismerem, de miután távoli vidékekre irányúi, azt hiszem, annak megszüntetése sokkal köny­nyebb, mint a székely kivándorlás, mely a szomszéd Románia felé irányúi. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Éu, mint a székely földnek egyik lakója, merem állítani, hogy a székely földnek közvagyonosodása nem áll azon a nivón, a melyen az ország átlagos vagyonosodása áll. Tudok vidékeket, különösen a legdélkeletibb vármegyékben, hol a földbirtok értéke ma cse­kélyebb, mint volt 25—-30 évvel ezelőtt. Tudva­levő dolog az is, hogy a mi birtokmegoszlási viszonyaink sokkal kedvezőbbek, mint a nagy Alföldön, a mennyiben a birtokok területe sok­kal csekélyebb, de azért mégis a mezőgazdák nem képesek ezen sűrűnek híresztelt népes vi­déken a mezei munkát helyi munkásokkal el­végeztetni, hanem néhány év óta kénytelenek felvidéki tót munkásokat alkalmazni. A mi a népesség szaporodását illeti, — és ez lényeges bizonyíték — ezzel úgy állunk, hogy a székely föld népességi szaporodása 0­56°/o, ezzel szem­ben az országos átlag l°/o-on felíü van. Van még egy sajnálatos körülmény, áz tudniillik, hogy a népesség testi fejlettség dob 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom