Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-35

35. országos ülés 1897. január 27-én, szerdán. iá vös reakcziót keltett, a mely a munkáakérdést nemzeti alapon akarja megoldani. Angliában ezen internaczionális mozgalmakkal szemben a mikor megindultak, az aűgol közvélemény és parlament, mely felfogta a helyzetet, és a mely ez irányban is a vezető szerepére vállalkozott és más orszá­goknak is meg akarta mutatni a példát, törvé­nyeket és intézkedéseket hozott a szoczializmus érdekében. Ma a szoezializmusnak ott egy egye­sülete van: a Trade Union czímíí egylet, a mely milliókra menő tagot számlál és óriási vagyonnal rendelkezik, a melylyel ugyan a saját jogos igényeit védelmezi, de első és legszentebb érdeke a nagy angol hazának érdekeit előmozdítani. Az angol nemzet tehát az óóvintézkedéseket megtette, a minek a hatása érezhető is, és hogyha a jövő században a szoczializmus kérdése felüti a fejét, Anglia meg lesz óva, a mely Anglia pedig úgy gyáraival, mint ipartelepeivel túlszárnyalja az egész világot. Francziaország a saját fajjellegében fekvő könnyelműsége folytán a munkás tőzsdék meg­alakításával vélte a kérdés élét elvenni, sajnos azonban, hogy ezzel a munkáskérdést megoldani nem tudta, mert ez most már nem a munka­keresőket és munkaadókat vonja oda, hanem az inkább a világ minden részéből odasereglő izgatóknak a tőzsdetanácsává vált. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Már Belgium és ezzel kap­csolatosan Hollandia, mely két államban együtt fejlődött a szoczializmus, tisztán internaczionális szoczializmussal van szaturálva, azon egyszerű oknál fogva, mert az ott uralkodó klerikális kormány a munkások jogos igényeit mindig el­nyomta, a munkások ugyan kierőszakolták az általános szavazati jogot, de azért megmaradtak internaczionális jellegűeknek, mert joguk van ugyan az ország ügyeibe beleszólni, de nincs megadva nekik a megélhetési mód. Ezért küzde­nek tehát a fennálló rend ellen ós küzdenek a klerikális kormány ellen. Németországban a parlamentben 31 szoczia­lista ül és igy ez politikailag mérvadó párt. De a 31 szoczialista képviselő között kettő, a ki eleinte szintén internaczionalista irányban fejlő­dött, megszülte ott a reakcziót és ma az úgy­nevezett G-ewerkschaft ezímen ismert egyesület­ben megalakult egy párt 90.000 taggal, melynek feladata, hogy Németország hazafias munkásait egyesítse. Ezeknek sikerült is képviselőket kül­deni a parlamentbe, kiknek egyikét, Hirsch képviselőt, az internaczionális kongresszuson nálunk is mint vendégünket ünnepeltük. De Németországból átszármazott a szoczia­alizmus Bécsbe és nem annak java, hanem a németországi elítélendő mozgalmakat élesztőknek úgyszólván a szemetje, azok, a kik Németország­ban tehetségük fogyatkozása folytán, egyéniségük hibái miatt valamire jutni képesek nem voltak, Bécsbe vándoroltak. Bécs tehát azon szemét­lerakodó hely, a hol összegyűlnek mindazon külföldi izgatók, a kik ellen — ebben egyet­értek én is t. képviselőtársammal — a leg­nagyobb érélylyel s minden telhető erővel kell fellépni. (Általános, élénk helyeslés.) Áttérve a magyarországi szoczializmusra, nem kiesinylem? én azt a 71 községet, annak daczára, hogy 20—25.000 község van Magyar­országon ; nem kicsinylem, mert tudom, milyen ragályozó hatása van ezeknek az álpróféták által hirdetett tanoknak. Nem a szoczialigta tanoknak, a melyekben — leszűrve az egyesek túlkapásait, lehetetlen Ígéreteit — tisztességes követelmények és becsületes czélok is vannak. S épen ezért nem kicsinylem azt a 71-es számot. De mindenesetre el kell ismernem, hogy 60.000 forintnyi Összeggel, a mely összeg az ő kezükbe összegyűl, fölötte veszedelmes fegyvereket sze­rezhetnek. Engedje meg azonban, t. képviselő­társam, hogy itt a belügyi tárczánál nem fog­lalkozva azon nagy, hatalmas kérdésekkel, a melyek a fö'ldmívelésügyi tárczánál mint óvszerek feíölelhetők, egyszerűen a belügyi tárczát érdeklő kérdésekkel foglalkozva, kijelentsem, hogy nem azon 60.000 forint okozza a szoczializmus hely­telen irányban való fejlődését; ez kevés pénz arra, hanem hogy mi okozza, arra — engedje meg — hogy csak egy példát hozzak fel. Nem akarok a távol múltba visszamenni, csak vegyünk a legközelebbi múltból egyeseket. (Halljuk/ Hall­juk!) Mondja meg nekem Tallián Béla t. kép­viselőtársam : hány szoczialistát teremtett az aninai eset? (Helyeslés a szélső halóidalon.) Mondja meg igen tisztelt képviselőtársam, hogy mikor Resiczán néhány hét előtt az a szerencsétlenség történt, — nem akarok itt hosszasabban ide nem tartozó kérdésekről szólani, mert én mindig nagy figyelemmel vagyok arra, hogy tárgyila­gosan szóljak és hosszas fejtegetésekkel a ház figyelmét igénybe ne vegyem, — 80 ember vesztette életét, ÍOO-nál többen súlyosan 'meg­sérültek és azoknak jajai még most is betöltik az egész környéket. Nyolczvan nő lett özvegy és nem tudom, hány gyermek jutott árvaságra. Megdöbbenve állt az egész ország, midőn a sajtó útján értestílt e nagy szerencsétlenségről és gyűjtések indultak meg országszerte, hogy azon szegény embereknek, a kik a föld gyomrából kiemelt kemény vaskenyérből puha kényért dol­goznak és szereznek családjaiknak, csak annyit, hogy maguknak és családjuknak a megélhetést biztosítják; azoknak a szegény embereknek gyűjtéssel — mondom — nyomorát és szenve­déseit enyhítsék. Es mily hatással volt ez a szörnyű szerencsétlenség a resiczai és aninai tárnák tulajdonosaira, a kiknek számára azok a

Next

/
Oldalképek
Tartalom