Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-35

44 35. országos ülés 1897. január 27-én, szerdán. annak századrészét is ismerhesse. Hangsúlyoznom kell, hogy magában a belügyminiszteri kormányzatban is lehetetlen ezeket a szabályrendeleteket mind ismerni, a minek a konzequencziája, hogy néha a belügyminiszteri kormányzatban is egymással ellentétes határozatok hozatnak, és hogy a szomszéd törvényhatóságok szabályrendeletei is egymással ellenkeznek.« Azt hiszem, hogy a függetlenségi párton nincs senki, ki alá nem irja igen tisztelt képviselőtársam ezen kijelentését, mert erre reagált épen pártunk illusztris fölszólalója, Eötvös Károly, ki, a belügyi tárczát általánosságban bírálta. Aláírjuk ezt, mert ezen mondatban van a legsúlyosabb kritika a jelenlegi közigazgatás ellen, mert ki van mutatva benne az is, hogy azon nehézkes eljárásnak, késedelmes és helytelen közigazgatásnak nem az Önkormányzat az oka, hanem az, hogy a belügyminisztériumban annyi rendelet van, hogy azoknak századrészét sem lehet megismerni, századrészét sem lehet foganatosítani ; oka az, hogy magában a belügyminisztériumban — és ezt nem én mondom, de mondja ép ahhoz a párthoz tartozó — sem ismerik saját rendeleteiket és homlokegyenest ellenkező határozmänyokat ellenkező intézkedéseket hoznak. (Mozgás a jobbóldalon.) Miután, a mint látom e kijelentésem helyességét kétségbe vonják, engedjék meg, hogy újólag felolvassam azt a részt, mely indokolttá teszi ezt a következtetést és a mely szerint a logika alapján máskép következtetni, szerény véleményem szerint, nem is lehet. Azt mondja Talliän Béla képviselőtársam, »hogy a belügyminiszteri kormányzatban is egymással ellentétes határozatok hozatnak«. Ennek a nagy összezavarodásnak, a melybe belebolondul a tisztikar, nem az önkormányzat az oka, hanem a belügyminisztérium tömeges rendeletei. A mit a rendőrségről és a közegészségről mondott t. képviselőtársam, arra most ki nem terjeszkedem. Csak annyit jegyzek meg, hogy a mi a rendőrségi kérdést illeti, majd az illető tételnél ki fogom fejteni erre vonatkozó nézeteimet, minthogy épen az állami rendőrség az az intézmény, a melyet mintaképül emlegetnek az állami intézmények hivei. Áttérek most t. képviselőtársam beszédének tulajdonképeni tárgyára. 0 ki a hatalmi oldalon — hogy így nevezzem a kormánypártot — legelőször fejtegette a szoezializmus komoly oldalait. Mivel — nem tudom, indokolatlanul-e vagy indokoltan — az egész túloldal a beszédet olyan programmszeríí beszédnek vette: én is nagy fontosságot tulajdonítok ama kijelentéseknek, melyeket kétségtelenül nagyértéktí tapasztalatok alapján tett a t. képviselő úr. Csakhogy nagyon tévedett végső konklúzióiban, azon módokat illetőleg, melyekkel a szoczializmusnak véget remél vethetni. Én magánúton — talán nem illetékes, de szavahihető embertől — hallottam, hogy a földmívelésügyi miniszter úr e kérdéssel nagyon behatóan foglalkozik és tárczája tárgyalása alkalmával módot fog nyújtani e kérdés beható megvitatására. E vitában, mely kétségtelenül hasznára lesz az országnak, részt fogunk venni mi is, illetőleg csekélységem és azt hiszem, e párt is. Téved, t. képviselőtársam, midőn azt mondja, hogy (olvassa) ; »a Budapesten levő nemzetközi szoezializmus csak vezetője amannak Magyarországon, miután iparunk nem oly nagy még és nem olyan sok embert foglalkoztat, hogy a külföldi mintára nagyobb eredményt tudtak volna elérni — tehát specziális magyar — szoczializmust csináltak.« Nálunk a nemzetközi szoczializmust nem lehet elválasztani az agrár-szoeziálizmustól. Az utóbbinak kiinduló pontja, fészke, a hol a pénz is összegyűl, itt fenn van a nemzetközi szoczialisták közt. Hiszen természetes, hogy ezek működésüket nem korlátozzák csak a gyári és ipari munkásokra, mert Magyarország földművelő állam, míg azok az országok, a hol a szoezializmus eddig a legnagyobb mértékben elterjedt, iparüző államok. Nálunk a földmívesek óriási túlsúlyban vannak az iparosokkal szemben; és ezek közt már az arány folytán a szegénység, nyomorúság is sokkal nagyobb és ezért ők nemcsak az ipari, hanem a földmíves-muukások szervezésén is dolgoznak, de azért egy egészet képeznek, a mint azt nagyon egyszerűen adatokkal fogom kimutatni t. képviselőtársamnak, a ki mindenesetre meg fog győződni adataim helyességéről, melyeket legjobb tudomásom és hitem szerint állítottam össze, még pedig nem azért, hogy öt czáfoljam, hanem, hogy elősegítsem őt azon munkában, a melyet ezen a téren megkezdett. Remélem, ha ez adatokat megismeri, akkor nem arra a végkonkluzióra fog jutni, hogy a szoczializmust el kell fojtani, hanem ki kell elégíteni jogos követeléseiket, a melyek más érdekköröket nem érintenek. (Helyeslés a szélső balon.) Azt mondja t. képviselőtársam s ebben teljesen osztom nézetét, hogy a jövő század alapkérdése a szoezializmus lesz. Okvetlenül az, ha megnézzük, hogy miként fejlődött a szoezializmus és hol áll most. A szoezializmus mindenütt, a hol a fejét felütötte, internaczionális alapon fejlődött, de van egy körülmény ezzel szemben, a mely vigasztalásul szolgál, hogy ezen internaczionális akczió mindenütt kisebb vagy nagyobb mérvben nemcsak az utóbbi hat évben Magyarországon, — mert csak ennek a történetét hozta fel a képviselő úr, — de külföldön is üd-