Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-47

47. országos illés 1897. február 12-én, pénteken. 329 Most az egész ország ki lesz téve a játék szen­vedélyének, a legutolsó kunyhóba is be fog hatolni az osztály sors játék ügynöke és ellátogat a palotákba és csak az a különbség lesz, hogy a nagy palotákban egész sorsjegyet vesznek, míg a szegény kunyhókban 75 krajczáros rész­let-sorsjegyeket. Ez elkerülhetetlen, mert 200.000 sorsjegy elhelyezésére van évenkint szüksége annak a vállalatnak, melynek a pénzügyminisz­ter úr ki akarja adni ezt az osztálysorsjátékot. 200.000 sorsjegyet, nem tudom hány részre fel­osztva, kell elhelyeznie, hogy átadhassa a kor­mánynak az 1.200.000 forint jutalékot. No hát, t. ház, méltóztassék elképzelni azt, hogy — mint Marjay igen tisztelt képviselőtársam tegnap a gépvigéczeket említette föl — hogy a mint a biztosítási vigéczek egy nagy része is átkos csapás az egész vidékre, most már egy újabb vigécz-nemzedék, az osztály sorsjáték vigéczei fogják bejárni és megmételyezni a munkakedvet a magyar nép ezreiben. (Helyeslés a szélső hal­oldalon.) T. ház! Bár általánosságban sem fogom elfogadni az osztálysorsjátékról szóló törvény­javaslatot, engedjék meg, hogy mégis kiterjesz­kedjem néhány kérdésre. Teszem ezt azon okból, mert az általános vitánál föl akarom említeni aggályaimat és kegyes elnézését kérem a t. ház­nak, hogy mint a ház fiatal tagja e tárgyalásnál ott, a hol aggályaim vannak, bátorkodom fel­szólalni és becses figyelmüket igénybe venni és kérve kérem a nagyon tisztelt túloldalt, ne ke­gyeskedjék ezt pártszempontból nézni, hanem abból a szempontból, hogy itt arról van szó, hogy a legnagyobb játékszenvedélyt vigyük he a kisgazdák közé a mai válságos helyzetben, midőn azoknak minden reménye amúgy is csüg­gedő'ben van, és most így akarják reményke­dését a vagyonosodásra fölkelteni. A legnagyobb szegénységi bizonyítvány, a mit kiállít a pénzügyminiszter úr Magyarország­nak, mikor azt mondja, hogy eltörölöm a lottót, de az osztálysorsjátékot kényszerűive vagyok behozni, meit 1,200.000 forint oly összeg, a melyet nélkülözni nem lehet Magyarország ál­lamháztartásában. Égy milliárdnyi államháztar­tásban 1,200.000 forint oly összeg lenne, a melyet nélkülözni nem lehet, midőn oly nagy erkölcsi feladatról van szó, hogy a lottót egyszer s min­denkorra kivégezzük? Hanem helyette egy hat­fejíí hidrát hozunk oda, a melynek hat fejét ha levágjuk, évente újból annyi nő, úgy hogy húsz év alatt 280-at kell a magyar nemzetnek levágni, míg az osztálysorsjátéknak átka megszűnik! T. ház! Én tudom, hogy a zárszámadások évenkint 30—35 millió forintnyi pénztári kész­letet mutatnak ki. Hát oly végtelen csőd és nyomor előtt fogunk állani, ha az osztálysors­KÉPVH.NAPLÓ. 1896—1901. III. KÖTIT. játék eltörlésével a pénztärkészlet 1,200.000 fo­rinttal kevesebb lesz? Egy nagy, hatalmas ház­tartásban 1,200.000 forint miatt inauguráljunk egy új intézményt, a mely ha még oly előnyös volna, nem lehet eléggé káros? Nem szabad inaugurálni, mert ujóläg a német szellem egész átkát hozzuk az országra, a mely a szenvedé­lyeket kelti fel, a mely a gyors meggazdagodás elvét tűzte ki, s a mely megteremtette azt a visszás állapotot Németországban, hogy ma a földmívelö, a munkás, az iparos nincs megelé­gedve sorsával, mert mindenütt fantomok után szalajtatják őket. T. ház! Én ezen néhány szóval akarom jelezni az osztálysorsjáték el nem fogadásának indokát, de egy főindokot bátorkodom még föl­hozni, — és legyenek kegyesek az igen tisztelt túloldalon is nagyon figyelembe venni ezt, — hogy míg eddig három és fél millió bevételre volt csak szükség a lottónál, most, hogy 1,200.000 forintja legyen az államnak, 16 millió forint bevételnek kell lennie. (Elérik helyeslés a szélső baloldalon.) Tehát három és egy fél millió fo­rinttal szemben 16 millió betétet kell fizetnie a közönségnek, hogy a kormány ugyanazt meg­kapja, a mit megkapott eddig is három és fél millió forint betéttel. Mert a t. pénzügyminiszter úr nekem nem felelheti, hogy a rizikó is meg­van. Nincs meg a rizikója a társaságnak, mert még azt az előjogot is kéri magának, hogy min­den további sorsjegy után hat forintban része­sítse az államot. Tehát nemcsak 100.000 sors­jegyet, hanem sokkal többet, egész a határtalan számig akar e társaság eladni. És hogy ez az óhaj és akarat micsoda erkölcstelenséget rejt magában, azt rövid szavakban ki fogom fejteni, midőn áttérek arra, hogy e törvényjavaslattal, a mint elfogadtuk, egyúttal effektívvé, véglegessé válik egy szerződés, melyet a t. pénzügyminisz­ter úr jónak látott egy társulattal megkötni. Kijelentem, hogy én ismerem e társulatot és a legtiszteletreméltóbb társaságok egyikének tartom Magyarországon, de midőn ezt kijelentem, cso­dálkozom, hogy suba alatt ily dolgot megkötni egyáltalában hajlandók voltak és végtelenül elbámulok azon, hogy minden megkérdezés nél­kül a pénzügyminiszter úr suba alatt a társa­sággal tárgyalt. Mert én nagyon ismerem a pénzügyminiszter úr helyzetét. Tudom, hogy lS68-ban is egy kölcsönügyletre vonatkozólag törvényjavaslatot nyújtott be az akkori pénz­ügyminiszter, azt el is fogadták, de mikor azután a javaslat kivitelre került volna, nem volt bank, mely annak kivitelére vállalkozott volna. Nagyon jól tudom, hogy ha ily pénzügyi dolgokkal lép elő a pénzügyminiszter, kell magát fedeznie, hogy ha a törvényjavaslat életbe lép, fogana­tosítható is legyen. Nagyon jól tudom, hogy 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom