Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-47
324 i7 ' országos ülés 1897. február 12-én, pénteken. megfelelően — azaz körülbelül 1,300.000 forinttal — felemeljük, előttünk állt volna az a kényes kérdés, helyes-e, bölcs-e, igazságos-e, hogy játékosoknak a terhén — a kik azt tőlünk nem is kérték, akaratuk ellenére is — könnyítsünk olyképen, hogy az eddig általuk önkényt viselt terheket ezentúl a nem játékos, adózó nagy közönség vállaira hárítsuk. Az én meggyőződésem az, hogy minden lehető és képzelhető adóáthárítás között ez volna a legkevésbbé észszerű és a legkevésbbé indokolt. Ámde még ha ezen a jogos skrnpuluson túl is teszszük magunkat, csak azért, hogy a kis lottótól szabaduljunk, még akkor is mindig azon kellemetlen kételynek maradnánk kitéve, vájjon ezzel az erkölcsi czéít valójában elértük-e és nem hozzuk-e ezt a nagy áldozatot egy chimerikus czél kedveért? Mert minden ország tapasztalata azt bizonyítja, hogy paragrafusokkal a játékszenvedélyt kiirtani nem lehet; (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) és talán nem vagyok túlságos pesszimista, mikor azt, állítom, hogy a mi országunkban, a mi társadalmunknak sajátságos hajlamainál és szokásainál fogva, a játékszenvedély kiirtáaa talán nehezebb mint bárhol a világon. így állván a dolog, a mi feladatunk inkább az volt, hogy az államkincstár megkárosítása nélkül — a mi annyit jelent, mintáz adózó közönségnek más czímen való újabb megterhelése nélkül — megróbáljuk a játékszenvedélyt irányítani, bizonyos korlátok közé szorítani és odatörekedni, hogy az állam által engedélyezett játéknak ne legyenek többé, úgy mint a kis lottónak, épen a tudatlanság, a babona és a nyomor a legelső kizsákmányolási objektumai. Az én felfogásom szerint a jelen törvényjavaslat ezeknek a feltételeknek megfelelően oldja meg a kérdést és engedelmet kérek a t. háztól, hogy ezt a lehető legrövidebben be is bizonvítsam. (Halljuk! Halljuk !) Csakis három szempontból kívánom a jelen törvényjavaslatot megvilágítani. Az első az államkincstár szempontja, a máso.lik; az üzleti szempont és a harmadik: a játszó közönség érdekeinek a szempontja. Ha a törvényjavaslat ezen három szempontból a bírálatot kiállja, akkor, úgy hiszem, nyugodtan ajánlhatom a t. háznak, hogy azt elfogadni méltóztassék. Államháztartási szempontból a helyzet a következő. Akis lottó jövedelme hosszú időtől fogva jóformánstagnált. Rendesen évi 1,200.000 és 1,400,000 forint között váltakozott. Kivételek csak ritkán fordultak elő, és ezek a kivételek magára az intézményre felette jellemzők. Azok az évek, tudniillik, melyekben az oiszág gazdasági viszonyai a legmostohábbak, a mikor a közönség legtöbbet szenvedett, azok mutatják ki a legnagyobb lottójövedelmet. Az 1875-diki évben, a mely újabb fejlődésünknek egyik legszomorúbb éve, a kis lottó bruttó bevétele volt négy millió, a mely összegből 1,879,000 forint az államkincstárba folyt. Tíz évvel később, 1885-ben kivettünk ezen a czímen a közönség zsebéből 3,177.000 forintot, a miből az állampénztárba befolyt 1,577.000 forint. Ismét egy évtized múlva, 1895-ben a közönség fizetett 3,414.000 forintot, az államkincstár jövedelme pedig volt 1,386.000 forint. Az 1897-ik évre pedig a lottójövedék előirányoztatik 1,500.000 forinttal. Ezzel a folyton változó jödedelmi forrással szemben a pénzügyminiszter most egy szerződést terjeszt elő, melynek értelmében biztosítva van az állam, hogy húsz esztendőn keresztül évenkint legalább 1,610.000 forint fog ezen a czímen befolyni; a mennyiben az üzlet idővel nagyobb arányokat öltene, az állam a nagyobb jövedelemben is részesül, minthogy minden sorsjegy után, mely a most .megállapított 200.000 darabon felül kiadatik, az állam hat forintot kap. így áll a dolog rideg, fiskális szempontból. Ebből a szempontból tehát, úgy hiszem, feltétlenül előnyös az egész íranszakczió. Mindazonáltal két kérdés merül fel ennél a pontnál. Az első az, hogy nem volna-e helyesebb, ha az állam az osztálysorsjátékot, a me lyet most be akar hozni, a helyett, hogy magánvállalatra bízza, állami rezsiben kezelné? A második kérdés pedig az, ha már a bérleti rendszert fogadta el a kormány, miért adta bérbe húsz évre, miért nem rövidebb időre? Úgy hiszem, helyesen tettem fel a kérdéseket és sietek azokra válaszolni. A mi a bérletet illeti, nem tagadom, hogy mindkét rendszer mellett, azaz úgy az állami rezsi, mint a bérlet mellett lehet érvelni. Azonban tény, hogy az állami rezsi mellett tetemes koczkázatot is vállaltunk volna. Mert tudvalevő dolog, hogy ez az üzlet mindenütt nagy és sokféle kiadásokkal jár, hogy nagy agilitást igényel és számos oly tevékenységgel van összekötve, a mely az államhoz nem is egészen méltó, de a melyet fix fizetéssel ellátott állami közegektői elvárni nem is lehet. Hozzájárul az, hogy még igen ügyes kezelés és nagy reklám mellett is az ilyen üzlet az első esztendőkben ritkán szokta magát kifizetni. Valószínű tehát, hogy esztendőkön át kisebb jövedelmet kaptunk volna, mint a mennyi ezen a czímen eddig befolyt. Igen érthető tehát, hogy a pénzügyminiszter az esetleges nyereséget is, de a koczkázatot is a magánvállalkozásnak engedte át és gondoskodni kivánt mindenekelőtt arról, hogy az állam egy változatlan összeget kapjon évről-évre, húsz esztendőn keresztül.
