Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-43

43. országos ülés 1897. február 8-án, hétfőn. 225 a lehető legintenzívebb odaadássá! minél előbb eszközölni méltóztassék; másodszor, hogy a se gélyt a kijelölt esetekben az igazi szükséglet teljes mérvéig méltóztassék eszközölni, és harmadszor, hogy a legközelebbi költségvetésben e tételnél, a pénzügyminiszter úr szivei támogatásának kinyerésével, egy sokkal nagyobb öszszeget felvenni és hogy végül méltóztassék amaz elvi kijelentésének, hogy e kölcsönöket esetleg kamat nélkül fogja rendelkezésre bocsátani, mennél több esetben érvényt szerezni. A kisiparosok azt mondják, t. ház, hogy nagy ellenségük a tőke. De azonkívül van még több kisebb és nagyobb rangú ellenségük is. Ezek között vannak a kontárkodók s ezzel kapcsolatban a fegyencz- és rab-ipar. A mi a fegyencziparnak a kisiparo ok részéről évtizedeken át oly keservesen panaszlott kérdését illeti, tény, hogy ezen panaszok sok tekintetben jogosultak, habár egy kissé túlzottak is. Jogosultak, a mennyiben a fegyencz- és rabipar ma már csaknem valamennyi iparágra kiterjed. A kisiparral szemben konkunencziát fejt ki, a mennyiben a legtöbb termelési tényezőhöz ingyen jut. Nem kell bolt-., házbért, rendszerint adót, bélyeget, taksát fizetnie, s a mi a legfőbb, és megtakaríthatja a munkabét t, a nyers anyaghoz első kézből jut és így élvezi mindazon előnyöket, a melyek az első kézből és nagyban való vásárlással vannak kapcsolatban. A fegyencz- és rabmunka az államkincstárnak az utóbbi években 120—180 ezer forintot jövedelmezett. Már most, miután a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a kisiparos körülbelül 50 — 60 százalékkal képes drágábban árusítani, természetesen jobb munkát is adva, mint a fegyencz és a rab, ennek következtében ezen alapon számítva, körülbelül 250—300.000 forint azon érték, a mely a kisiparostól évente elvonatik. Ehhez adandók azonban még azon krajczárok, a melyeket a rab napszám fejében kap. Naponta talán 15 krajczár. Kétségkívül ez elég jelentékeny összeg, azonban mégsem oly nagy, hogy az emelt panaszok nagyságával megfelelő arányban állana. A baj nem is volna oly nagy, ha ezen összeg Magyarország 300.000 kisiparosa között egyenlő arányban oszlanék meg. A baj azonban épen abban kulminál, hogy főleg helyileg, egyénileg és iparilag hat. Konkrét esetekkel tudnám bebizonyítani, hogy a rab- és fegyenczipar egyes iparágakat és iparosokat még oly iparágak terén is lehetetlenné tett, melyekre még a szakember sem könnyen gondolna. Ott van például a német szűcsiparág. Ezen bajt a kormány már régen felismerte, és a mennyiben azt az igazságügyi politika megengedte, a bajon segíteni is igyekezett. így 1883-ban az akkori földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter Matlekovics Sándor úr elnöklete alatt egy, az ország legjelesebb férfiaiKÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. III. KÖTET. ból alakúit szakértekezletet hívott egybe, felkérvén azt, miszerint keresne eszközöket és módokat, a melyek felhasználása mellett a kisiparnak a fegyencziparral szemben kétségkívül fennálló bajait és mizériáit orvosolni lehetne. Ezen bizottság mintegy hat napon keresztül tartotta üléseit és beható, előzetesen szerzett bőséges tapasztalatok és vizsgálódások után javaslatait 17, nagyértékű pontban fejtette ki. Ezt közölte is aztán a miniszter árral, a ki azokat elfogadva, végrehajtás czéljából áttette az igazságügyminiszter úrhoz, a ki aztán egy körrendeletet bocsátott ki a budapesti és marosvásárhelyi királyi táblák területén levő főügyészségekhez, valamint az összes fegyházak igazgatóságához, meghagyván azoknak, hogy ezen" javaslatokat fokozatosan hajtsák végre. Azonban ezen rendelet, t. ház, már kezdetben is igen hézagosan lett végrehajtva, a mennyiben a végrehajtás a legelső fokon kezdetett, a későbbi évek folyamán pedig csaknem teljesen feledésbe ment. Ezt látszanak bizonyítani az iparosoknak, iparos- és kereskedelmi kamaráknak, iparos-gyűléseknek napról-napra, hónapról-hónapra megújuló keserves panaszai, valamint azon körülmény is, hogy időközben a rab- és fegyencz-ipar igen szép virágzásnak indult, a melynek fényes bizonyságát észlelhettük a legközelebbi országos kiállítás alkalmával az igazságügyi miniszteri pavíllonban, habár nem is örömmel, de kétségkívül bámulattal és tisztelettel szemlélve a tapasztaltakat. De bizonyítja ezt a statisztika is, a mennyiben 1883-ik évben a rabés fegyenczmunka 120 ezer forintot jövedelmezett az államkincstár javára, a folyó évben pedig már —• a mint az igazságügyminiszter úr költségvetésében látjuk — ezen a czímen a bevétel 184.362 forinttal van előirányozva. Hát, t. képviselőház, hogyha ez tovább is ezen progreszszivában halad, úgy igen könnyen megélhetjük azt, hogy daczára a legüdvö^ebb kormányintézkedéseknek, az alantas közegek túlbuzgósága következtében a kisipar néhány évtized elteltével a fegyházak és börtönök falai közé szorul. Sőt újabban egy igazán veszélyes jelenséget is észlelhetünk. Nem tudom, a mennyiben magam közvetlenül nem tapasztaltam, de hallottam, és szükség esetén nyomtatásban dokumentálhatom is, miszerint egyes fegyházakban, mint a minő például a nagyenyedi, ma már nem is rabok dolgoznak, hanem rabok modern gépek által, még pedig nem is egy-kett'•>, hanem tíz-húsz gép által. Sőt, a mi még veszélyesebb, a termékek értékesítésének nagyobb intenzivitása érdekében részvénytársaság is alakúit. T. ház! A mit a rabnak magasabb ethikai szempontból szívesen megadok, azt már a gépek, villamos- és petróleum-motoroknak meg nem S9