Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-42

214 43. országos ülés 1897. február 6-án, szombaton. Polónyi Géza: T. ház! Az előbb még egészen jelentéktelennek látszó kérdés, politikai horderejűvé vált a vitatkozás folyamán. A belügyminiszter úr felszólalásakor úgy állott a dolog, hogy ezen kérdésben csak a kérvényezési jognak esztimálásáról és honorálásáról van szó, de most már továbbmennek és politikai szükségszerűséget és indokolt álláspontot találnak a t. képviselő urak a kérvényezők részéről. Már most, midőn kegyes engedelmüket röviden veszem igénybe, és ezen vitában részt veszek, azt hiszem, szerencsés leszek épen előttem szólott t. képviselőtársamat, de Grajári képviselő urat is meggyőzni arról, hogy az a két princzipium, a melyet felállítanak, téves. Á mi első sorban az előttem szólott Tisza István képviselő úr álláspontját illeti, erre nézve meg kell kérdeznem, hogy melyik állam az, a hol a szólásszabadságnak ilyen vagy amolyan mértékű korlátozását meg ne bánták volna, és a hol ez a szólásszabadság korlátozása a parlamenti tisztesség, a parlament nivójának emelésére vezetett. (Helyeslés a szélső halóidalon.) Először is Angliára nézve legyen szíves nekem a t. képviselő úr megengedni, hogy a parallela nem jogos, mert Angliában nem a képviselőházi nyilvános tárgyalásokon, hanem a bizottsági üléseken dől el a kérdések sorsa, ott pedig a teljes és feltétlen és korlátlan szólásszabadság áll fenn, a mennyiben az angol parlamentben az egész ház bizottsággá szokott alakulni. (Zaj a jobboldalon.) Szőts Pál: Nagyon rosszul tudjál Nem úgy van! (Zaj.) Polónyi Géza: Megoltalmazta-e, t, ház, Angliát a szólásszabadság tárgyában hozott intézkedés a Bradlaugh-féle afférektől ? Vagy méltóztassék Ausztriának parlamentjét és az ott naponként előforduló botrányokat a magyar képviselőház múltjával összehasonlítani és ki nem ismerné el, hogy a magyar parlament büszkén fogja kiállani a versenyt nemcsak az osztrák, hanem bármely más parlamenttel. Vagy vegyük Romániát. Ott, mikor behozták a szólásszabadság korlátozását, a pofozkodások a miniszterelnök és képviselők között kerültek napirendre; (Úgy van! a szélső baloldalon.) többet mondok, Francziaország parlamentjében magam voltam jelen a képviselőház ülésén, mikor az algíri képviselő pofozkodott egy másikkal, mert megvonták tőle a jogot, hogy a házban nyilatkozzék. A szólásszabadságnak korlátozása tehát nem vezet a parlamenti tisztesség, a parlament nivójának emelésére. Általában ha történeti va

&y jogtörténeti, vagy közjogi szempontból igaz, a mit t. képviselő úr állít — a mit e perczben nem akarok ellenőrzés tárgyává tenni — hogy a magyar parlament az egyedüli, a melyben a szólásszabadság még ilyen korlátlan mértékben fennáll úgy, a mint azt az alkotmányos ínstitucziók biztosítják: tartsuk meg t. képviselőház, ez egyedüli büszkeségünket! (Tetszés a szélső baloldalon. Felkiáltások a jobboldalon: Mi is ezt mondjuk!) Nem tagadom, talán jól esik ezt épen ilyenkor konteetálni, hogy én a szabadelvű pártnak múltjában két kiemelkedő mozzanatot látok. Az egyik igaz magasztosabb és méltóbb a megörökítésre. Értem a Khuen-Héderváry-féle esetet, melyet nem akarok részletesen taglalni; de akkor a magyar alkotmánynak tiszteletet parancsoló védelmezői voltak. A második dolog az, hogy habár a véderővitának szenvedélyes hullámai közepette akadtak ott is férfiak, a kik arra gondoltak, hogy a szólásszabadság korlátozásával kellene ezeket a dolgokat megakadályozni: én mégis beszéltem olyanokkal, kik e felfogást nem osztották. Fájdalom, a kire hivatkozhatnék, már nincs az élők között, de nem tehetem, hogy ne vigyem el Kemény Gábor, akkori képviselőházi alelnöknek koporsójára az érdemnek azon koszorúját, hogy néki az volt felfogása, hogy Magyarország azonnal elveszett, mihelyt a szólásszabadság és sajtószabadság veszélyeztetve van. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) 0 és társai voltak azok, a kik gátat vetettek ennek az áramlatnak. Azt mondják, hogy ez a kérvényezési jog honorálása. Engedelmet kérek, ez tévedés. G-ajári Ödön képviselő úrnak az a felfogása, hogyha bár téves is egy törvényhatóság álláspontja, még sem lehet azt tenni, hogy egyszerűen repudeáljuk és félretegyük a kérvényt. Nem így áll a dolog. Hiszen csak a múltkori példára utalok; a mikor az önálló vámterület iránti kérvényt tárgyaltuk. Akkor a politikai rezon és opportunitás szempontjából kerestek okot arra, hogy a kérvényt irattárba helyezzék. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt a princzipiumot felállítani tehát, hogy egyes törvényhatóságoknak, — mert e kérdésnél lehetetlen figyelmen kivül hagyni, hogy csak sporadikus tör?ényhatóságokkal állunk szemben, mert a legtöbb törvényhatóság visszautasította azt az állásfoglalást, — nem lehet elfogadni, hogy mert egy törvényhatóság peticzionál: honoráljuk ezt azzal, hogy kiadjuk a kormánynak. Ez nagyon veszedelmes princzipium. Mindjárt utalok konkrét példára is. Ha ezt az elvet elfogadják, akkor eszébe juthat egy törvényhatóságnak kérvényezni holnap például a kormányalkat megváltoztatása iránt, hogy állítsuk fel a respublikát. Ugyebár ehhez ép oly joga van, mint a fundamentális alkotmányos Ínstitucziók: a szólásszabadság, vagy a