Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-42
42. országos ülés 1897. február 6-án, szombaton. 215 sajtószabadság korlátozása iránt kérvényezni? Ki fogják-e adni a kormánynak? Meg fogják-e ezt tenni? Ugy-e azonnal hátat fordítanak az önök által felállított prínczipiumnak, mert igen természetes, hogy a képviselőház egy ily határozattal legtávolabb menő elvi álláspontot sem foglalhat ily kérvény mellett, mely a kormányalkat megváltoztatását czélozza. Époly kevéssé teheti akkor, hogyha ily irányú tendencziái nincsenek, ha bármely alkotmányos garaneziának megváltoztatásáról van szó, nem teheti azt akkor, ha a sajtó- vagy a szólásszabadság alkotmányos garancziáinak megváltoztatásáról van szó, mert lehetetlen eltagadni, hogy akkor, a midőn a képviselőház egy ily kérvényt kiadatni rendel a kormánynak, ezen határozatnak megvan az a politikai értelme, hogy habár utasítást nem tartalmaz is, de a képviselőház szolidaritást vállal bizonyos fokig ezen kérvény tendencziája és tartalma iránt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Már most önök nem akarják a szólásszabadságot korlátolni? Ez a tenor vonul legalább végig a túlsó oldalon: mi sem akarjuk. Ez nem a kisebbség joga, hanem a nemzet igazi alkotmányos biztosítéka, hogy szólalhasson meg mindenki meggyőződésének erejével, mert a szónoklatnak az az egyedüli rendeltetése és kincse, hogy a meggyőződés erejével tudjon hatni és másokat is meg tudjon győzni. A szabad szó az az egyetlen egy biztosíték, a mely erre alkalmas módúi és eszközül kínálkozik. Ha már most Önök tisztelik tradiezióit azon pártnak, a melyhez tartoznak, és ha önök nem akarnak azon tendencziával, a mely, mondom, sporadikusan jelentkező törvényhatóságok elszigetelt álláspontja, politikai demonstrácziót csinálni, akkor nem tehetnek egyebet, mint ilyen, nézetem szerint téves princzipiumoktól letérve, ezen kérvény irattárba helyezését elrendelni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem akarom s nem fogom elhinni, hogy ezen kérvénynél az igen tisztelt többség álláspontjának az volna a tendencziája, hogy a házszabályok módosítását és a szólásszabadság restringálását czélozná. Ha ezt megkezdik, ám próbálják meg; ha annak a nagy többségnek, a mely önök rendelkezésére áll, az volt a történelmi missziója, hogy hatalma teljes tudatában a szólásszabadság csorbítására vállalkozzék, ám kezdjék meg, de ez a vég kezdete lesz az éri meggyőződésem szerint. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Egyébként pedig azt mondom végezetül, hogy a parlamenti tisztességet s a képviselőház tanácskozásának méltóságát semmi a világon nem óvja, nem biztosítja jobban, mint a tiszta és szeplőtlen választások. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Erre az útra álljanak. Támogatom Lukáts Gyula képviselőtársam indítványát. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Pulszky ÁgOSt: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Én egyszerűen konstatálni akarom azokkal szemben, a miket Polónyi Géza t. képviselő úr mondott, hogy ebben az esetben egyáltalában nem a többség és a többség sorai^ ból felszólalók voltak azok, a kik bármi tekintetben is demonstrálni kívántak. (Ügy van! jobbfelől.) Én konstatálom azt, hogy a többség részéről itt határozottan ki lett jelentve az, hogy senki a szólásszabadságot megsérteni, megtámadni, korlátolni nem kivánja;hogy mindenki azt tartja, hogy Magyarország parlamentjének különleges privilégiuma az, hogy ez az egyedüli és ezt ismétlem, ez az egyedüli az egész világon, a mely szólásszabadság korlátolása tekintetében semmi intézkedést nem látott szükségesnek meghozni és az egyedüli, a melyben ä visszaélések e tekintetben nem fajultak oda, hogy szükség lenne ilyeneket egyáltalában behozni. (Ügy van! jobbfelöl.) Azonban nem zárkózhatunk el azon hangoktól, a melyek nem sporadikusan, hanem széles körökben emelkedtek az országban és melyek viszhangját találjuk a jelen kérvényben, hogy ha esetleg oly visszaélések történnek, a minők a múltban kisebb mértékben előfordultak, esetleg épen a szólásszabadság biztosítása, de mindenekelőtt a parlamenti kötelesség-teljesítés lehetőségének biztosítása szempontjából az alkotmány fentartását és mint Tisza István t. barátom igen helyesen mondta, a nemzeti államnak fentartását fontosabbnak tartsuk, mint bármely kérdést, mely a szólásszabadság látszata mellett a többség érvényesülésének lehetőségét és ezzel a parlamentarizmus gyökerét akarja megtámadni. Nem tudom, hogyan apprecziálja a képviselő úr a külföldi parlamentek példáját, de annyit tudok, hogy Angliában, Francziaországban és Amerikában a parlament kezében tudta tartani kötelessége teljesítésének módját. Biztosítani tudta azt, a mi mindenek felett fontos, hogy az állami teendők teljesítése lehető legyen a parlamentarizmus mellett és le tudta küzdeni az.on bajokat, melyek már is anarchiával és a parlamentarizmus romlásával fenyegetnek, lekiizdte azáltal, hogy a parlamenti tárgyalásokat ismét a kellő mederbe tudta terelni. Mert ha valaha ilyen, a szólásszabadság korlátozását előidéző rendszabály szükséges és életbe lép, nem gyakori alkalmazása által hat, hanem ha már létele figyelmeztetésül szolgál és igy meggátolja ezen visszaéléseket, melyek valóságos attentátumok az ország szabadsága ellen. Ezeket meg kell gátolni. Gondoskodnunk kell, hogy a parlament mindig azon határok között maradjon