Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-42
198 i2. országos ülés 1897. február 6-&n, szombaton. felszólalásom bevégző részét, midőn a határozati javaslatról kívánok nyilatkozni. Azt hiszem, senkisem kételkedik abban, hogy nemcsak a jelenlegi kormány, hanem minden kormíny minden időben a legkészségesebben lagadott meg minden alkalmat, hogy az ország fővárosát akár a szellemi, akár az anyagi haladás és felvirágzás terén előbbre segítse. (Helyeslés.) És teljesen alaptalan az a hivatkozása Pichler Győző képviselő urnak, hogy idegen államokra utal, hogy azok mit tesznek fővárosaikért, mert hiszen e tekintetben sem a magyar törvényhozást, sem a magyar kormányt, a legutolsó 30 évre visszatekintve, jogos szemrehányással illetni nem lehet (Helyeslés jobbfelöl.) Ugyancsak a főváros iránt táplált eme jóindulat és a főváros felvirágzásának részemről is legmelegebben óhajtott előmozdítására való törekvés vezet engem arra, hogy Radocza János képviselő úr határozati javaslatát úgy, a mint van, részemről nemcsak ne ellenezzem, hanem azt elfogadjam. (Élénk helyeslés.) Előre kijelentem, hogy már foglalkoztunk eddig is a kérdéssel. S ez nagyon természetes. A főváros akkor, a midőn meghozatott az 1881. évi államrendőrségi törvény, 404.890 forinttal járult a quótához, most pedig hozzájárulása kitesz 865.479 forintot, tehát több, mint alterum tantum-mal emelkedett; 470.000 forint az emelkedés. De méltóztassék csak visszatekinteni, itt vau például a mostani s'ita, méltóztatik látni, hogy minden oldalról azt sürgetik, hogy a rendőrség személyzete szaporíttassék ; sem a tiszti személyzete a fővárosi államrendőrségnek, sem az őrségi személyzete nem elegendő. Hiszen csak az utóbbi három esztendőben 518.463 forinttal emelkedett a rendőrség költségvetése és az utolsó három év alatt 23 tisztviselővel, 50 detektivvel és 404 legénynyel szaporíttatott az államrendőrség! személyzet. (Úgy van! jóbbfélől.) T. ház! Arra nézve, hogyan és miként szándékozom a jövőben ennek a törvénynek a revíziójába bocsátkozni, a beható tanulmányok bevégzettségének hiányában ma természetesen nem nyilatkozhatom, de azt igenis kijelentem a háznak, hogy engem a legjobb akarat a főváros iránt, másrészről az ország többi részei iránt is köteles tekintetek fognak egyedül vezérelni, (Helyeslés a jobboldalon.) és iparkodni fogok a quótának olyan kulcsát megtalálni és olyan javaslatot terjeszteni a ház elé, mely mind a két irányban a legszigorúbb jogo=ság és méltányosság követelményeinek megfelel. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Mindezek után kérem a házat, méltóztassék úgy a költségvetési tételt, valamint egyúttal a Radoc.a János t. képviselőtársam által a kérvényi bizottság javaslatától eltérőleg benyújtott határozati javaslatot elfogadni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Gajári Ödön előadó: T. ház! Az igen tisztelt belügyminiszter úr iménti felszólalása után csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy a magam részéről is szivesen hozzájárulok Radocza János t. képviselőtársam határozati javaslatához azon értelmezéssel, a mely értelmezést annak a t. belügyminiszter úr tulajdonít. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Következik a szavazás. Az első kérdés az, elfogadja-e a ház a fő- és székvárosi államrendőrség szükségletére felvett 1,727.028 forintot? (Elfogadjuk!) A ház elfogadta. Most szavazás alá jön a bevétel második tétele, tudniillik mert ez együtt tárgyaltatott: a fő- és székvárosi államrendőrség utáni térítmény czíinén felvett 865.479 forint. Elfogadja a ház? (Elfogadjuk!) A ház elfogadta. Most, miután a pénzügyi bizottság előadója is hozzájárult Radocza János képviselő úr határozati javaslatához s ellene szó nem emeltetett. Kivannak szavazást felette? (Nem! Zaj balfélől.) Ennélfogva kijelenthetem, hogy Radocza János képviselő úr határozati javaslatát a ház elfogadta. Tessék tovább olvasni. Lehoczky Vilmos jegyző (olvassa): Tolonczkiadás: a) vidéki 41.000 forint. Elnök: Megszavazta tik. Lehoczky Vilmos jegyző (olvassa): b) fővárosi 49.672 forint. Elnök: Megszavaztatik. Lehoczky Vilmos jegyző (olvassa): Életmentési díjak 800 forint. Elnök: Megszavaztatik. Lehoczky Vilmos jegyző (olvassa): Hullakifogásokért vagy egyébként talált hullák feljelentéséért járó jutalomdíj 1000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Lehoczky Vilmos jegyző (olvassa): Közjótékonysági kiadások. Rendes kiadások : XVI. fejezet, 9. czím. Kiadás. A kolozsvári szent Erzsébet-aggházuak I. Ferencz ő Felsége alapítványa folytán kijáró 2000 mázsa ára fejében 5802 forint. Elnök: Megszavaztatik. Lehoczky Vilmos jegyző (olvassa): Zárdák segélyezése a betegek ápolásáért 4168 forint. Elnök : Megszavaztatik. Lehoczky Vilmos jegyző (olvassa): A budapesti gyermekkórház-egyesület segélyezésére 6500 forint. Elnök: Megszavaztatik. Lehoczky Vilmos jegyző (olvassa): A budapesti önkéntes tűzoltó egylet segélyezésére 5000 forint. Elnök : Megszavaztatik.