Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-41

41. országos ülés 1897. február 5-én, pénteken. 179 újra visszatérjek azokra. (Halljuk!) Azon kész törvényjavaslatok közül, a melyek a közegészség­ügyre vonatkoznak, az első és mindenesetre nagyfontosságú a betegápolási alapra vonatkozó, az 1875: III. törvényczikk módosítását ozélzó törvényjavaslat. Ez készen áll és legközelebb a háznak is be fogom mutatni. E tekintetben ismét meg kell gyengítenem az előttem szólott kép­viselő urak azon kifogását, midőn felpanaszolják, hogy az a 20.000 forint, a mely már csökkentett mérvben még az 1896. évi budgetben a szegé­nyek részére a közalap nevében kiszolgáltatott gyógyszerárúknak költségei czímén beállíttatott, hogy az töröltetett. T. ház! Volt alkalmam ebben a kérdésben már ismételten kinyilatkoztatni, hogy az az álla­pot, a mely itt fennállott s a mely országszerte dívott, sem a törvénynek meg nem felelt, sem az ügynek magának szolgálatára nem volt. Az 1875 : III. törvényczikk világosan kimondja azt, hogy a község tartozik az ő szegényeinek ápol­tatási, gyógykezelési költségeit viselni; de nem­csak ez a törvény mondja ezt, hanem ott van az 1871 : XVIII. törvényczikk; a régibb községi törvény, valamint az 1886 : XXII. törvényczikk az újabb községi törvény, mely szintén egész kategoricze ezt az alaptételt mondja ki. És itt ismét nincs igaza Buzáth t. képviselő úrnak, ha azt mondja, hogy bármilyen a községbe jövőnek költségeit is a község tartozik viselni, mert az 1875 : III. törvényczikk 7. §-a egész határozott világossággal azt mondja, hogy a község saját kebelében az ott illetékes vagyontalan betegeket, tehát nem olyanokat tartozik ápoltatni, a kik ott mint átutazók vagy ideiglenesen tartózkodók megbetegszenek. De, t. ház, szükségessé tette ezt nemcsak a törvény határozott rendelkezése, hanem az a tapasztalat is, a melyet szereztünk, mert mél­tóztassék a zárszámadásokat felütni és mindenki látni fogja, hogy mennyire — nem mennyivel, de mennyire — túlhaladott az az összeg, a mely e tekintetben ekkoráig a budgetbe mindig beillesztve volt. Az a lax praxis, a mi a szegénységi bizo­nyítványoknak kiállításánál a községekben egy­aránt dívott, (Ügy van! jobbfelöl.) egyenesen kö­telességemmé tette azt, hogy e tekintetben, ezzel a múlttal, a mely amúgy sem felelt meg a tör­vénynek, szakítsak, és látjuk, hogy a községek most már a saját érdeküknek is tesznek eleget, a mikor teljes lelkiismeretességgel és szabatos­sággal csak ott állítják ki a szegénységi bizo­nyítványt, a hol az illető csakugyan teljesen vagyontalan és szegény. Ez már igen előnyösen fog nyilvánulni a legközelebbi jövőben is. Én tehát ezt nemcsak czélszerű, de egyenesen tör­vényes és igazságos intézkedésnek tartom, a melyet, azt hiszem, senki joffosan meg nem tá­madhat. (Helyeslés a jobboldalon.) A második törvényjavaslat, a mely a köz­egészségügy tekintetében itt szóba került, az orvosi kamarák kérdésére vonatkozik. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatik jól tudni, hogy az orvosi kamarák intézményének eszméje minálunk leg­először a magyar orvosok és természetvizsgálók 1889-ben Tátrafüreden megtartott vándorgyűlése alkalmával vettetett fel. Ezen vándorgyűlés meg­bízta az állandó bizottságot, hogy készítsen egy tervezetet és memorandumot nyújtson be a bel­ügyminisztériumnak. Ez meg is történt. A kér­dés tanulmány tárgyává tétetett; ezen memoran­dum és ezen szervezeti dolgozat — nem mon­dom, hogy törvényjavaslat, mert ez csak egy olyan általános kísérlet volt — alapján a belügyminisztériumban korábban készült egy törvényjavaslat, ez közölve lett az érdekelt kö­rökkel; azok erre nézve részint megegyező, részint ellentétes álláspontot foglaltak el. Leg­utóbb a millenium alkalmával tartott országos orvosi kongresszus szintén arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem kivánja az orvosi ka­marák intézményének életbeléptetését. Thaly Kálmán: Csak néhány többséggel! Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház, most az orvosi kamarákról egy újabban átdol­gozott törvényjavaslatot adtam ki esak a leg­közelebbi napokban, egyrészt az országos köz­egészségügyi tanácsnak, másrészt az ország vala­mennyi orvos-egyesülete elnökeinek, azzal, hogy véleményeiket lehetőleg a tavasz folyamán, má­jus hó elejéig velem közöljék. Én azt hiszem, hogy ezen intézkedések, a melyek e dologban történtek, nem azt jelentik, hogy a belügyminisztérium e kérdéssel nem foglalkozik, vagy azt prokrasztinálni akarja; azt sem jelentik, mint hogyha az lenne az állás­pontja, hogy nem kívánja életbeléptetni, de igenis ma is azt mondja, hogy a kérdésnek teljesen tisztázottnak kell lennie. Mert ez a kér­dés oly közelről érdekli először az általános közegészségügynek közügyét, másodszor az ezzel foglalkozó orvosoknak személyes érdekeit, hogy teljesen szükséges, hogy minden tekintetben meg­vitattassék és az érdekelt köröknek véleménye is meghallgattassák, ily stádiumban vau a dolog. Mihelyt úgy az országos közegészségügyi ta­nács, valamint az orvos-egyletek véleményei előttem feküsznek, abban a helyzetben leszek, hogy én is végleges álláspontot foglalhatok e kérdésben és a t. ház elé talán ó'szszel törvény­javaslatot terjeszthetek. (Helyeslés jobbfelöl.) A harmadik ügy, t. ház, melyről törvény­javaslatot készítettem a közegészségügygyei kap­csolatos kérdésekben, a gyógyszertárakra vonat­kozik. Méltóztatnak tudni, hogy e részben is 23*

Next

/
Oldalképek
Tartalom