Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-41
174 41. országos ülés 1897. február 5-én, pénteken. hogy állami életünk egyik legvitálisabb érdeke a közegészségügy gazdátlanul lebegett a központi kormányzat és a törvényhatóságok között. Társadalmunk pedig, tudjuk, hogy a közegészségügy iránt nagy közönynyel viseltetik még a müveit osztály is; ily körülmények között mikép bíráljuk el az anyagilag agyonsanyargatott szegény köztlépet? Nem tartozom azok közé, a kik mindent a kormánytól várnak, de ott, hol a testi épségnek és az életnek megtartásáról van szó, ott nézetem szerint előtérbe kell, hogy lépjen az állami erő egész teljében. (Ügy van! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Mert kérdem, mi fontosabb : vájjon a közbiztonság megvédése, vagy pedig a testi épséget és az életbentartást folyton veszélyeztető kórok eltávolítása? Ha megfigyeljük, hogy a fertőző kórok, melyek épen a közegészségügy hiányos voltában találják gyökerüket, a gyermeknemzedéket úgyszólván megfelezik, továbbá a munkás kéz oly mérvben elsatnyul, hogy a család erkölcsi és anyagi létalapját támadják meg, nem-e jogosult az a thézis, hogy ép oly fontosak a közegészségügyi, mint a közbiztonsági intézkedések. Míg a közbiztonság milliókkal szerepel az államháztartásban, addig a közegészségügy terén, ha leszámítjuk azon tételeket, melyek nem tartoznak szorosan a közegészségügyhöz, csak ezrekről beszélhetünk. Azt akarja a mélyen tisztelt kormány, hogy a törvényhatóságok hozzák meg e téren az áldozatot? Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a törvényhatóságok pénzügyi helyzete oly nyomasztó, hogy megterhelését fokoznPalig lehet. De nem-e nagyobbrészt az állami feladatok közé tartozik a közegészségügy terén az áldozatok meghozatala? Hiszen főleg a községeknek legnagyobb része intelligenezia tekintetében nem áll azon a nivón, hogy e téren a feladatokat saját erejéből és képzettségéből megoldani képes lehetne. (Igás! Ügy van! balfelöl.) Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a törvényhatóságok ne tegyenek semmit, sőt hivatkozva hosszas közigazgatás teréni működésemre, bátran mondhatom, hogy maguk a törvényhatóságok sem tették meg azt, a mit a közegészségügy terén a XIX. század tőlük joggal megkövetelhetett volna. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Megtalálhatjuk ennek okát az anyagi megterhelésen kivűl, mely a törvényhatóságokat nyomja, leginkább azon nagy közönyben, mely a törvényhatóságoknál látható, és a közegészségügy terén szükséges ismeretek hiányában, melyet ágy a közigazgatási tisztviselőknél, mint az egész közigazgatási személyzetnél igen gyakran kell tapasztalni. Ez a közöny sokszor még a szakértőket is magával ragadja, mikor tapasztalják, hogy legüdvösebb javaslataik is siket fülekre találnak, vagy ahhoz nem értők által sértően lesznek elbírálva. A közegészségügyet anyagi áldozatok nélkül szolgálni nem lehet. (Igaz! Úgy van! bálfelöl.) A kormánynak pedig, mely kell, hogy a közegészségügyet magasabb nézpontból tekintse, nem kell-e meghoznia a legnagyobb áldozatot az ország legdrágább kincse, a jövő nemzedék és a szenvedő emberiség javára? A jó közegészségügy által megmentett emberi élet a legbecsesebb tőke, mely a belefektetett anyagi áldozatnak nemcsak rendes kamatját, hanem uzsorakamatját is bőven meghozza. (Igás! Ügy van! bálfelöl.) Nagy mulasztás terheli e téren nemcsak a jelenlegi kormányt, hanem a kormányok egész sorozatát az alkotmányos éra alatt; (Igaz! Úgy van! bálfelöl.) mert épen a legfontosabb tételtől vonta meg mindig az anyagi áldozatokat, hogy ez által más tételeknél zavarából kijöjjön és a deficzitet eltüntesse. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Pedig azt a deficzitet, a melyet a kormány ezen mulasztása folytán az emberi élet megtartásában előidézett, eltüntetni nem lehet. (Igaz! Úgy van! balfelől.) A kérlelhetetlen statisztika évről-évre kiáltóan bizonyítja, hogy közegészségügyünk mily nyomorult viszonyok közt van. Ha meggondoljuk, hogy ezrek, sőt százezrek életét lehetett volna megmenteni, ha kormányunk az alkotmányos éra kezdete óta meghozta volna a kellő áldozatokat a közegészségügy terén. Pedig a legutóbbi közegészségügyi kongresszus, sőt minden kongresszus és vándorgyűlés hangoztatta közegészségügyünk silány voltát, követelte a javításokat és megjelölte az irányt, melyben a közegészségügyi törvényt revideálni kell. Legyen szabad néhány statisztikai adatot felsorolnom, melyek megvilágítják közegészségügyünket. Nézzük a gyermek-halálozást. 1895-ben világrahozott gyengeségben meghalt 55.144 gyermek, holott 1892-ben csak 45.006, tehát négy év alatt ez egy tételnél 10.000-nél nagyobb az emelkedés. Ez az ijesztő halálozási növekvés megtalálja magyarázatát az elszegényedésben, a megerőltető munkában, a hiányos táplálkozásban, (Igaz! Úgy van! balfelöl.) a szeszes italok, főleg a pálinkaivás terjedésében, mely a népet úgy erkölcsileg, mint fizikailag elsatnyítja. (Úgy van! balfelől.) Menjünk tovább. Görcsökben meghalt 1895-ben 29.242 gyermek, aszályben 18.066, bélhurutban 35.489, vagyis e három utolsó tételben, melyek egymáshoz közel állanak, közel 82.000 gyermekhalálozási eset foglaltatik. Ez oly óriási szám, melylyel nem lehet dicsekedni. Pedig e számokat jó közegészségügy, gondos anyai ápolás, a társadalomnak és államnak megfelelő segélynyújtása által felökre, sőt negyedrészökre lehetne leszállítani. (Úgy
