Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-40
40. orsszägos ülés 1897. február 4-én, csütörtökön. 165 e &y l \j gyógyszertár engedélyezése iránti folyamodvány; másik módja pedig, a mely talán ma, midőn már az ország meglehetősen el van lepve gyógyszertárakkal, gyakoribb; a gyógyszertár vétele. Venni gyógyszertárt igen természetesen a gyógyszerész ifjúságnak csak azon része képes, a mely a vagyonosabb osztályból származik, a szegényebb ifjú az önállósításnak ezen módjából teljesen ki van zárva. Gyógyszertári jogért folyamodhatik bármely okleveles gyógyszerész, de itt az ifjúságnak szegényebb része már vetélytársakként találja az ifjúság vagyonosabb részét, a melynek természetesen nagyobb összeköttetései lévén a törvényhatóságokban, a mai rendszer mellett sokkal könnyebben juthat a gyógyszertár megszerzéséhez, mint a szegény ember. így tehát ismét csak a vagyonosabb rész boldogul, de az is csak részben, mert annak az önállósítási vágynak egy hajsza a következménye, mely hajszának pedig következménye az, hogy ma már igen sokan, igen sokszor oly helyekre kérnek jogosítványokat, hol a megélhetés eo ipso ki van zárva. így megesik, hogy szegényebb vidékeken nyitnak gyógyszertárakat, hol a gyógyszereken kivűl fűszert, ostornyelet s egyéb dolgokat is árúinak, míg végre kénytelenek meggyőződni arról, hogy ott megélni képtelenek. Az utóbbi időben nem egy eset fordult elő, hogy az illető ott hagyta a jogosítványt és ment oly helyre, hol legalább módját találta a megélhetésnek. De, t. ház, van még egy más módja is az önállósításnak, t. i. a vétel útján való megszerzés. Ez ma már szintén a tőkebefektetésnek bizonytalan volta miatt, mind ritkábbá kezd válni. Ha megengedi a t. ház, szólni kívánok röviden ezen jelenségről, mely a mai viszonyok közt a tőkebefektetést oly iliuzóriussá teszi. (Halljuk!) Teszem fel azt, hogy valaki egy személyi gyógyszertárt átruháztat magára. Az átruházás, mint nyilvánosan tudva van, bár a törvény értelmében pénzért nem volna eszközölhető, egy bizonyos díjért eszközöltetik. Itt formális adás-vételről van szó. Midőn az illető jogosítványtulajdonos ezen átruházásért folyamodik, ezt egy előzetes egyesség előzi meg, melynek értelmében ő bizonyos összegért hajlandó az átruházást a belügyminisztertől kérni. Akárhányszor 10—15—20, sőt 30 ezer forint fizettetik egy személyi gyógyszertár átruházásáért. Ha az illetőnek ideje és alkalma van ezen gyógyszertárt átruházás útján tovább adni, akkor még elég jól jár; de ha időközben meghal, akkor a törvény értelmében ezen vétel útján szerzett jognak haszonélvezetét nyeri ugyan az özvegy, esetleg az árvái, ha az illetőnek van özvegye és árvája, de ha sem özvegye, sem árvája nincs, vagy ha van is, ezek halálakor nagykorúságukat már elérték volt, akkor ezen általa pénzért szerzett jogosítvány egyszerű pályázat útján másnak adatik. Hogy a tőkebefektetésnek ez a módja mind ritkább lesz és mindig kevesebben lépnek erre a pályára, ez, azt hiszem, egészen természetes. Egy másik módja a vétel utján való önállósításnak a reál jogú gyógyszertárak vétele. A reáljogú gyógyszertár a törvény értelmében magántulajdon; eladható, örökölhető s a szó teljes értelmében a magánvagyon alkatrésze. De ezekre nézve a tőkebefektetést az teszi bizonytalanná, hogy a gyógyszertárak szaporítása folytán ezen 50 — 60—80.000 forinton vásárolt jogok akárhányszor alig néhány év alatt értékük felére, sőt negyedére szállanak alá. Természetes, hogy így mind többen igyekeznek megmenekülni e jogtól s mind kevesebben igyekeznek azt megszerezni. Ezekben látom én a gyógyszerészi pálya elnéptelenedésének okát, ezen kivűl abban az óriási felelősségben, mely a gyógyszerészt terheli és abban a lekötöttségben, melyhez hasonló egyetlen téren sem található, csakis e pályán. Én e bajok orvoslására javaslatot nem kivánok tenni, kivált azért nem, mert mint a belügyminiszter úr jelezte, már készen van az a javaslat, mely hivatva van e bajokon segíteni. Ismerve azt a jóindulatot, melylyel 8 a közegészségügy iránt viseltetik, még csak néhány olyan bajt kivánok felhozni, a mely a gyógyszertárakat sújtja. A gyógyszerészet fejlődésére rendkívüli befolyással vannak a mindinkább szaporodó drogériák, melyek a közönség egy tekintélyes részét elvonják a gyóg}szertártól és ezzel a gyógyszertár jövedelmét csökkentik. Baj az is, hogy az összetett gyógyszereket, melyeket nem volna szabad másutt, mint gyógyszertárban árulni, széltiben árulják minden üzletben; a csak bizonyos mennyiségben árúiható gyógyszereket a fííszerkereskedésben tetszés szerinti mennyiségben árulják. Figyelmébe ajánlom a t. miniszter árnak a különlegességek gombamódra való elterjedését is; ezek között van sok titkos szer is. Nálunk az utóbbi időben e részben lényeges a javulás. E szereket nagyrészt külföldről hurczolják be és sok olyan különlegesség fordul elő a gyógyszerészi forgalomban, melyet forgalomba hozni egyáltalán nem szabad. Még röviden reflektálni akarok arra a panaszra is, mely minduntalan felmerül a gyógyszerek túímagas árai miatt. Magam is belátom, hogy a közegészségügy érdeke megkívánná azt, hogy mód és alkalom adassék a lakosságnak, hogy minél olcsóbban juthasson a gyógyszerekhez. Én ugyan ideális helyzetnek és állapotnak azt tartanám, hogy a betegek lehetőleg ingyen juthassanak az illető gyógyszerek birtokába; de mindenesetre oda kell törekedni, hogy minél
