Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-40

158 *0« országos ülés 1897. február 4-én, csütörtökön. diplomás embernek, a melyért ők kínlódnak és e csekély fizetés beszedésének ma fennálló módja is valóban tíírhetlenné teszi az ő exisztencziájukat és e részben nem ajánlhatom eléggé az igen tisztelt belügyminiszter árnak Bars vármegyének Ruffy képviselő úr által felhozott példáját, hogy az igen-igen nehezen behajtható körorvosi díjak beszedését maga a vármegye vállalta el, a mivel az orvosok legalább biztosítva vannak az iránt, hogy azon csekélységhez, a mihez a törvény értelmében joguk van, legalább realiter hozzájutnak. Más vármegyékben még ez sincs meg; e részben bizony a törvényhatóságok követhetnék Bars vármegyének itt érintett példáját és nem is kétlem, fogják követni, ha a t. belügyminiszter úr által, ha nem is rendeletileg utasítva, de legalább a humanitás nevében figyelmeztetve lesznek erre az eljárásra. De viszont, mikor a körorvosok helyzetét magam is javítani óhajtanám, megkövetelném ám tőlük azt, — különösen azoktól, a kik a bécsi egyetemen végeztek, mert nagyon sok van ilyen — hogy az állam nyelvét is iparkodjanak eltanulni. Tudom, hogy a tiszti orvosnak most már régebbi felszólalásainknak következtében, melyek gyümölcseiket megtermettek, kell tiszti szakvizsgát tenniök, a mennyiben a Bécsben végzett igen-igen nagyszámú Magyarországban alkalmazott orvosok még csak egy magyar bonczjegyzőkönyvet sem voltak képesek felvenni. Ha itt fogy az orvosnövendékek száma Budapesten, — fájdalom — nem tudom, mondhatjuk ezt a magyarországi illetőségű, de Bécsben tanulókról, mert az ottani egyetemen, én úgy tudom, még most is lesz permanenter 7—800 magyarországi illetőségű orvosnövendék, a kiknek, ha talán a legfenomenálisabbjai, a kik feltűnnek kiváló tehetségeik által, épen kárunkra ott maradnak, ellenben a gyengébbek visszajönnek az országba és különösen a nyugatmagyarországi vidékek árasztatnak el ilyen járásorvosokkal, a kik azután minden későbbi orvosi képzettségüket a külföldi folyóiratokból merítik, az lévén az ő ismeretkörüknek és német nyelvüknek megfelelő és így még visszahatnak arra is, hogy a magyar orvosi szakirodalom nem terjedhet eléggé. Én egyenesen a diplomák nosztrifikálását óhajtanám; hogy mint az ügyvédi karnál is fennáll, hogy a bécsi egyetemen szerzett ügyvédi diplomák nem érvényesek Magyarországon való gyakorlatra, úgy az orvosi diplomákra nézve is szeretném ezt a nosztrifik&lást kimondatni. Minek függjünk mi mindenben Bécstől ? (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nálunk mások a viszonyok; legyen az úgy az orvosi diplomákra nézve is, hogy azt a diplomát nálunk nosztrifikálni kelljen. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Ezt épen a mi egyetemünk önállósága és orvosi kara meg fogja kívánni és ez nem fog kárára válni a magyar orvosi karnak sem, értem különösen a gyakorló orvosokat. Ruffy Pál t. barátom megemlékezett az orvosi kamarákról is és azután az igen t. belügyminiszter úr is válaszában említést tett erről. Az orvosi kamarák eszméjéről igen tisztelt Pap Samu képviselőtársam és magam is tavaly is beszéltünk. Én mellettük foglaltam állást, mert a magyar ügyvédi karnak is felfogásom szerint nem kárára, sőt reputácziójának előnyére váltak, jól beváltak az ügyvédi kamarák és úgy vagyok meggyőződve, noha a két szak nem hasonlítható össze, de mégis társadalmi tekintetben legalább az orvosi kar tekintélyét az orvosi kamarák felállítása elő fogná mozdítani. Igaz, tudom, hogy az idén a millenáris kiállítás alkalmával tartott orvosi kongresszuson e kérdés is felvettetett és megvitattatott és egynehány szavazattal az orvos urak között az orvosi kamaráknak ügye kisebbségben maradt. Ezt tndom, de ez engem nem ingatott meg előbbi feltevésemben és most is épen az orvosi kar javára, azóta is gondolkodván a dologról és azt a mi viszonyainkhoz alkalmazva, az orvosi kamarák felállítása mellett vagyok. (Élénk helyeslés.) Ruffy Pál t. képviselő úr azt mondotta beszédében, hogy erre vonatkozólag törvényjavaslat is fog benyujíatni rövid idő alatt a t. belügyminiszter úr által, de ő alighanem rosszul volt értesülve, én örültem ennek, azonban a t. belügyminiszter úr válaszában kijelentette, hogy ő még nincs tisztában és nem foglalt állást az orvosi kamarák mellett vagy ellen és tanulmányozza ezt a kérdést, mert elhamarkodni nem akarja. Én igen tisztelem és becsülöm azt, hogy elhamarkodni nem akarja, azonban tavaly is körülbelül ugyanezt mondta, s azóta egy esztendő múlt el. Én nem kétlem, hogy daczára, hogy a millenium elfoglalta, daczára, hogy a választások és más akut dolgok foglalták el, még sem vonta el talán egészen figyelmét ezen fontos kérdés tanulmányozásától és kérem, hogy ezentúl, miután már egy évig méltóztatott gondolkozni rajta, ne méltóztassék még egy évig gondolkozni, nem lesz az elhamarkodva, ha néhány hónap múlva, vagy fél év múlva valami előterjesztést ebben az irányban kapna a ház a t. belügyminiszter úrtól. T. ház! A magyar népet — különösen a népet értem de a középosztályúakat is hozzávehetem, — általában az egész magyar fajt, de kivált a népet, elmondhatjuk, hogy ha Európa egyéb népeivel összehasonlítjuk, még a magyar faj ellenségei is elismerik róla, hogy a természet igen józan felfogással, éles észszel áldotta meg, úgy, hogy a magyar faj természetes ész