Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-40

40. országos ülés 1897. február 4-én, csütörtökön. 159 dolgában igen sok európai népnek fölötte áll. Köszönhetjük ezt a fajkeveréknek, a klímának vagy akárminek; tény, hogy ez megvan és számos téren bizonyítja be ez a faj józan értelmét és felfogását, de fájdalom, csudálatosképen az egészségügy iránt eddig legalább nagyon kevés érzéket tanúsított. Igen nagy súlyt helyezek arra, hogy az iskolákban, különösen a népiskolákban, de legkülönösebben a tanítóképezdékben nagy súly helyeztessék erre a tárgyra azért, hogy a tanítók, kik kimenendők lesznek életüket a nép között tölteni, az ifjú nemzedéknek mindenkor a fülébe súgják, oda prédikálják a közegészségügynek felette fontos voltát. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Habár nem akarok a statisztikához folyamodni ebben a dologban, de legyen szibad mégis egy pár adattal ráutalni arra, hogy a népszaporulat a jó táplálás és az egészségi állapot következtében nálunk hála Istennek, nagyon megvan. A mennyiben Németországban 1000 emberre 67 szaporulat esik, Francziaországban csak 32, — tudjuk is, hogy a frauczia nemzet vajmi kevéssé szaporodik, sőt némelyek szerint fogy, — Ausztriában 49 a szülöttek száma, Magyarországon több, 52, ügy, hogy a Magyarországon szülöttek arányát csakis Németország múlja felül, Európa műveltebb államai közül. Tehát felette nagy panaszunk nem is volna a népesedésre nézve, ha nem volna nálunk oly nagy a gyermekhalandóság. A miként azt statisztikánk mutatja, nálunk a gyermekhalandóság irtóztató és annál rosszabb állapotban van, mert midőn az ártatlan gyermeket igen sok esetben meg lehetne menteni, felette nagy számbau ragadja el a halál, különösen az 1 — 5 éves korúakat. Ez az, a mire különös figyelmét felhívom a t. kormánynak, hogy a nagy gyermekhalandóságnak humanisztikus intézkedésekkel és a közegészségügyi állapotnak minél inkább javításával igyekezzék elejét venni (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és ekkor fel fog szaporodni a magyar faj. Ezért tekintem én a közegészségügyet nálunk véghetetlenül fontosnak. Van népünknek egy megrögzött rossz szokása,— mely különben, a mint mondám, annyira értelmes, — hogy orvost nem igen akar hivni, kuruzslóhoz, javasasszonyhoz folyamodik és csak akkor hív orvost, mikor már a beteg agóniában van. Kivált így van ez a gyermekbetegségeknél, hogy mindenféle komaasszony és sógorasszonynak a reczeptje és tanácsa szerint akarják gyógyítani a gyermekeket, a helyett hogy orvoshoz fordulnának, a ki még azt megmenthetné. Népünket erre ingyen kiosztandó egészségügyi kátékkal kellene kioktatni; az ilyesmihez, fájdalom, még nincsen érzéke. De legyünk népünk iránt, — bocsánat, hogy kitérek, de ez a thémával összefügg, — legyünk e tekintetben igazságosak és ne vádoljuk egyedül a népet, midőn a felsőbb osztályokban is van hiba, ne vádoljuk egyedül a népet, midőn azt tapasztaljuk, hogy télire ablakait is többnyire betapasztja, a mint a felső vidéken látni lehet. Igaz, hogy a nép sokat van a szabad levegőn napközben is, tehát ő a lakások egészségtelen levegőjét legalább annyiban tűrheti el, hogy sokat van a szabad levegőn. Ez azonban a néptől annyira átment a középosztályba, hogy sehol nemzet nincs, a mely annyira irtóznék a levegőtől, mint a magyar. Például ilyen közegészségellenes lev.gő van a teremben, melyben tanácskozunk, s a folyosón a hová gyenge tüdejű, bronchiálisban szenvedő és gyenge gégéjü ember ne jöjjön, mert ha látja azon henteskéménybe való füstöt, elrémül bele, s akárhány ablakot nyisson valaki, mindjárt akad tíz kéz, a mely becsukja. (Derültség. Úgy van!) Ne csak a nép ellen panaszkodjunk, tehát hogy fél a jó levegőtől, mert magunk is rossz példával megyünk elől és okosan történik ugyan, hogy a szünet közt legalább a termet szellőztetik, de mondhatom, hogy ott a folyosón oly állapotok vannak, hogy nem vethetünk a trencsénmegyei vagy árvamegyei tótnak szemére semmit, a ki nem szellőzteti a szobáját, mert itt sem engedjük meg a szellőztetést, pedig a jó levegő szükséges az embernek, mint a halnak a víz. Ezt csak példának hoztam fel röviden. (Helyeslés.) Említette a t. képviselő úr a minket fenyegető nagy vészt, a pestist. Ennél nem vádolhatom a kormányt, nem is gyönyörködném benne, ha vádolhatnám, mert a milyen stádiumban most jelenleg van, — adja Isten, hogy végkép távol maradjon, — a mint értesülve vagyok a hírlapokból, megtette azon teendőket, a melyek a kezdetnek kezdetére elegendők. Ugy tudom, hogy Fiúméba kiküldötte a biztost, ä ki a vesztegzár felállítása iránt tárgyalást folytasson és itt olvasom a közegészségügyi tanácsnak kezemben levő jelentésében, hogy a Bombayban jelenleg uralgó pestis terjedésének gátlására mit cselekedtek, hogy tudniillik az igen tisztelt miniszter úr által felhivatva, a közegészségügyi tanács tanácskozott ezen ügy felett és mint a jelentés mondja, abban állapodott meg, hogy az 1852-iki óvó rendszabályok elavultaknak tekintendők és hogy azok alkalmazása mellett a forgalom és kereskedés szükségtelenül, czél nélkül korlátoztatnék és hogy azokkal a rendszabályokkal a pestis ellen megelégszik, a melyek a drezdai nemzetközi értekezleten az ázsiai kolera terjedése ellen megállapíttattak. Én igen tisztelem a közegészségügyi tanácsot, de azt hiszem, hogy téves utón jár, meit azzal sem vagyok megelégedve, hogy Dániel Ernő