Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-40

40. országos ülés 1897. február 4-én, csütörtökön. 157 mert a tüdővészesek állandó veszélyt képeznek a többi betegekre nézve. A tüdőbetegek gyógyítására külön kórházakat kell emelni egészséges, pormentes levegővel bicó vidékeken. A budapesti egyetemnek egyik tudós tanára, ki a törvényhozás másik házának tagja, megindított egy társadalmi mozgalmat arra nézve, hogy társadalmi úton építsenek szegény tüdőbetegek számára szanatóriumot. Az illető t. tanár úr, midőn ezen mozgalom élére állott, bebizonyította annak a régi mondásnak igazságát, hogy jó orvos csak jó ember lehet. Nagyon dicséretes és elismerésre méltó ez a társadalmi mozgalom, de mikor fog az nálunk sikerre vezetni magára hagyatva, állami támogatás nélkül, nálunk, hol az embertársaik szenvedései iránt fogékonysággal bíró nagy jótevők és adakozók vajmi ritkák? Nézetem szerint ezen a téren is eredményt csak akkor fogunk elérni, ha az állam a társadalom mozgalmát támogatja és felkarolja. Én, t. ház, nem akarok ez alkalommal konkrét javaslatot tenni, mert tudom, hogy ily kérdéseket, melyek pénzügyileg sem jelentéktelenek, nem lehet előleges megfontolás és be ható megbeszélés nélkül eldönteni. Én csak fel akartam ezt a kérdést eleveníteni és azzal zárom be Szavaimat, hogy valamint ennek a kormánynak az elődje megértette a korszellemnek egyik követelését és a liberalizmus útján lett nagygyá: vajha ez a kormány megértené a korszellemnek egy másik követelését, a közegészségügygyei összeforrott humanizmust és ezen a téren életbe léptetendő nagy alkotásokkal tenné nevét és emlékét maradandóvá. (Hosszantartó élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Lakatos Miklós jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. ház! Már néhány év óta történik a belügyi tárcza ezen rovatánál, hogy előttem szólott t. képviselőtársam és én kötelességünknek tartjuk felszólalni, a közegészségügynek, ha valahol, úgy Magyarországon rendkívül fontos voltától áthatva és arra figyelmeztetve. Az imént a t. belügyminiszter úr Rátkay t. képviselőtársam tegnapi kijelentésével szemben konstatálta és elismerem, bizonyos joggal, hogy nem lehet panasz a tekintetben, mintha oly érdekes kulturmozzanat iránt, minő a színházak ügye, nem mutatkoznék a képviselőházban kellő érdeklődés. Igenis, örömmel konstatálom, hogy különösen az idei vitában behatóan megvitatták a sziuügyi kérdést és a t. háznak azon része is, a mely részt nem vett tényleg^ a vitában, érdekkel hallgatta a fejtegetéseket. Én óhajtanám, hogy az az érdeklődés, a mely a szinügy iránt nyilvánult, a közegészségügy iránt is pártkülönbség nélkül nyilvánuljon. (Helyeslés.) Egyszer szokott egy évben erre is alkalom lenni, tehát nem veheti senki rossz néven azon képviselőktől, a kik a közegészségügy egy vagy másik részletével behatóbban szoktak foglalkozni, ha ezen ügynél, különösen annak aktuálisabb részeinél ilyenkor felszólalnak. Én érdekkel hallgattam mind az általános belügyi vitánál Ruffy Pál t. képviselőtársam fejtegetését, a mely kitért szintén az egészségügyre, mind pedig az előttem most felszólalt t. képviselőtársam beszédét, a mely sok jogos panaszt említett fel úgy az orvosi kar, mint a nép köréből — s a melyekhez egyet-mást én is hozzáadandó leszek — s rámutatott az orvoslási módra. Köztünk csak az a különbség, hogy míg az én t. képviselőtársam, a mint beszédének különösen a végéből vettem észre, teljesen meg van elégedve azzal az érdeklődéssel és tevékenységgel, melyet nemcsak a mostani, de az előtte levő belügyminiszter urak is a közegészségügy egyes fázisai iránt kifejtettek, addig én, noha elismerem azt, a mi történt — és korántsem akarom kicsinyleni — megelégedve az eddigi tevékenységgel nem lehetek és én még fokozottabb tevékenységét óhajtanám a belügyi kormányzatnak a közegészségügy terén és ebben a tekintetben az igen tisztelt miniszter úr nem fogja nekem rossz néven venni, ha az ő pártjának egy igen tisztelt férfiára, az ő egyik elődjére, gr. Teleki Gézára utalok, a ki az ő rövid belügyminisztersége alatt — magam is tudója és tanúja vagyok — milyen nemes érdeklődéssel viseltetett a közegészségügy iránt, (Igaz! a szélső baloldalon.) belátva annak, különösen a magyar fajra nézve véghetetlen fontosságot és viseltetik most is a közegészségügy azon egyik ágazata iránt, — sőt annak élén áll — a melyre Pap Samu t. képviselőtársam is hivatkozott, tudniillik a lelenozügy iránt, a melyet elvégre már csakugyan itt az ideje, hogy rendezzünk, nehogy, a mint itt is érintve volt, még azon magyarországi illetőségű szerencsétlen gyermekek is, a kik Bécsbe, Ausztriába kerülnek, felnevelésekben a magyar nemzet testétől elszakíttassanak, németekké neveltessenek, sok ezer meg ezer pedig végképen elpusztuljon. Azon társadalmi tevékenység, a mely ezen humánus irányban kifejlődik, valóban megérdemli, hogy annak — magyaros kifejezéssel élve — segélyével a kormány is, az állam is a hóna alá nyúljon. Ezt az előttem szólott t. képviselőtársam beszédére óhajtottam megjegyezni. A körorvosokra vonatkozólag, a kiknek csekély dotáczióját és nagy fáradságát említette s a kikről Ruffy Pál t. barátom is szólott, valójában gondoskodnunk kell arról, hogy valamennyire legalább ezeknek állapota javíttassák, mert az valóban végtelen csekély fizetés egy