Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-40
156 40 # országos ülés 1897. február 4-én, csütörtökön. orvosoknak a helyzete a lehető legrosszabb. Képzeljük el egy ily körorvos életét. Ha csak némileg meg akar felelni annak a sokféle feladatnak és hivatásnak, a mit a törvények és reudeletek vállaira raknak, azt lehet mondani, hogy nincs egy biztos pihenő órája, minden perczben résen kell lennie, folyton veszélyeztetve saját egészségét, életét. Minden más hivatalnoknak, még a legutolsó vasúti bakternek is, megvan a maga pihenő órája, csak a körorvosnak nincs. Nem is említem, t. képviselőház, azt a körülményt, hogy némely egészségügyi kör oly nagy terjedelmű, hogy a legjobb szándék, a legjobb igyekezet mellett is egyszerűen fizikai kép telenség megfelelni minden kötelességnek. Mindnyájan tudjuk, t. képviselőház, hogy a körorvosok legnagyobb része mily silány, mondhatni szégyenletes javadalmazásban részesül. Ilyen körülmények között hogyan lehet azt kívánni, t. képviselőház, hogy a körorvosok megfelelhessenek mindama kívánalmaknak, a melyek működésükhöz kötve vannak. És mi történik akkor, t. képviselőház, hogy ha egy ilyen agyonhajszolt körorvos idő előtt kidől, hogyha foglalkozásába úgyszólván belepusztul? Családja a legnagyobb nyomorúságnak, a legnagyobb nélkülözésnek néz elébe. Leírhatatlan az a nyomor, a mely a szegényen elhalt körorvosnak hátramaradottjai között uralkodik. Én, t. ház, évek óta elnöke vagyok az országos orvosi segély-egyletnek és ezen minőségemben alkalmam volt számtalanszor tapasztalni azt a szörnyű társadalmi és anyagi sülyedést, a mely a korán és szegényen elhalt körorvosok özvegyeinek és árváinak osztályrészül jut: nemcsak varrónők lesznek ezek a szerencsétlen nők, hanem tudok eseteket, midőn orvos özvegye szakácsnői és mosónői foglalkozásra volt kénytelen vállalkozni, hogy ni agát és gyermekeit az éhenhalástól megmentse. A körorvosnak ezen súlyos helyzetén, t. ház, nézetem szerint, sürgősen segíteni kell. nem az orvosok érdekében, hanem a közegészségügy jól felfogott érdekében. A segítség módja és eszköze nem lehet más, mint hogy javítani kell a helyzetüket akár az államosítás útján, akár pedig, hogy az állam járuljon hozzá a körorvosok javadalmazásának emeléséhez. De súlyos e mellett a városi és első sorban a fővárosi orvosok nagy tömegének is a helyzete. A fővárosban a gombamódra elharapódzott betegsegélyző egyletek azok, melyek az orvosok tisztességes megélhetését immár lehetetlenné teszik. Valóságos házalást visznek véghez a taggyűjtéssel és mindenféle előnyök kilátásba helyezésével iparkodnak nemcsak a szegényebb osztályokat, hanem a jobbmódúakat is az egyesületek kebelébe gyűjteni. Azt mondják, hogy Budapest lakosságának négy ötödrésze betegsegélyző egyesületekbe tartozik s ez még hagyján volna, ha ezen egyletek bevételeinek nagy részét tényleg betegápolásra és orvosok fizetésére fordítanák, de ezen bevételek legnagyobb része kezelési költségek czímén elkallódik. Van a fővárosban olyan egyesület, a melynél egy beteglátogatásra 15 krajczár esik. El lehet képzelni, hogy a lü kajezárral javadalmazott orvosi látogatásból mennyi haszna lehet az illető betegnek. Bátor vagyok a t. belügyminiszter űr figyelmét felhívni ezen egyesületekre és kérem őt, hogy felügyeleti jogánál fogva méltóztassék ezen betegsegélyző egyesületek működését szemmel kisérni. (Helyeslés jobbfelől.) Lehet-e csodálkozui, t. ház, hogy ha ily körülmények között az orvosi pálya, a melyen a diploma megszerzése talán a legtöbb fáradságba és munkába, de minden bizonynyal a legtöbb költségbe kerül, hogy ez a pálya mindinkább elnéptelenedik, mindinkább kevesebben vállalkoznak arra, hogy ezen csak tövisekkel behintett pálya kétes dicsőségeit élvezzék. A budapesti egyetemen az orvosnövendékek száma 1883/4-ben 1046-ra emelkedett, ma alig haladja túl a 700-at. Felépítettük nagy költséggel a mintaszerű orvosi intézeteket, a melyeket megcsodálnak a külföldről hozzánk érkezett tudósok s most attól lehet tartani, hogy a tudomány ezen fényes csarnokai maholnap kongani íognak az ürességtől. Ha nem lesznek kellő számban s úgy látszik, hogy mindig kevesebben lesznek azok az orvosok, a kik a néppel érintkeznek, a népet felvilágosítják, a babonáról leszoktatják, ez alatt csak a közegészségügy szenvedhet, mert a közegészségügy legbiztosabb támasza az orvosi kar, melynek egyes tagjai az ügy iránti lelkesültségükben a tudomány iránti szeretetükben annyira mentek, hogy egyes kétes kérdések felderítése végett gyakran saját életüket is koczkára tették. Legyen szabad csak arra az egy esetre utalnom, midőn ezelőtt néhány évvel egy ősz német tudós, hogy bebizonyítsa az általa felállított tételt, hogy a kolera előidézéséhez nem elegendők a baczillusok, hanem más tényezők közreműködése is szükséges, egy jó adag kolerabaczillus-tenyészetet lenyelt, a mi könnyen halálát okozhatta volna. Még esak egy kérdéssel kívánok röviden foglalkozni. Ez a tüdő vész kérdése. Tudjuk, t. ház, hogy a halálokok közt a tüdővész sze repel legnagyobb százalékkal. Az újabbkori kutatások minden kétségen kívül kiderítették, hogy a tüdővész ragályozás útján is terjedhet. Ebből a tételből önként következik, hogy a rendes városi kórházak tüdővészesek befogadására és gyógyítására többé nem alkalmasak, nemcsak rossz városi levegőjüknél fogva, hanem azért sem,
