Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-40
40. országos ülés 1897. február 4-én, csütörtökön. 155 áldozni kell az egyeseknek is, de a közegészség érdekében hozott áldozatok bőven megtermik gyümölcseiket, úgy az egyesek jólétének, mint az állam és a társadalom anyagi és szellemi felvirágzásában. Az állam pénzügyeinek fejlődésében számszerűleg ki lehet mutatni azt a hatást, a melyet a közegészségügyi állapotoknak kedvező alakulása az állam bevételeire gyakorol. Csak az az ország haladóképes, a melyben az embereknek óriási nagy tömege egészséges, munkaképes és a melynek lakossága bizonyos arányban szaporodik. A lakosság szaporodásával párhuzamosan az állam bevételei önmaguktól fejlődnek, szaporodnak. Ott vannak például a fogyasztási adók és jövedékek. Minél több ember egészséges és munkaképes, tehát minél több fogyasztó ember lakik az országban, annál nagyobb a fogyasztás, és ennek következtében annál nagyobbak az állam bevételei. A fogyasztási adó, t. ház, 1868-ban 10,723.000 forintot tett ki. 20 évvel később 34,912.000 forintra emelkedett és a folyó évre 71,434.000 forinttal vannak előirányozva. A jövedékek 1868-ban 20,875.000 forinttal szerepeltek az államháztartás bevételei közt; a folyó évre 71,611.000 forinttal vannak előirányozva. Ezekből az adatokból meggyőződhetik a t. képviselőház arról, hogy az állam pénzügyeit illetőleg is igen jó üzletet csinál akkor, midőn a közegészségügyet jarítjaés általa a halálozást csökkenti. De nemcsak a rideg számítás, hanem a humanitás, a részvét, a műveltség is azt parancsolja, hogy az állam és társadalom gondoskodjék azokról az intézményekről, a melyek a szegény betegek gyógyítására, szenvedéseiknek enyhítésére szolgálnak. A szegénység, t. ház, mindig részvétet kelt, de a míg az egészség tart, addig munkával mindenki megszerezheti magának a legszükségesebbeket; de hogyha a szegénységhez betegség és ezzel munkaképtelenség járul, akkor a nyomor tetőfokra hág. Ily szerencsétlenekről gondoskodni az állam és társadalom feladata, mert humanitás-ellenes dolog volna ezeket sorsukra bízni. Humánus feladatát legüdvösebben az állam és társadalom a közegészségügy terén teljesítheti. Az előttünk fekvő költségvetésben, t. ház, a közegészségi kiadások kerekszámban 1,700.000 forinttal vannak előirányozva; tehát 50.000 forinttal magasabb összegben, mint a múlt évi költségvetésben. Készséggel elismerem, hogy a közegészségügyi kiadások az évek hosszú során át fokozatosan emelkedtek, készséggel elismerem úgy a jelenlegi belügyminiszter úrnak, mint elődjének a közegészségügy iránt mindig tanúsított jóindulatát, azt is belátom, hogy a kedvezőtlen pénzügyi korszak idejében nagyobb arányú emelkedésről egyszerűen szó sem lehetett, de most, midőn az állam pénzügyei kedvezően megjavultak, midőn nemcsak az előirányzat zárul hiány nélkül, hanem — a mi sokkal fontosabb — a bevételek az előirányzatot milliókkal felülmúlják. Most, t. ház, nézetem szerint, elérkezett annak az ideje, hogy komolyan fontolóra vegyük a közegészségügyi kiadások tetemesebb emelését. Ez alkalommal nem szándékozom részletesen kiterjeszkedni mindazokra a hiányokra és szükségletekre, a melyek a közegészségügy terén fennáílauak. Csik futólag legyen szabad ráutalni például a lelencz-ügyre, melyért az állam ez idő szerint csak annyit tesz, hogy 8000 forint segélyben részesíti azt a két jótékony egyesületet, a mely társadalmi úton törekszik az elhagyott és törvénytelen gyermekek megmentésére. Az állam továbbá közvetíti az osztrák lelenczházakban ápolt magyar illetőségű gyermekek tartásdíjait. Szükségesnek tartom megjegyezni, t. képviselőház, hogy én is helyeslem azt az elvet, hogy a lelencz-ügy kérdésében az állam szövetkezzék a társadalommal, mert ezen az úton aránylag csekélyebb eszközökkel sokkal nagyobb eredményeket lehet elérni, mintha az állam azt önmaga veszi kezébe. Mert ezeknél a jótékony egyleteknél, a melyektől természetesen teljes erkölcsi garancziát kell kívánni, a kezelés, az ellenőrzés semmibe sem kerül, mert ezen feladatot nemesszivű hölgyek és urak önkényt teljesítik. Nem akarok részletesen kiterjeszkedni a tébolyda-ügyre. Az országban hivatalos összeírások szerint mintegy 25.000 elmebeteg van, a kik köztíl csak mintegy négy- vagy legföíebb ötezer részesülhet rendszeres intézeti kezelésben és elhelyezésben. Én abban az esetben, hogyha a t. belügyminiszter úr a tébolydák szaporítását tervezné, bátor vagyok ajánlani az úgynevezett kolóniáiig rendszert, a mely mellett a könnyebb betegek földmíveléssel, kertészettel és más egyszerű munkával is foglalkozhatnak. Egy más kérdést kívánok most különösen hangsúlyozni, habár ezt már előttem többen is megemlítették. Ez, t. képviselőház, a körorvosi intézmény fejlesztésének, a körorvosok helyzete javításának immár elodázhatatlan szükségessége. A közegészségügyi adminisztráczióban a községi és körorvosok képezik a legfontosabb tényezőt. Az ő önfeláldozásuktól, buzgalmuktól, csekély anyagi kárpótlásra kilátási nyújtó működésüktől függ a sikernek legnagyobb része, kivált oly vidékeken, a hol a lakosságnak értelmi fejlődése még nincs azon a fokon, hogy az egyesek önmaguktól saját belátásuk folytán megtegyék mindazokat, a mik a betegségek elfojtására szükségesek. És, t. képviselőház, épen ezeknek a kör10*
