Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-39
89. országos ülés 1897. fobmár 3-án, szerdán. 143 míísort, csak megjegyzem általánosságban, hogy az 1896. évben összesen 9 eredeti magyar darab adatott elő, ezek közt két egyfelvonásos és hét egész estét betöltő. Ezzel szemben előadatott kilencz idegen újdonság és pedig öt egyfelvonásos és négy egész estét betöltő. Azt hiszem, ebből a statisztikai kimutatásból tűnik ki legjobban, hogy a nemzeti színházban a nemzeti szinműirodalmat leginkább pártoljuk. De egészen mellőzni, mint gróf Benyovszky Sándor t. képviselőtársam említeni szives volt, nem lehet az idegen termékeket, hanem külföldi elsőrangú darabokat, melyek nagy sikert értek el, kell hogy előadjunk a nemzeti színházban ép azon okoknál fogva, melyeket bátor voltam a magyar királyi operaház tételénél tartott felszólalásomban elősorolni. Rátkay László t. képviselőtársam főképen azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti szinháznál nem szabad csakis a pénzügyi tekinteteket szem előtt tartani. Hát csakis ezeket nem is szabad szem előtt tartani, de ezeket szem elől téveszteni egészen határozottan helyes művezetésnek nem nevezhető; nem azért, mert annyira szoros összefüggésben van a pénzügyi helyzete egy színháznak a művészet helyzetével, hogy egészen ezt szem elől téveszteni nem szabad. Hiszen csak akkor tudjuk fizetni a művészeket, az elsőrangú művészeket, ha bizonyos bevételeink vannak, csak akkor tudunk helyesen, jól kiállítani darabokat, egyes színműveket, ha erre elegendő pénzünk van. Egyébiránt legyen meggyőződve t. képviselőtársam, hogy a mennyire lehet, eleget teszünk a nemzeti színházban az ő szempontjainak is. Sokszor biztosan tudjuk, hogy egyik vagy másik eredeti színdarab nem fog telt házat csinálni, és csak veszteséggel fogjuk előadhatni, és mégis előadjuk. Rátkay László t. képviselő úr egy nagyon helyes dolgot is felhozott, tudniillik, hogy az idegen színműírók darabjait ne csak Eirich bécsi ágenstől vegyük meg, hanem iparkodjunk arra, hogy az egyes színműírókkal érintkezésbe lépve, ezektől a külföldi darabokat mindjárt a nemzeti színház számára megnyerjük. Ebben nagy előmenetelt konstatálhatok. Utóbbi időben úgy a franczia, mint a spanyol irodalom termékeit — például Echegaray darabjait — egyenesen az illetőktől veszszük meg, és így Eirich bécsi ágens már csakis a német darabokra mérvadó. Nem akarom a t. képviselőházat felszólalásommal hosszasabban igénybe venni (Halljuk! Halljuk!) és legfeljebb csak azt mondhatom Visontai t. képviselőtársamnak, hogy igazán nagyon helyes úton indult meg, midőn azt mondja, hogy megszűnhetnék a szubvencziónak azon része, a mely az ösztöndíjasokra szól, vagy legalább is nagyon kevés kellene, ha a vidéki színházak nagyobb mérvben volnának segélyezve. Tény az, hogy főképen a magyar királjä operánál a vezetést az teszi oly óriási nehézzé, hogy Magyarországon csak egy operaház van, a magyar királyi operaház, és mégis Budapest közönsége, amely annyira finom műíziéssel bír, megkövetelheti azt, hogy ezen egyetlen magyar opera elsőrangú opera legyen; ez pedig nagyon természetes, a legnehezebb problémák egyike. T. képviselőház! Méltóztatnak tudni, hogy az intendáns állása egyike a legexponáltabb állásoknak és bizony nem valami kényelmes; mert hiszen, ha egy mü'vésznő lemond, levonják neki a szerződésileg kikötött pönáléját, az intendáns biztosan tudja, hogy egyik vagy másik hirlap őt, vagy a színháznak igazgatóságát fogja felelősségre vonni. Ha egy művésznő oly szerepet óhajt, a mely nem neki való és másnak osztja ki az igazgatóság, úgy biztosan támadva leszünk. Ha egy művész szerződési kötelezettségének eleget nem tesz s az intendatura s az igazgatóság a legnagyobb erélylyel kénytelen arra törekedni, hogy a szerződésnek érvényt szerezzen, mert ezáltal nemcsak művészi, hanem anyagi kárt is okoz, azt látjuk, hogy a sajtó és a közvélemény egy része nem az igazgatóságot, hanem igenis az illető engedetlen művészt támogatja, és ha egyik vagy másik színész nem felel meg többé feladatának és szerződése lejárta után nem lesz többé szerződtetve, akkor megint az igazgatóságot, az intendánst, egy szó mint száz, mindenkit, a sajtó egy része legalább a legnagyobb mérvben megtámad. Én ezekből a támadásokból — méltóztatik talán eddig is tudni — nem sokat csináltam, nem vettem számba; legyen meggyőződve a t. képviselőház, hogy ezután sem fogom számbavenni, hanem haladni fogok egyenesen azon úton, a melyet magam elé tűztem, és az az út nem lehet egyéb, mint azon czélra vezető, a melyet mindig szem előtt tartottam, s a melyet el akarok érni, tudniillik az, hogy a két mííiníézet művészi színvonalának emelésével odatörekedjem, hogy mindkét niűintézet minden ízében magyar nemzeti legyen, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Kérem a tétel elfogadását. Lakatos Miklós jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház ! (Halljuk! Halljuk !) Nem szándékozom hosszasabban a vitában részt venni, de néhány mozzanatra — és nehogy egy közbeszólásom félreértessék — kénytelen vagyok néhány szóra a t. ház szives figyelmét igénybe venni. Az első dolog, a mit meg kell jegyeznem, az, hogy az itt szőnyegen levő kérdés parlamenti tárgyalására vonatkozólag szerintem nem egészen helyeselhető parlamenti gyakorlat kezd lábrakapni. Én nagy örömmel (Halljuk!) és mindig lelki élvezettel hallom mélyen tisztelt képviselőtársamnak, a ki egyúttal intendáns is,