Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-39

144 39. országos ülés 1897. február S-án, szerdán. előterjesztéseit és objektív fejtegetéseit, és örömmel veszem, ha egyik-másik nézetében, eszméjében osztozhatom is; azonban, t. ház, lehetetlen a parlamenti tárgyalások helyessége szempontjából észre nem venni azt, hogy a mi igen tisztelt képviselőtársunk itt mindig mint intendáns szólal fel; saját eljárásának verifikácziója, saját czéljainak, törekvéseinek prngrammja, ez képezi felszólalásainak tárgyát. Úgy tűnik fel, mintha a belügyminisztériumban egy másik, szinügyi politikai államtitkár lenne. Én, t. képviselőház, nem vonom kétségbe addig, míg az inkompatibilitás esete fenn nem forog, hogy a képviselői)ek joga, sőt kötelessége is a hatáskörébe tartozó kérdésekkel foglalkozni, de ott, a hol a felelősség törvényei alkalmazandók, ott beszéljen a miniszter úr, vagy az álbimtitkár úr, a kit politikai felelősség terhel. (Mozgás jobbfelöl.) Igen, t. uraim, én nem is tagadom: a képviselők közötti személyes vonatkozások, baráti viszony stb. nem ritkán feszélyezők arra, hogy egy köztünk levő képviselőnek működését bírálat tárgyává tegyük, holott nem ő a felelős, nem '6, az alantas, mindenesetre alárendelt közeg; (Helyeslés a baloldalon.) ellenben felelős az itt levő miniszter és államtitkár. T. ház! Én nem akarok ebből semmiféle konkrét konkluzumot most levonni, de ez a felszólalásom talán mégis elégséges lesz arra, hogy a jövendőben a színházak programmjait, az operának és a nemzeti művészetnek nagy kulturális kérdéseit onnan szellőztetni fogjuk hallani. Onnan akarom a programmot hallani, a hol az politikai felelősséggel is jár. Az, t. ház, hogy relegáljuk az intendáns-képviselőre a politikai felelősséget, szerintem semmiféle körülmények közt nem volna helyeselhető dolog. Ennyit akartam erre vonatkozólag megjegyezni. T. ház! Igen figyelemre méltó azon felszólalás, a melyet Rátkay László t. képviselőtársunktól a mai napon hallottunk. Azokhoz az érvekhez, a melyeket ő az orfeumokkal és hasonló institucziókkal szemben felhozott, alig van valami mondáid valóm; mert hiszen a kinek a magyar művészet és a magyar közerkölesiség magasztos érdekei iránt a legkisebb érzéke van, annak Rátkay t. képviselőtársam teljesen eleget mondott. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De, t. ház, lehetetlen rá nem mutatni erre a sajátságos nizusra, — és épen ezzel akarom Fenyvessy Ferencz t. képviselőtársamnak felszólalását támogatni — lehetetlen rá nem utalni arra a sajátságos nizusra, hogy ugyancsak a nemzeti színháznak és operának a képviselői, a t. belügyminiszter úr és államtitkárja, a kik itt az intendáns által elpanaszolják nekünk az operának és a nemzeti színháznak sérelmes helyzetét, a másik kézzel ugyanaz a belügyminiszter, a kinek a reszortjába ez a kérdés tartozik és államtitkárja, mindent elkövet és elkövetnek arra, hogy ezen színházaknak az exisztencziáját lehetőleg problematikussá tegyék. Ha valami, úgy különösen ez indokolja, hogy ezen kérdések ne a belügyi tárczánál, hanem a kultusztárczánál kezeltessenek, hogy az olyan rendőri szempontbői kezelt institucziókkal, mint az orfeumok, chantantok stb. a művészetnek prostituálására, ne kerüljenek egy kezelés alá és ne egy és ugyanazon a lapon emlegessük a rimáknak művészetét az istennők művészetével. De, t. ház, tovább megyek. Hogyan egyeztethetem én azt meg az operaházra szánt nemzeti nagy áldozatkészséggel, hogy csak a legutóbb is tapasztaljuk, hogy a fővárosban közvetlenül a két színház közé beékelnek egy párisi mulatót ? Miért épen oda, holott csak épen oda nem lett volna szabad azt beékelni ? Hiszen ez hatóságilag engedélyezett olyan konkurrenczia a színházaknak, a mit lehetetlen kevésre becsülni. Hiszen kiben van érzék a művészet iránt, az^talán nem tántorodik meg, hogy mikor a népszinházba akar menni, vagy el akar menni a nemzeti színházba, a párisi mulatóra bukkanván, abba menjen; de az a közönség, mely a magasabb művészet iránt nem bir oly érzékkel és érdeklődéssel, az mintegy önkéntelenül becsábíttatik Oda. Latkóczy Imre államtitkár: A főváros engedélyezi! Polónyi Géza: A főváros engedélyezi a színházat magát, de a rendőrségnek beleszólása van, ezt méltóztatik tudni. Ezenfelül az ilyen institucziók tekintetében a törvényhatóságot kötelező törvény alapján minden szinházengedélyezési kérdés felmegy a belügyminisztériumhoz és ha egyéb nem volna, a rendőrség útján is módjában volna a belügyminiszter úrnak, hogy a fővárossal szemben is megakadályozza az ilyent. Hiszen ott is történhetnek hibák, visszaélések, — nem állítom, hogy épen ez, — és ilyenkor arra való a belügyminiszter főfelügyeleti joga, hogy az ilyen ne tétessék lehetővé. Mihelyt, t. ház, a kultusz-tárczába tartoznak ezek a dolgok, nem fog az a diszharmónia előállani, a mi most szemünk előtt áll. Még egy van, f. ház, a miről szólani akarok és ez az én közbeszólásom. Fenyvessy Ferencz t. képviselőtársam szólt arról, hogy milyen nagy szerencsétlenség Magyarországon, hogy az emberek csak a Hungáriába járnak zenét élvezni. Nagyon röviden végezhetek ezzel a kérdéssel. Valóban szerencse, hogy Magyarország múltjából a régi dicsőségre valló legalább valami, a mit czigányzenének nevezünk, megmaradt. Az a húr, t. ház, mikor megrezdül, zeng tetteket, hogy a költő szavával éljek: zengi