Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-39

89. országos ülés 1897. február 3-án, szerdán. 135 Mert vájjon mit látunk világszerte naprólnapra, hétről-hétre a színházakban ? Az önzés, a haszonlesés, az intrikák, csalárdság, csábítás, szöktetés, erkölcsi bukás, házasságtörés, párbaj, gyilkosság, öngyilkosság és más egyéb ilyen, nem épen épületes dolgoknak egész sorozatát, a melyek sokszor a legvonzóbban, a legérdekfeszítőbben, a legbehizelgőbben vannak megjelenítve s a közönség szemei elé állítva. Igaz, hogy mentség gyanánt felhozzák, hogy hiszen ott van a színdarab hátterében a költői igazságszolgáltatás, — már a hol van — a darab mélyén meg az erkölcsi tanúiság, a morál. Igen ám, de mind e kettőnek eruálásához bizonyos magasabb szellemi fejlettség, jóakarat szükséges; már pedig a nagyközönség — általán beszélve — rendesen nélkülözi a magasabb intelligencziát és sem nem kutat, sem nem okoskodik, hanem egyszerűen néz és lát, és a látottakat és nézetteket — követi. Semmisem bizonyítja ezt fényesebben, vagy inkább szomorúbban, mint az a körülmény, hogy napról-napra, fokról-fokra emelkedik azon bűntények száma, a melyeket az imént felsoroltam és a melyeket a közönség napról-napra, hétről-hétre, évről-évre megjelenítve lát a színházakban. Én tehát első sorban elvből — miután nem vagyok abban a nézetben, hogy ez idő szerint a színházak az erkölcsi nivót magasabbra emelnék — nem szavazom meg az itt preliminált költséget, de nem szavazom meg egyúttal fináncziális tekintetből sem. Mert, t. ház, kik járnak színházba? A gazdag emberek, vagy legalább is olyanok, a kik meg nem érzik azt a néhány forintot, a melyet a színházra költenek. Ha tehát a belépti díjakat húsz, vagy csak tíz százalékkal emelnék is fel, úgy vélem, hogy nagyon busásan kikerülne az az összeg, a melyet itt tőlünk kivannak, s a melyet a szegény adózó nép filléreiből kellene fedeznünk. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Nem tudom belátni, miért fedeznők mi azt az összeget a szegények filléreiből, a mi busásan kitelik a gazdagok forintjaiból, (Helyeslés a baloldalon.) a kik élveznek, míg azok csak éheznek. Felfordított dolog az, hogy épen az éhezők szerezzenek gyönyört a gazdagoknak. (Helyeslés a baloldalon.) Én tehát ebből a szempontból sem fogadom el az itt preliminált költségeket és arra kérem az igen tisztelt belügyminiszter urat, kegyeskedjék intézkedni, hogy azon a napon, a mikor ennek az országnak legnagyobb része kegyelettől áthatva, ha nem is imádkozik, de legalább is elmélkedik, tudniillik, nagypéntek előestéjén, nagycsütörtökön, a színházak zárva legyenek. (Helyeslés a baloldalon.) Josipovich Géza jegyző: Hegedüs Sándor! HegedÜS Sándor: T. ház! Miután méltóztattak elhatározni, hogy több czímet együtt fogunk tárgyalni, bátor vagyok hozzászólani a kolozsvári színház ügyéhez. (Halljuk! Halljuk!) Általában nem vettem volna magamnak bátorságot, hogy a színházakról beszéljek, mert ehhez jrtőnek magamat egyáltalában nem tartom, csakis a figyelmét akarom felhívni úgy a t. háznak, mint a t. belügyminiszter úrnak, a kolozsvári színház állapotára. (Halljuk! Halljuk!) Mint méltóztatnak tudni, a kolozsvári színház egyetlen és legelső színház volt széles e Magyarországon, mely mint ilyen törvénybe van iktatva és országos színháznak tekintetik. Azt is tudjuk, hogy egész működése alatt, évtizedeken keresztül, a kolozsvári szinház nemcsak a kolozsvári magyar kultúrának és az egész erdélyi kultúrának és nemzetiségnek kiváló táplálója és fentartója volt, de egyúttal a magyar színművészet fejlődésére, sőt a nemzeti szinház fentartására is míívészi erők ellátása tekintetében lényeges befolyást gyakorolt. Ennek következtében én azt hiszem, hogy ez a szinház teljes mértékben országos szempont alá helyezhető most is és országos szempontból is Ítélendő meg. Ezért tartottam kötelességemnek az ottani köröknek már évtizedek óta való törekvését pártolni és valahányszor alkalmam volt, e szinházat úgy a t. háznak, mint a t. kormánynak figyelmébe ajánlani. Tagadhatatlan az, hogy ha csak Budapesten lesz állandóan működő színészetünk, akkor maga a színművészet Budapesten sem emelkedhetik oly mértékben, mint akkor, ha vándorszinész-csapatok kezéből az országnak legalább egy pontját még — ós erre legindikáltabb a kolozsvári szinház — ki nem veszszük. (Helyeslés.) Nem lehet tagadni, hogy a kolozsvári színészet jelentékeny befolyást gyakorol a budapesti nemzeti szinház emelésére. Hiszen neveket tudnék elősorolni, még pedig tuczatszámra, kik fényes csillagai voltak a magyar nemzeti színészetnek, a kik a kolozsvári iskolából kerültek ki és ott szolgáltak. Ezért országos és nem helyi szempontot érintek akkor, a midőn ismételve hangsúlyozom, hogy a kolozsvári szinház jelenlegi állapotában nem maradhat. Nem maradhat először maga az épület sem, mert az most is bomladozó és tarthatatlan állapotban van. Tudjuk, hogy van a színháznak bizonyos vagyona és alapja, mely helyreállíttatott és most eléri azt a régi magasságot, a melyen eddig volt. Azt hiszem, hogy magának az épületnek kérdését könnyen meg lehet oldani minden nagyobb megterheltetés nélkül akkor, hogy ha átalakítjuk az épületet úgy, hogy az fentartható maradjon, vagy pedig úgy, a mint a város hajlandó telket ajánlani, azon építtessék föl az új szinház.