Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-38
116 38. országos ülés 1897. január 80-án, szombaton. beszámíttatott, ágy nekik is ez az év vagy Öt, vagy legalább három esztendőnek beszámíttassék. A kérvényi bizottság javasolja, hogy e kérvények adattassanak ki e vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Lakatos MiklÓS JegyzÖ:Komlóssy Ferencz! Komlóssy Ferencz: T. képviselőház! Az elmúlt milleniumi év dicsőségéből Magyarország minden osztálya kivette a maga részét. Sokan elismerésben részesültek, de talán legkevesebb elismerésben jutott azoknak, a kik Magyarország ezredéves fennállása körül legtöbb erdemet szereztek, tudniillik a hazai tanítók. Ok tehát ezen milleniumi év alkalmából úgy, mint a többiek között a tisztviselők is tették, azon kéréssel fordultak a képviselőházhoz, hogy a milleniumi év három vagy öt esztendőbe számíttassák be akkor, a mikor majd nyugdíjaztatásukról lesz szó. Hogy ezen kérésük méltányos, azt a t. képviselőház minden tagja el fogja ismerni, külösen akkor, ha meggondoljuk, hogy a tanítóságnak mindeddig csak szóval jutott ki a jutalomból és elismerésből, de ez vajmi kevés. Jókai Mór volt képviselőtársunk mondotta egy időbea, hogy, ha Magyarországot még egyszer akarjuk visszahódítani, akkor ezt a visszahódítást a tanítóságtól várhatjuk egyedül. Ugy látszik, hogy ezen visszahódítás már küszöbön is van. Törekednünk kell ugyanis arra, hogy Magyarországon egy egynyelvű magyar államot alkossunk, csakhogy e tekintetben a tanítók közreműködésére, ágy a vallás-erkölcsi, mint a hazafias téren a jövőre is számítani kell. Azért méltó és igazságos, a mit már Mária Terézia a ratio educationisban kimondott, hogy a tanító 30 évi működés után teljes nyugdíjat kapjon. Méltó és igazságos ez azokra nézve, a kik amúgy is 40 évi terhes szolgálatra vannak kötelezve. Minthogy tudtommal a nyugdíjalap megbírná ezen terhet, ösztönzésül, buzdításul, hogy a másik milleniumra is a jövő nemzedéket hazafias irányban neveljék, kérem a t. képviselőházat, ne fogadja el a határozati javaslatot, a melyet a kérvényi bizottság terjesztett a ház elé, mely szerint a kérvény egyszerűen kiaclassék a kultuszminiszternek, hanem méltóztassék az én javaslatomat elfogadni, melylyel azt némileg módosítom, még pedig olyképen, hogy »pártolólag«, vagy legalább is »figyelembe vétel végett« adassék ki a miniszter úrnak. Mert ha nincs is módjában pénzügyi tekintetek miatt meghallgatni a tanítók kérését és segítem rajtuk, hogy a miílennáris esztendő öt, vagy legalább is három évet számítson, lesz módjában a legközelebbi jövőben a nyugdíj-törvény módosítása alkalmával oly javaslatot tenni, hogy a tanítók öt, esetleg három évi szolgálat levonása után teljes fizetésüket kapják nyugdíjképen. Ezen értelemben beadóin módosítványomat, mely a következőleg szól : »A 42—47. számú kérvények kiadatnak a vallás- és közoktatásügyi miniszternek figyelembevétel végett, illetőleg pártoló] ag.« Azt hiszem, hogy a tanítótestület, a mely a magyar kultúrát terjeszti az országban, megérdemli, hogy a képviselőház egy kis figyelemre méltassa kérvényét és pártolólag tegye át a miniszterhez. (Élénk helyeslés.) Elnök: Kivan valaki szólani? Polónyi Géza : T. ház! Csak néhány szóval akarok hozzájárulni előttem szólott t. képviselőtársam előadásához, a mennyiben nem mulaszthatom el sohasem a t. ház figyelmébe ajánlani azt, hogy a tanítói kar Magyarországon a mai napig igen súlyos helyzetben van s nem élvezetek megszerezhetéseért folyamodik a t. házhoz és nem azért kér segélyt, hanem azért, hogy a nélkülözhetetlent megkapja. Már most, t. ház, pénzügyi szempontokat hoznak fel a tanítók könyörgéseivel és kérelmeivel szemben. Már a múltkor rámutattam arra s ezen alkalommal sem mulaszthatom el rámutatni, hogy Magyarországon hány ember élvez két, sőt ötféle czímen fizetést és hány ember élvez nyugdíjat és fizetést egyszersmind. Ha csak ezt a quótát helyesebb beosztás mellett juttatuók a tanítóknak, akkor, t. ház, pénzügyi motívumokkal ily dolgokban, a melyeknek jogossága előtt nem zárkózhatunk és nem zárkózunk el, nem kellene előállanunk. Méltóztassanak nekem elhinni, nem akarok közhelyekkel előállani: hogy nem Bismarck és nem Moltke, hanem a néptanítók tették Németországot nagygyá, de teljesen osztozom Tallián Béla t. képviselőtársam múltkori felszólalásában, a mely mindenesetre nagyfontosságú és megszívlelendő, mert bizonyára saját tapasztalatait mondotta el; s én azt hiszem és vallom, hogy mindaddig, a míg jó népoktatási rendszerünk nem lesz, mindaddig, a míg az elemi oktatás a népiskolákban képzett s hazafias tanítók kezében nem les»z, mindaddig, míg Magyarországon a tanítóság legnagyobb része — értem az elemi tanítóságot — ma is harangozni kénytelen — nem akarok élezelődve más példákat is előhozni, pedig hozhatnék elő igen sokat, mert minden magyar ember tudja, múltkor is ráutaltam, hogy lépvesszővel csízét, madarat fogdosnak és pióczafogással is keresik kenyerüket stb.; addig, t. ház, míg ilyen tények előtt állunk, ne méltóztassék hinni, hogy a szoczialisztikus propagandának útját tudjuk vágni helyes, hazafias bölcs nevelés nélkül. Már az elemi oktatás terén az az egyedüli igaz és helyes panaczea, hogy ha már a nagy tömeg millióinak sorából az értelmiségnek bár a legalsóbb fokozatába, de mégis az értelmiség sorozatába vé-