Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-38

104 38. országos ülés 1897, január 30-án, szombaton. állásokat rendszeresített. Mindezek hasznos és égető szükséget pótló intézkedések voltak ugyan, de az idő rövidségének és különösen a felvehető csekély anyagi áldozatnál fogva a 10 éves hátramaradást már kellőleg előre nem vihette. A visszamaradás másik oka, a mire már Kardos Kálmán t. képviselő úr is rámutatni méltóztatott, az évről-évre kilátásba helyezett közigazgatási reformnak előrevetett képe volt, a mely minden nagyobb újítást a bekövetkezendő reform terhére hárított át. A mint a költségvetés indokolásából értesülök, a vármegyei újabb kiadások fedezésére 140.500 frt van felvéve. De ebből 130.500 frt már olyan, a mely jóváhagyott újításoknak fedezésére van preliminálva, így tehát csak 10.000 forint marad a belügyminiszter úrnak rendelkezésére, az is megteihelve azzal, hogy a tárgyalás alatt levő újítások majdani fedezésére fognak fentartatni. (Igás! Úgy van! jobbfelől.) Ezen körülmény egymagában eklatánsul bizonyítja azt, hogy az újítások követelései oly elementáris erővel törnek elő, hogy ezen követeléseket a kormány, mielőtt a szükséges fedezet biztosítva volna, jóváhagyásává) kell, hogy ellásson. Ily körülmények közt nem lehet reményem, hogy az én általam is igen szükségesnek tartott egy pár újítást, javítást ezen költségvetés keretében megvalósíthassunk; épen azért kérnem kell a t. belügyminiszter urat, hogy ha már azokat, melyeket mindjárt elő fogok sorolni, szükségesnek tartja, legyen kegyes a jövő évi költségvetés keretében lehetőleg megvalósítani. Szándékosan keveset hozok javaslatba, nehogy a pénzügyi tekintetek a soknak létesítését lehetetlenné tegyék. (Halljuk! Halljuk!) Több oldalról és méltán beszédtárgyát képezték közegészségügyi állapotaink. Buffy Pál t. képviselőtársam nagyon bőven és igen szakszerűen foglalkozott azokkal. O azt javasolta, hogy elodázhatatlanúl szükséges, hogy a közegészségügyek malmost, mielőtt a reform bekövetkeznék, államosíttassanak. Készséggel járulnék ehhez, de kételkednem kell abban, hogy a közigazgatás reformálása előtt az)ly nagyobb szabású újítás keresztül vihető volna. Épen azért bátor vagyok egy módosító javaslatot tenni erre nézve, a mely kisebb változattal jelenleg is létesíthető volna. Legfontosabb közegészségügyi kérdéseink között a heveny fertőző betegségek meggátlása, kitörés esetén annak lokalizálása és elfojtása. Mostani rendszerünk szerint ezt a községi orvosok kell, hogy teljesítsék a járásorvos felügyelete és ellenőrzése mellett. No hát a mint én tapasztaltam is, nem igen tudok megnyugodni ebben és szeretném a kör- és községi orvosok működési körét a járásorvosokkal megosztani. Azt tartanám czélszerú'nek, hogy a mint egy községben a fertőző járvány kitör, a járásorvos azonnal legyen ott, és együtt a kör vagy községi orvossal kezdje meg a teendő munkálatokat. Azután természetesen folytonos felügyelet és ellenőrzés alatt tartsa a kör- és községi orvosok további működését, nem zárván, ki nagyon természetesen a felügyeletet és ellenőrzést a tiszti főorvos hatásköréből. No de ezt a járásorvostól most, a kinek 400 frt törzsfizetése és 200 frt utazási átalánya, van, követelni nem lehet. (Igás! Ügy van!) Óhajtanám, indítványoznám és kérném a belügyminiszter urat, legyen szíves a járásorvosok fizetését és úti átalányát, és a tiszti főorvosoknak legalább úti átalányát oly magasra emelni, hogy az a megfelelő kiadásokkal és szükségletekkel arányos nívót érjen el; mi, a kik vármegyei közigazgatásban szolgáltunk, igen fontosnak tartjuk a községi pénzkezelések szigorú ellenőrzését, különösen, ha olyan példák állnak előttünk, milyeneket hosszú szolgálatunk alatt nem egyszer láttunk. Vannak olyan községek is, a melyeknek tényezői, maga a képviselőtestület is nem igen irtózik attól, ha a község vagyona elkallódik. Volt alkalmam tavaly egy községgel találkozni, melynek tisztességesen jövedelmező törzsvagyona van és az a község odajutott rövid idő alatt, hogy csaknem fizetésképtelenné vált. Ilyen körülmények között természetesen vizsgálat rendeltetett el, a mely kiderítette, hogy abból az okból származott ez, mert egy községi egyén a többi tényezőkkel egyetértőleg a község földbirtokát potom áron vette haszonbérbe, és még ezt a haszonbért sem fizette be; a községi hatóság pedig nem igyekezett ezen követelést pontosan behajtani, sőt maga a képviselőtestület tagadta meg az erélyesebb eljárást. Ilyen körülmények között nem volt mit tenni, mint zár alá helyezni a község összes vagyonát és a követeléseket szigorúan behajtatni s rendbe hozni teljesen a község pénzügyeit. Ha ilyen példák állanak előttünk és ha olyan példát látunk, hogy a községi adóbeszedésre más liszták szerepelnek és más szerepel a befizetésre, ez bizonyítja, hogy a községi adókezelés ellenőrzése szigorúbb kell, hogy legyen, mint eddig volt. A törvényhatóságok a községi pénzkezelésről szóló miniszteri szabályrendelet értelmében teljesítik a községi pénzkezelés ellenőrzését, a szolgabíró köteles a községi pénzkezelést, legalább minden félévben egyszer, megvizsgálni. Természetes, ha valamire hivatkozom, Maros-Tordamegyére kell hivatkoznom. Ott egyegy járásnak 40 — 50 községe van. Ha ezt veszem tekintetbe az ellenőrzés alapjául, mert nem abban találom az ellenőrzést, hogy milyen jövedelem volt, hová fordíttatott az, hanem ott kell