Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-25

88 25. országos ülés 189Í. január 15-én, pénteken. Molnár Antal jegyző (olvassa az ítéletei és a jegyzökönyveket). Elnök: Az ítélet erejénél fogva Juris Mihály képviselő úr végleg igazolva van. Következik az 1897-iki költségvetés (írom. 45) tárgyalásának folytatása. Lakatos Miklós jegyző: Polczner Jenő! Polczner Jenő: T. ház! Egy állami költségvetés főleg és leginkább két szempontból jöhet és vehető bírálat alá. Az egyik a szorosan vett pénzügyi, a másik pedig az általános politikai szempont. És ennek a költségvetésnek pénzügyi oldalával, egyes tételeivel, számszerű adataival ezúttal, a jelen, különben is az általános tárgyalásnál foglalkozni nem szándékozom, mert megengedem, hogy ez a költségvetés úgy, a mint összeállítva van, a kormány által követett rendszernek nagyban és egészben megfelel s megfelel annak, az országra igazán káros és hátrányos közösügyes rendszernek, a mely ebben a költségvetésben oly megdöbbentő módon nyer kifejezést és tükröződik vissza. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az egyes tételek bírálatával nem foglalkozhatom még azért sem, meri azon nagy eszmékkel, azokkal a szép ideálokkal szemben, a melyek az ország jövő boldogulására nagy fontossággal és jelentőséggel bírnak, a melyek a jelen költségvetés tárgyalásánál az én lelkemet á'hatják és uralják, néhány forinttal több vagy kevesebb bevétel nem szerepel és döntő súlylyal nem bir. Midőn én ezen nagy eszmének kiindulási szempontjából a szőnyegen forgó költségvetési törvényjavaslatot elvetem és a mostani kormány által kért költségeknek megszavazását megtagadom, egy perezig sem vagyok kétségben az iránt, hogy én a parlamentnek oly nagy és oly főfontosságú jogát veszem igénybe, a melynek alkalmazása csak a végszükség esetében igazolt és csak akkor jogosult, ha az állam erkölcsi és anyagi érdekeire végzetesen ránehezedő kormányzatnak káros működésétől az országot máskép megszabadítani nem lehet. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Én elismerem, hogy egy igazán alkotmányos államban, a mely az önállóság és függetlenség minden kellékeivel rendelkezik s a melyben megvannak mindazon feltételek, a melyek a saját czéljainak megfelelő önálló életműködésnek a kifejtésére képesítik, az adók megtagadása végzetes következményeket vonhat maga uíán, mert az államgépezet bonyolult szerkezete csakis az államjövedelmek rendes beszedése mellett tartható fenn, csak így oldhatók meg az államélet egyéb nemesebb feladatai is. A mi szerencsétlen közjogi helyzetünkben azonban, mely minden életműködést elzsibbaszt, s minden életműködésben gátol, (Úgy van! a szélső baloldalon) az önfentartás ösztöne parancsolja az adók megtagadásának igénybevételét, (Ügy van! a szélső baloldalon.) mert szerintem az adott köitílmények közt csak e jog gyakorlásában találom fel nemzeti szabadságunk és függetlenségünk kivívhatásának biztosítékát. (Úgy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Ha én látom, hogy kormányunk külügyi viszonyaink tekintetében a magyar állam egyéniségét és érdekét érvényesíteni és megvédeni tudja és akarja, hogy belügyi kormányzatunk alapja a tiszta hazafiság és az igazi erkölcs, akkor hibát, talán nagy hibát követnék el, ha e kormánytól megtagadnám az ország érdekeinek hathatós szolgálatára szükséges eszközöket. De midőn azt kell tapasztalnom, hogy a mostani kormányzat képtelen külügyi viszonyainkban államiságunk érdekeit istápolni, hogy belügyi kormányzatunk működésének alapja nem a hazafiság és a tiszta erkölcs erős sziklája, hanem a politikai erkölcstelenségnek fertőző melegágya, (Igaz! a szélső baloldalon.) akkor köte'ességero a kormány működését és rendszerének folytatását lehetetlenné tenai és a kormányt kényszeríteni, hogy az ország kormányzását engedje át olyanoknak, kik az országot nem dobják az erkölcsi romlás és pusztulás orvén} ébe, hanem a kik önállóságunk és függetlenségünk, boldogúlhatásuuknak biztos útjára az országot vezetni tudják is, képesek is. Az ország külügyi politikájának hivatása az volna, hogy a többi államok társaságában megtegye és foganatosítsa azokat az eszélyességi intézkedéseket, a melyek szerint a magyar állam czéljai a külfölddel való érintkezésben megvalósíthatók. Az ország külügyi politikájának miudig arra kellene törekednie, hogy a magyar nemzet erkölcsi és anyagi érdekeit a külföld irányában hathatósan elismerésre juttassa és tiszteletben tartassa. Mit tapasztalunk ezzel szemben külügyi politikánk működésének eredményéül? Azt, hogy a külföld nem tisztel és nem ismer bennünket, mint önálló államot, hanem csak mint Ausztriának egyik kormányzati provincziáját. A magyar kormány élhetetlenségének, vagy a nemzet érdekeivel mitsem törődésnek, vagy talán magának a közösügyes rendszernek bántó és sértő következése az, hogy még a szomszéd, kisebb államok is minduntalan gúnyt tíznek belőlünk, zászlónkat minduntalan megcsúfolják és megbecstelenítik, a nélkül, hogy ezért megtorlás érné őket. Ezért járulunk mi a költségekhez oly nagy összegekkel ? A mi magatartásunk olyan a többi államok társaságában, hogy ha valaki úgy viselné mi gát az emberi társadalomban, mindenki joggal gyávának és élhetetlennek mondaná. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.)