Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-24

^L 24. országos ülés 1897. január 14-én, csütörtökön. úr felhozott, vájjon az csakugyan olyan monstruózitás, vájjon csakugyan nem lehet egyéb, mint lelkiismeretlen ámítás, vájjon az, hogy ha azt az aggodalmat fejezi ki valaki, a néppártnak valamely híve, hogy a keresztény népet a kereszténységtől akarják megfosztani és a keresztény szellemet akarják megtámadni? Vájjon okvetetlenül lelkiismeretlen ámításnak kell-e annak lenni és áll-e, bogy az egyáltalában ne lehessen jóhiszemű" aggodalom? T. ház! Én nem kívánom a dolgot felekezeti, nem kívánom vallási szempontból mérlegelni, mérlegeljük a dolgot a hideg ész, a filozófus vagy a politikus szempontjából, mérlegeljük a legmodernebb tudományok, a néppszichológia, mérlegeljük akár a Herbert Spencerféle szoeziológia szempontjából. Minden kutatásnál, ha meg akarjuk találni az igazságot, az első mindig az, hogy felismerjük a létező tényt, úgy, a hogy van. És két tényt nem fog tagadhatni a túloldal és azt hiszem, nem is szándékozik tagadni. Az egyik az, hogy Magyarország keresztény népének, azért mondom keresztény népének, mert természetesen a t. zsidóságot nem illetheti, de tény, a mit tagadni nem lehet, hogy Magyarország keresztény népének egy ezredéves hagyománya volt a keresztény házasság: ezen fejlődtek ki a mi népünknek összes fogalmai a családról, a családi életről, a családi kötelékek szentségéről, a családnak méltóságáról. Én, t. ház, azt hiszem, hogy nem fogják tagadni, nem is volna tanácsos tagadni azt, hogy a magyar fajban van erős ragaszkodás a hagyományhoz, nem is ajánlanám azt, hogy ezt a legbecsesebb nemzeti konzervativ erőt, fajunk ragafezkodását a hagyományokhoz kitépjük a magyar fajnak szivéből. (Helyeslés balfelól.) Mert ez az erős alapja a nemzeti államnak, a hagyományokhoz való ragaszkodás, a mely túlélte a tatárdúlást, a török hódoltságot és a Bachkorszakot. Törvényeket hamar meg lehet változtatni, hagyományokat nem. A Bach-korszak is tudott törvényeket csinálni Magyarországnak, hagyományokat nem. (Igás! Úgy van! balfelöl.) Nincsen veszedelmesebb dolog, épen a szoeziológia szempontjából, mint megtámadni azon alapokat, a melyeken a családi élet és a esaládi fogalmak alapúinak; mint a kisérlet, megváltoztatni a nép széles rétegeinek fogalmait a családnak alapjairól s annak szentségéről. Méltán mondta gróf Szécsen Antal, a boldogult államférfiú, hogy csak azt nem lehet tudni, hogy ilyen kísérletnél mi a veszedelmesebb, az-e, hogy ha sikerül, vagy pedig az, hogy ha nem sikerül? De önök oda állanak, mondjuk a katholikus nép elé s azt mondják neki megnyugtatásul: »Ugy--e nektek, jó emberek, a házasság eddig felbonthatatlan szentség volt ? Na hát mi liberálisok, a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadságnak vagyunk barátai. A szentséget meghagyjuk nektek.« — Igaz, hogy úgy vannak evvel, mint a vitézek, kiktől meg vagyon irva, hogy »meghaltak a hazáért, mint vitézek, mert kénytelenek voltak vele.« A szentséget meghagyták, mert hiszen azon úgy sem változtathatnak. — »Ti jó emberek*, — mondják — »mi nektek a szentséget megyhagyjuk.« Az egész különbség csak az lesz, hogy ez a szentség nem lesz többé felbonthatlan, hogy ez a szentség nem lesz többé házasság, mert annak el sem ismerjük többé, hanem degradáljuk ágyassággá. (Igaz! Úgy van! balfelól.) Ha malmost önök közül azok a legokosabbak, a kik nem tudnak hová lenni a felvilágosodottságtól, azzal kívánják felvilágosítani ennek a földnek a népét, hogy »hiszen barátom ! a mit te hiszel, az csak babona, az együgyű bigotteria!« hiszik-e önök, hogy ezzel a sérelem enyhítve van ? Ezzel a sérelem nincs enyhítve, ezzel csak az inzultus van fokozva. (Igás! Úgy van! balfelól.) De menjünk tovább. A reczepezió hatása alatt egy reczipiált hazafi Nagy-Maros községben azt követeti, bogy a község tanácsának szobájából távolíttassék el a feszület. Ős-Budavárában rendeznek egy liberális körmenetet, (Derültség balfelöl.) mely állítólag a néppárt ellen van intézve, de a melyben a keresztet teszik csúffá. Igen óhajtandó volna, hogy ha a t. igazságügyminiszter úr olyan kegyes volna nyilatkozni, — mert én nekem erről eddig nincs tudomásom, — hogy ezen valbísháborítással szemben mit tett és minő eredménynyel a királyi ügyészség'? A millenium megünneplésekor egy nagy alföldi magyar városban a nemzeti czímerből kidobják a keresztet és egy csillagot tesznek a helyébe. (Felkiáltások! Hol?) Valamennyi lapban benne volt. A legközelebbi napokban olvastunk egy beadványt, — és az iránt talán nyilatkozni fog a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, — a melynek értelmében nem lehet kifogást tenni az ellen, hogy az iskolai olvasókönyvekben foglaltassanak költemények Venusról és Herculesről, de miért van azok egyikében Gyulai Pál egy költeménye Krisztusról, a mikor az esetleg más vallásfelekezetek érzékenységét sértheti ? De menjünk tovább. Hogyha ezen országnak keresztény népe konzerválni kívánja a keresztény szelemet, akkor az nem történhetik másként, mint a keresztény nevelés által. (Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Az a rendszer, mely a nevelés és oktatás egészéből kiszakított és avval összefüggésben nem álló hitoktatási órákkal akarja ezt elérni, ellentétbe is jöhet azzal, a mit a felekezetea kivüli oktatásban mondanak a nélkül, hogy valakinek gondja volna arra, hogy a zsenge el-