Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-22

22. országos ülés 1897. junnár 12-én, kedden. 4-5 nek, akkor az alkotmány s a közszabadság ellen intéztek merényletet. És, t. képviselőház, hogyha ezt a milleniumi ünnepélyek után megfigyeljük, hogy ha az ilyen választások, a minőket a t. miniszterelnök úr rendezett, megesnek Ős-Budavárában Sanyaró Vendel és Bukovay Absentius jelöltekkel, az ellen természetesen semmi szavunk nem lehet. De midőn ezt a választást egy nemzettel játszatják le és a nemzettel — mondhatjuk jogosan — komédiát játszatnak el, ahhoz igazán szavunk lehet. Nem szándékozom választási atroczitásokkal foglalkozni, mert hiszen önök már megkísérelték a felirati vitánál a szerecsent fehérre mosni, de nem sikerült. De egy figyelmeztetést ez oldal mégis kénytelen tenni, és ez az: jól vigyázzanak, hogy a komédia tragikummá át ne változzék, mert láttuk önök által lábbal tiporni a legszentebb polgári jogokat, szabadelvű álarcz alatt bebizonyítani azt, hogy ma hazánkban az egyéni jogszabadság a politikai pártálláshoz van kötve, a szerint a mint valaki az önök politikáját istápolja és mozdítja elő; de a haza földje nem is az önöké, hanem édes mindnyájunké. A kinek tehát nincs érzéke az alkotmány iránt, a kinek nincsen semmi érzéke az emberi jogok és a közszabadság iránt, az vesse le az álarczot s mutassa magát be annak, a mi a valóságban: az abszolutizmus ésareakczió nyilt képviselőjének, legyen a küzdelem nyilt, férfiakhoz illő, de ne alattomos és cselszövő. De vájjon abszolutizmusnak nevezhető-e az önök politikája? Nem, mert ennek nyíltan bevallott ezélja volt az országot az összbirodalomba olvasztani. Az önök ezélja azonban előttünk ismeretlen, mert fogalmunk sincs arról, hogy mit akarnak önök e szegény magyar nemzettel ? De, ha látjuk, hogy egyfelől szabad polgárok választói joguk gyakorlata közben lelövetnek, börtönbe tétetnek, választások alatt és után üldöztetnek, a szabadelvű párt képviselői pedig ugyanakkor rangemelésben, javadalomban, magas hivatalokban részesülnek, határozottan állítjuk, hogy ma Magyarországon rémuralom van. (Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) T. képviselőház! önöknek ott a túloldalon e politikai helyzetével szemben ki vehetné fel a küzdelmet? A jobbérzelműek visszavonulnak, a társadalomban vezérszerepre hivatott középosztály pedig földművelési és gazdasági válságok közepette elvesztve minden befolyását, szintén teljesen visszavonult. Nincs tehát mit csodálkozni azon, hogy önök ily óriási többségben vonultak a parlamentbe. De ez óriási többség daczára is, a mely már is szertelenül megnehezíti, hogy minden eszkimónak jusson a fóka pecsenyéjéből, legyen az eleje, a közepe, a hátulja, rangemelés, javadalom, vagy hivatal, még mindig az alkotmányos eszközökön túlterjedő hatalmaskodással tör az ellenzéknek minden árnyalata ellen: a függetlenségi pártok ellen, mert önök maguk lehetetlen, hogy ne lássák azt, hogy ha az 1867-iki kiegyezés mellett odajuthat az ország, a hova az önök politikája, meg ne inogjon a hit azon alapok jósága iránt; a nemzeti párt ellen, mely az 1867-iki kiegyezést a megalkuvás lejtőjén legurulni nem engedi és azt a nemzeti lét feltételeivel kívánja kiegészíteni s megszilárdítani és végre ellenünk, a néppárt ellen, mert önmaguk is belátták, mily veszélyt rejtenek a hazára, nemzetre egyaránt az önök részéről pártszempontból ötletszertííeg minden kellő következetesség nélkül és állami szükség nélkül megalkotott egyházpolitikai törvények: erőszak, óriási pénz, hivatalos karhatalom, csendőrség, a kirendelt osztrák és magyar katonaság gyilkoló sortüze közepette, egyedül a meggyőződés vértezete által védve igaz, csak kevesen, juthatnunk a parlamentbe. Jól tudjuk, hogy mi önökre nézve veszélyesek nem vagyunk, hiszen önök nem mi tőlünk félnek, hanem félnek saját lelkiismeretüktől. (Derültség jöbbfelöl.) Mert belátták, hogy a mű, melyet létesítettek, veszélyt hoz a hazára, nemzetre, trónra egyaránt. Idegen járszalagon mozgó, elavult ósdi rendszer után, nemességek, a bárói és grófi családok tömeges termelése által arisztokvatikusoknak minősülő, de magát szabadelvűnek nevező párt vénhedt egészségét, az úgynevezett radikális egyházpolitikai életelixirrel kivánta örök ifjúhodásra galvanizálni. (Élénk derültség.) Pedig hogy az egyházpolitika radikális volna, az csak ráfogás, mert hiszen ez az egyházpolitika sem nem radikális, sem nem liberális, hanem önöknek egyszerűen pártszempoatból opportunus volt és rövid fennállása óta is a társadalomra zaklatónak s a közügyre káros hatásúnak bizonyult. Mert szabadéivííség-e az, hogy a házasságra lépni kivánó felek akár akarják, akár nem, kénytelenek a polgári anyakönyvvezető előtt házasságkötés czéljából megjelenni, radikális-e az, ha a felekezetnélküíivé váló, a felekezetnek, a melyből kilép, még öt évig kénytelen az egyházi adót fizetni ? És nem veszélyes-e az, midőn a felekezetnélküliséget nemcsak sporadikus jelenségként tűri meg az állam, hanem épen felekezeti szervezetet alkot és arra ez által irányt ad és végül nem ütközik-e a közerkölcsiségbe, ha a menyasszony születendő gyermekei vallásának meghatározása végett tárgyalásra utasíttatik. Ezen szomorú helyzet közepette is, t. ház, megnyugvásomra szolgál, hogy a választások ideje alatt is a politikai kérdések felett az egyházpolitikai kérdések domináltak. És ez nem is lehetett másként. Mert mindaddig, a míg keresztény ember létezik a hazában, a ki a honszere-