Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-33

33. orsságos ülés 1397. január 25-én, hétfőn. 289 menedékháznak s még mindig elég hely marad a többi czélra, mely kontempláczióba van véve. Ezt a körülményt akartam különösen felhozni, mert a legfőbb panasz épen az, hogy nincs elegendő hely. íme, itt bőven kínálkozik hely, a költség pedig, melyet egy parancsnoknak a kinevezése és az eltartás okozna, azon összegből, melyet a képviselőház felemelve megszavaz, sőt a múlt évben, úgy tudom, hatalma is adott a kormánynak, hogy a mennyiben a honvédsegélyezés megkívánná, többet költhet az akkor előirányzott összegnél, a melyet mi keveseltünk, és csak akkor nyugodtunk meg, midőn a miniszterelnök úr ezt mondotta, hogy ha nem lesz elég, többet is fog költeni az utó lagos elszámolás mellett. Az összegre nézve tehát a kormány keze nincs megkötve. A menedékházra alkalmas épület a kormány kezében van, üresen áll, jó állapotban van ; ezért ajánlom ezt a tervet, melyet itt megpendítettem, abba a jóindulatba, melyben a miniszterelnök úr ez ügyet eddig is részesítette. Ez épület berendezése akkor sem lesz hiábavaló, ha a mostani agg honvédek generácziója kihal, mert hiszen a most szolgáló honvédaltiszteket lehet majd ott elhelyezni, a kiknek többszörös altiszti kapituláczió kitöltése után joguk van bizonyos állami ellátásra. Azok ott lehetnek majd, úgy, mint Nagy-Szombatb m ;i közös hadsereg rokkantjai. S most Illyés Bálint t. barátom beszédjének második részét illetőleg is felhozok egyet-mást. 0 bizonyos sérelmeket említett, melyek részint a kezeléssel megbízott új központi hatóságnál, részint a honvéd-bizottságok szervezetében fenforognak. Én e viszonyokat speczialiter nem ismerem, de tudok eseteket, melyek csakugyan zavarokra mutatnak a kezelés körűi Bizonyos bürokatikus lassúságot látok, a mely kétszeres baj akkor, a mikor elaggott emberekről van szó, a kik veszélyesen megbetegeszuek s a kiknél épen ilyenkor a segély gyorsasága fontos. Épen ez a gyorsaság válik lehetetlenné az egyik közegtől a másikhoz való küldözgetés által; ezalatt az a szegény ember meg is halhat s a betegsegélyezésre szánt költség esetleg csak a temetkezésre érkezik meg. Nekem magamnak jelentettek egy esetet, hogy egy régi tiszt, a ki Törökországba szakadt s Konstantinápolyban mint tisztességes iparos becsületet szerzett a magyar névnek, agg napjaira munkára tehetetlenné vált és ott lakó honfitársai irgalmából élt. Állapota olyan rosszra fordult, hogy a menedékházba bejuttatni már lehetetlenné vált. Hozzám fordultak tehát, hogy honvéd-segélyezést kapjon. Magam fordultam a miniszterelnök úr által felállított bizottsághoz, kérve, küldjenek neki mennél előbb 100 arany frank segélyt; KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901 II. KÖTET. minthogy tiszt volt, kevesebb összeget nem is kérhettem számára. Az a miniszteri tanácsos és annak tisztviselője, kire ez ügy bizva volt, kellően el is járt. Meggyőződve az adatok valóságáról, gyorsan utalványozták a 100 frankot és áttették az ügyet a központi honvéd-bizottsághoz. Ez járt el késedelmesen, azt mondván, hogy ez külföldi honvéd s nem tartozik az ő lisztáiba. Ebből hosszú huza-vona lett. Annak a szegény embernek családja mindennap elment a konzulátusra, várva a pénzt. Utoljára leszállították a 100 arany frankot azon a czímen, hogy Törökországban s nem itt betegedett meg, 15 bankó forintra s ezt küldték meg neki. Addig pedig, hogy ha a konstantinápolyi magyarok irgalomfillérekkel nem támogatják, minden segély híján lett volna. T. ház! Ebből az esetből kifolyólag nem hibáztatom egyik hatóságot sem, csak arra kérem az igen tisztelt miniszterelnök urat, rendezze be úgy a dolgot, hogy a sokféle hatóságon való keresztül menetel folytán az ügyekben ilyen komplíkácziók és hosszadalmasságok ne álljanak elő. Mert sokszor illuzóriussá válik az egyik vagy másik fél által nyújtott segély, a mikor a másik hatóság valamely bürokratikus szabály miatt meggátolja vagy késlelteti az eljárást. Hogy mi a hiba a háromféle bizottságban való eljárásnál, azt nem tudom, de baj van, az bizonyos. S épen azért hoztam fel ezt a körülményt, mint az előttem szóló tisztelt képviselőtársam és ajánlom azt a tisztelt miniszterelnök úr figyelmébe. De első sorban legfontosabb az a kérésem, mely a honvédmeuházak berendezésére vonatkozik; rámutattam arra a módra is, a melylyel legkevesebbe kerülne az, méltóztassék tehát ezt az ügyet is azzal a jóindulattal mielőbb rendezni, a melyet mi e padokról is mindenkor szívesen elismertünk. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Rakovszky István jegyző: Kossuth Ferencz ! Kossuth Ferencz: T. képviselőház! (Bálijuk! Halljuk!) Legyen szabad nekem is ez ügyben röviden felszólalni; a mit teszek annyival inkább, mert azt látom, hogy a honvédek ügye nem igen nagy érdeklődéssel találkozik e házban, pedig a 48-as honvédek ügye iránt minden magyar embernek érdeklődnie kellene. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Nekem kifogásom van azon feltevés ellen, hogy a magyar honvédeknek nyújtandó összegek segélyezésnek tekintessenek, mert a honvédeknek joguk van az ország elismerésére s ha valakinek ez országban, nekik van joguk nyugdíjaztatásra. Hozzájuk nem a segélyezés, nem a kegyadományozás méltó, hanem a tisztelettel megadott nyugdíj, melyet a hálás nemzet kezeiből köuetelni és elnyerhetni kitörülhetlen joguk van. (He37