Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.
Ülésnapok - 1896-33
290 33. országos ülés 1897. január 25-én, hétfőn. lyeslés a szélső baloldalon,) Csak néhány nappal ezelőtt hangzott el a tisztelt miniszterelnök úr ajkairól az a kijelentés, hogy ő az 1790. évi X. törvényczikk és az 1848-iki törvények alapján áll, már pedig a magyar honvédek ezen törvényekben lerakott jogokat védték a fegyveres támadás ellen: a honvédek iránt tehát a miniszterelnöknek is hálásnak kell lenni. T. ház! Én is elismerem, hogy a t miniszterelnök úr már sokat tett a honvédek segélyezése ügyében; de arra kérem, ámbár jól tudom, hogy sok oly ember is szokott formálni igényt nyugdíjra, a ki tulajdonképen honvéd nem is volt, fontolja meg, hogy igaz az is, hogy sok ember, a ki pedig tényleg honvéd volt, körülményei következtében még nem juthatott abba a helyzetbe, hogy honvéd-létét igazolja; és azt hiszem, hogy ha csak egyetlen egy ember is megfosztatnék attól a csekély nyugdíjtól, a melyet csaknem mint alamizsnát nyújt a nemzet az elaggott honvédeknek, ez nagyobb hiba volna, mintha téves intézkedés folytán 10 olyan ember részesülne nyugdíjban, kiket a nyugdíj joga nem illetne meg, mert hiszen, a mint a ház ezen oldaláról sokszor felhozatott, már úgy is sok ember nyugdíjaztatik a köztisztviselők közül, kiknek nyugdíjazására valódi ok nincsen. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az tehát nem lenne a mai viszonyokkal nagy ellentétben, ha néhány elaggott ember a honvéd név bitorlásával nyugdíjhoz jutna, bár erre tényleges joga nem lenne; az ellenben ellentétben lenne a magyar hazafiság alapfelfogásaival, ha azon égbekiáltó igazságtalanság követtetnék el egyik vagy másik aggastyánnal, hogy a ki 1848-ban életét tette koczkára a haza függetlenségéért és szabadságáért, hogy megfosztassák egyetlen megélhetési forrásától élete megtört korában, mikor végelaggulása folytán már úgyis sírjához közeleg. Kérem tehát a t. miniszterelnök urat, hogy további rendelkezésekkel tegye lehetővé azt, hogy a kik jogosultságukat a már lefolyt igazolási határidőig igazolni nem tudták, erre nézve nekik íVj alkalom nyújtassék. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elnöki Szólásra senki sincs feljegyezve, kivan még valaki szólani? Senkisem kivan. A vitát bezárom. Molnár Antal jegyző: B. Bánffy Dezső miniszterelnök! B. Bánffy Dezső miniszterelnök: A felszólalt képviselő urak a tételt meg nem támadván, gondolom, méltóztatnak természetesnek találni, hogy annak elfogadását kérem én is. A felszólalt képviselő urak mindannyian bizonyos elismeréssel nyilatkoztak a tekintetben, hogy a honvéd-nyugdíjazás kérdésében az utóbbi időben általam tett intézkedések a honvédség igényeit részben kielégítik. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Kétségtelen, az adatok bizonyíthatják, hogy a múlthoz mérten a honvédség nyugdíj-ügye, a honvédek szempontjából, ma sokkal előnyösebb. Azonban kell, hogy másrészről konstatáljam, hogy a honvéd-egyletek a vidéken úgy, mint a központban is ezen már eddig rendezett igényeken kivül még igen messze menő kívánsággal jöttek elém, egy kérvényt is adtak be, a melynek alapján a tárgyalások folyamatban vannak. Nem kívánok elzárkózni az elől, hogy ezen kívánalmak részben ne volnának teljesíthetők; de már most előre kell hogy jelezzem, hogy azon kívánalmak egy része egyáltalában nem olyan, hogy felfogásom szerint részben a honvédek tekintélyére való figyelemmel, de részben az állam pénzügyi helyzetére tekintettel kielégíthetők volnának. Mindazonáltal remélem, hogy a tárgyalás eredményei részben legalább, kedvező megoldást fognak maguk után vonni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A mi a honvédmenház kérdését illeti, meg kell jegyeznem, hogy ez nem hozzám tartozik. A honvédmenház fentartásának és adminisztrácziójának kérdése a honvédelmi miniszter úrhoz tartozik. Thaly Kálmán: Nincsen jelen! B. Bánffy Dezső miniszterelnök: A miniszterelnökhöz ugyan be lett adva a honvédmenház kibővítésére, illetőleg új honvédmenház építésére vonatkozólag egy emlékirat, a mely hasonlóképen tárgyalás alatt van s remélem, valamely alakban kedvező megoldásra is jut az ügy. Az az eszme, a mit Thaly Kálmán t. képviselő úr felvetett, egészen új, előttem nem ismert, nem tudok róla nyilatkozni, vájjon megoldható-e ezen az alapon vagy nem? Mindenesetre figyelembe fogja azt venni a kormány. (Általános helyeslés.) Elnök: Következik a szavazás. Az előadó úr még azt a hozzátételt indítványozta, hogy : »és az azzal kapcsolatos kezelésiköltségekre.* Magát a tételt, 400.000 forintot az egész ház megszavazza. Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Kérem, foglalják el helyöket. Az ülést újra megnyitom. Josipovich Géza jegyző (olvassa) : Átmeneti bevételek 30.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Josipovich Géza jegyző (olvassa): Ő császári és apostoli királyi Felsége személye kö-