Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.
Ülésnapok - 1896-32
B2. orsz&gos ülés 1897. január 23-án, szombaton. 263 szavazati jog behozatala alkalmával, ha nem 800.000—1,000.000 választó fog beleszólni a politikai életbe, hanem esetleg 4 millió vagy ennél is több, akkor megfelelőleg meg fognak szűnni a választási visszaélések. Tekinttel azonban nemzetiségi és egyéb viszonyainkra, mindennek daczára, hogy a választási törvénynek bizonyos irányban való módosítása előbb-utóbb szükségessé fog válni, a bizottság nevében van szerencsém ajánlani, hogy a kérvény tétessék az irattárba. (Helyeslés a jobboldalon.) Lakatos Miklós jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház! Bár tudom, hogy sem a képviselőház jelenlegi összeállítása, sem a mai hangulat nem épen alkalmas mozzanat arra, hogy ily nagy, világmozgató kérdések felett hosszú beható vitába bocsátkozzunk, miután azonban egy népgyűlésnek a feliratával állunk szemközt, mely nagy, mélyreható kérdést, társadalmi és politikai jogokat érint, miután ennek a kérdésnek más államokban története van, nálunk pedig erős meggyőződésem szerint jövendője biztosítva van, talán mulasztást követnék el, ha legalább néhány szóval e fontos kérdést e parlamentben is a t. háznak szíves figyelmébe nem ajánlanám. Az általános szavazati jog elméletéről beszélni talán annyit jelentene, mint sértést elkövetni a t. ház tekintélyén. Mert fel kell tételeznem, hogy a képviselőházban legalább ily fontos kérdésekkel, azoknak irodalmi előzményeivel mindnyájan behatóan foglalkoztak. Az is kétségtelen, t. ház, hogy az általános szavazati jog mellett és ellen felhozott érvek sokasága, habár nincs is mindenhol kimerítve, de mégis lényegében annyira fel van tárva, hogy újat ezen a téren felhozni legalább is nehéz. Miután azonban az európai kontinens műveltebb államaiban, melyek egyéb jogterületen számunkra példaadókúl szoktak szerepelni, ezen kérdés az általános szavazati jog javára döntetett el, nekem mégis kötelességem legalább a magyar specziális viszonyokból kiragadni azokat a tételeket, melyek még a kétkedőt is meg kell, hogy győzzék arról, hogy ha valahol, Magyarországon kétszeresen indokolt az általános szavazati jog elmélete alapján, — hogy világosan fejezzem ki magam, — a szavazásra jogosult polgárok milliói számára e jognak kiterjesztése. Lehetnek azután közöttünk az egyes nuanceok tekintetében eltérések én azoknak bizonyos mértékig a jogosultságát is szívesen konczedálom, de mégsem tartom jogosultnak azt, midőn látjuk, hogy a társadalomban levő rétegek milliói a jogfosztás elmélete alapján hadat üzennek az állameszme elméletének, midőn látjuk azt, hogy embertársaink, kik az általános védkötelezettség alapjain arra vannak rendeltetve, hogy vészek és viharok idején mellüket tárják fel mellettünk vagy érettünk azon ellenséges golyóknak, melyek nemzetünket és hazánkat megszüntetni vannak hivatva, hogy ezen rétegek azt panaszolhassák, hogy csak kötelességeik vannak az állammal szemben, de jogaik nincsenek; és akkor nem érkezett-e el az ideje annak, hogy ezen társadalmi rétegek panaszai felett legalább komoly és beható tanácskozásokat folytassunk ? A siket füleknek elmélete még sehol nagy társadalmi problémákat nem oldott meg. Azok a férfiak, a kik elzárkóznak attól, hogy embertársaiknak az emberi ősjogokon gyökerező kérelmét csak meg is hallgassák, azok a férfiak rossz szolgálatot tesznek a köznek és félek tőle, hogy romboló hatásukat nem fogják paralizálni tudni akkor, mikor ezen elemek rohanó árjukkal az állami és társadalmi intézmények elsöprésére fognak vállalkozni. Csak a napokban hallottam a miniszterelnök úr szájából, hogy a kormány és a többség az 1848-iki törvények alapján áll. Milyen jól esik nekik akkor, mikor az Ígéretet és szót beváltani nem kell, nagy és dicső férfiak törvényalkotási emlékének árnyékában magukat meghúzni. De kérdezzük meg, t. ház, igaz-e ez? Az 1848-adiki törvényalkotások nemes vezérlő eszméje az volt. . . (Zaj.) . . . Kérem elnök úr, így nem lehet tanácskozni. (Elnök csenget. Halljuk! Halljuk!) Az 1848-adik törvényhozás vezérlő eszméje az volt, hogy a régi sötét középkor reminiseze scziáinak eltörlésével az alkotmány sánczaiba felemelje a népek millióit és felemelve önmaguk méltóságának megfelelőnek találja azokat, a kik hosszú századokon keresztül hazájuknak és alkotmányos szabadságuknak megvédéséért küzdöttek és példaadóan el is vérzettek. Az ily példa tud államot fentartani, és tudja a polgárok önbecsét és értékét emelni. Az 1848-adiki törvényhozás kétmillió polgár számára biztosított Magyarországon szavazati jogot. Micsoda jogezímen hivalkodhatik a mai kormányrendszer azzal, hogy a 1848-adiki törvények alapján áll, midőn ezen fontos, kardinális szabadsági instituczió kérdésében elértünk odáig, hogy a míg minden más államban, a többi közt areakézionárius Ausztriában most ünnepeli első diadalát az ötödik kúriának választási joga, midőn ötmillió polgár számára biztosították az alkotmányos jogokat, addig az európai kontinensen egyedül Magyarország az, a hol a két, milliót tevő választópolgárok száma 1848—í 896-ig 887 ezerre, tehát felén alul fogyott le. Azok az institucziók, a melyek az általános kötelező védrendszer mellett lehetségessé tették azt, hogy a polgár, az aggastyán férfiú, a ki 3—4 fiút nevelt fel a haza számára, a
