Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-32

264 32. országos ülés 1897. január 23-án, szombaton. csatatéren elvesztheti mind a négyet, de ha öt krajczár adóhátraléka van, az urnánál azt mondják, hogy önnek az állam ügyeibe beleszólása nincs, azok az állapotok tet'ék lehetségessé, hogy dekádencziába került közéletünk minden téren. Mert, a mint az előadói székről ma is hallottuk van nálunk egy szerencsétlen röpszó, a nemzetiségi kérdés. Ez egy nagy, vizhatlan és át nem látszó ponyva, a melylyel a szabadságra való törekvésnek minden nemes eszméjét egyszerűen leborítják, és a hazafiság palládiumát használják fel arra, hogy itt hangos szó ne emelkedjék az emberi jogok szabadsága és szentsége érdekében. Térjünk rá röviden erre a nemzetiségi kérdésre. Mihelyt a t. előadó ár azon székből arra az álláspontra helyezkedik, hogy nálunk a szavazati jog kiterjesztésének kérdését a nemzetiségekre való tekintetből nem szabad érinteni, akkor egy rendkívül veszedelmes, vulkánikus talajra lépett. Ázt hirdetni a törvényhozás előadói székéből, hogy nálunk a jogegyenlőség és a polgári jogoknak szaporítása egyenlőségi alapon, azt jelentené, hogy a magyar állameszme szenvedhet csorbulást, és hogy nemzetiségi okból ez nem lehetséges: ez az elmélet igazat ad Doda Trajánnak, Ratiunak és azoknak az embereknek, a kik az előadó úr beszédével Európa nagy közvéleménye előtt be fognak vádolni azzal, hogy mi alkotmányos institueziókat azért tartunk fenn, hogy a nemzetiségek jogait eltiporjuk, őket jogfosztással sújtsuk, nehogy az állami életben tevékeny közreműködésüket igénybe vehessük. Méltóztassék ezt megfontolni, nem tesz ezzel hasznos szolgálatot a t. előadó úr az országnak. Méltóztassék nekem megengedni, szemébe kell nézni e vádnak, igaz-e ez, vagy sem? Higyje meg rólam s higyje meg az e táborban s e párton ülő bármelyik képviselőről a t. előadó úr, hogy van bennünk annyi érzés és hazafiság, hogy, ha valaki egyszer előttünk azt demonstrálná, hogy a szavazati jognak nagy mértékben való kifejlesztése a magyar állameszmét, magyar fajunk, magyar nemzetünk jövőjét koczkáztatná, én volnék az első, ki némaságra kényszeríteném jobb meggyőződésemet, a mely az ős emberi jog egyenlőségén alapszik, de a míg én ennek homlokegyenest ellenkezőjét, a józan ész törvényei szerint is dedukálni tudom, a míg ennek ellenkezőjét statisztikai adatokra támaszkodva be tudom bizonyítani, addig nem hajlok meg ily elvek előtt, mert ez a nemzetiségi mumus vezetett el bennünket oda, hogy bevettünk a törvénybe oly intézkedéseket, mint a minő például az a hires és hirhedt kandidáczionális jog. Méltóztatnak tudni, hogy a főispánoknak és főszolgabiráknak biztosított az a jog, hogy a kandidácziónál indokolás nélkül visszavethetik vagy nem veszik fel azt, a ki nekik nem tetszik, annak idején a nemzetiségekre való tekintettel lett megokolva és oda vezetett, hogy a mint napról-napra látjuk, a magyar vér foly patakonkint e kérdésekben, mert a magyar ember az ő őseitől örökölt alkotmánya alapján sehogysem tudja megérteni azt, hogy hazafiságában hogy mer kételkedni az a főszolgabíró vagy főispán és hogy miként jut ő ahhoz, hogy ha ő a törvény által megszabott qualifikácziójának megfelel, a kandidáczióból kizárassék? A magyar nép a községekben sehogysem tudja megérteni azt a politikát, hogy soha nem az van megválasztva a választás törvényei szerint, a kit a többség akar, hanem kit a főszolgabíró kinevez. T. képviselőház! Véres összeütközésekre vezethet ezen elmélet a törvény emberei és a nép között. Ilyen elméleteket ne feszegessünk és ne igyekezzünk táplálni. De hát igaz-e ez a vád? Én úgy látom egyszerű észszel, minden magasabb statisztikai adatok tanulmányozása nélkül, hogy ha a választók egy és ugyanazon czenzus, vagy egy és ugyanazon jog alapján szaporíthatnak, igen természetes, hogy a magyar elem legalább aránylag szaporodik a nemzetiségi elemekkel; a szavazatok száma változhatik, de az arány nem fog változni. Még egyet mondok: méltóztassék megnézni az esküdtszéki statisztikát, melyet a t. igazságügyminiszter úr nyújtott be a képviselőházhoz. Tudjuk, hogy nem is olyan régen volt. hogy Magyarországon az esküdtszéki intézményt a nemzetiségekre való tekintetből akarták tönkretenni, de egy modern korszellem az igazságban rejlő erőnek felismerésével úgy nehezedett a többségre, hogy az esküdtszéki instituczió behozatala elől menekülni többé képes nem volt. Méltóztassék megnézni azt a statisztikát, azt fogja látni a t. előadó úr

5 hogy Magyarországvármegyéiben nagyon ritka már a kivétel, hol a magyar elem statisztikailag is nagy túlsúlyban nem volna a nemzetiségi elemekkel szemben. Ha abból a statisztikából szabad és lehet jogos konzequeneziát levonni, az nem lehet más, mint az, hogy ha egy normativum, egy kulcs alapján a szavazatok kiterjesztése fog bekövet kezni, ez a magyar elem hegemóniáját csak biztosítani lesz alkalmas. De bármiként álljon a dolog, míg a mélyen tisztelt előadó úr meg nem magyarázza, hogy mit ért az alatt a nemzetiségi kérdés alatt, miért oka a nemzetiségi kérdés annak, hogy a magyar polgárok miilói el legyenek zárva az urnától, addig ezzel a fantómmal bővebben foglalkoznom nem lehet. De saját érdekében is áll ez a t. előadó úrnak, mert az ily odavetett eszme könnyen