Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-32

262 32. országos ülés 1897. jannár 23-án, szombaton. Molnár Béla előadó: Szepes vármegye közönsége a házhoz folyamodik, felpanaszolván azon közbiztonsági, vagyoni és személyi bizton­sági bajokat, a melyeket a kóbor czigányok karavánjai egyik helyről a másikra való vonu­lásuk közben okoznak, kéri, hogy a képviselő­ház utasítsa a kormányt bizonyos intézkedések megtételére, ezeknek letelepítése tárgyában. Ismeretes a t. ház előtt, hogy majdnem másfél század óta folyton tétettek kísérletek a kóbor czigányok letelepítésére, de a siker min­den látszata nélkül. Daczára annak, hogy semmiféle kilátás nincsen arra, hogy bármiféle intézkedést is siker koronázzon, a bizottság nevében javaslom, hogy a kérvény kiadassék a belügyminiszter úrnak. (Helyeslés.) Elnök: Kivan valaki szólni? A ház a bizottság javaslatát elfogadta. Lehoczky Vilmos jegyző (olvassa): »Hunyad és Nógrád vármegyei közönségének kérvénye az államépítészeti hivatalok szervezése tárgyában.« Molnár Béla előadó : Hunyad- és Nógrád­megye közönsége panaszolják, hogy a kir. állam­építészeti hivatalok hivatalnokainak létszáma rendszerint nem teljes, annak daczára, hogy még az esetben is, ha teljes volna, untig ele­gendő munJrúval vannak terhelve, a mennyiben minden az építészet körébe vágó dolog, a mely a vármegye területén végzendő el, a ő vállaikat terheli. Ennek okát az illető mérnöki kar sanyarú fizetési és előléptetési viszonyaiban látják. Ennél­fogva folyamodnak a képviselőházhoz, hogy a mérnöki kar előléptetési és fizetési viszonyai javíttassanak és rendeztessenek. Van szerencsém a bizottság nevében java­solni, hogy a kérvények kiadassanak a keres­kedelemügyi miniszter úrnak. (Helyeslés.) Elnöki Elfogadja-e a ház? (Elfogadjuk!) A ház a bizottság javaslatát elfogadta. Lehoczky Vilmos jegyző: Háromszék vármegye közönsége az aldobolyi út államosítása iránt kérelmez. Molnár Béla előadó: Háromszék vár­megye közönsége egy hadászati útnak : az al­dobolyi bikszádi útnak államosítása iránt folya­modott a kereskedelemügyi miniszterhez, a ki kilátásba helyezte ezen útnak 1900-ban és 1901-ben leendő államosítását. A vármegye fel­panaszolja, hogy útalapja ki van merítve, és kiemeli, hogy ezen út különös hadászati fon­tossággal bír és közvetíti az összeköttetést és kereskedelmet Romániával. Amennyiben a vár­megyének nincs módjában, ezt az utat fentar­tani, kéri, hogy a képviselőház utasítsa a keres­kedelemügyi minisztert, hogy lehetőleg már az idei költségvetésbe egy összeget méltóztassék felvenni ezen út államosítására. Van szerencsém a bizottság nevében java­solni, hogy a kérvény a kereskedelemügyi mi­niszternek adassék ki. Elnök: A ház elfogadja a bizottság javas­latát. Lehoczky Vilmos jegyző (olvassa): Ko­márom, Udvarhely és Máramaros vármegye kö­zönsége, Debreczen, Szatmár szabad királyi város, Torda-Aranyos, Komárom, Szeben és Zólyom vármegye közönsége az 1889 : XXX. törvény­czikk 10. §-ának módosítása tárgyában téréi­meznek. Molnár Béla előadó: T. képviselőház! Az imént felolvasott törvényhatóságok folyamod­nak az 1889: XXX., azaz: a záloglevelek adó­mentességéről szóló tárvéay 10. §-ának módo­sítása tárgyában. E szakasz ugyanis, eltekintve azon három intézettől, melyek a törvény értel­mében már fel vaunak jogosítva, ahhoz a fel­tételhez köti az adó- és bélyegmeates zálogleve­lek kibocsátását, hogy az intézet legalább másfél millió alaptőkével rendelkezzék. A törvényható­ságok előadják, hogy a vidéki birtokosság hiteligényei mindenesetre jobban lesznek kielé­gíthetők, ha a másfél millióban megállapított tartaléktőke megfelelően leszállíttatnék. Van szerencsém a bizottság nevében java­solni, hogy e kérvények, úgy, a mint a múlt országgyűlési cziklus alatt történt, adassék ki a pénzügyminiszternek. Elnök: Kivan valaki hozzászólni? Senki­sem kivan. A ház elfogadta a bizottság javas­latát. Lehoczky Vilmos jegyző: Az 1896. április 26-iki népgyűlés a quóta ügyében ké­relmez. Molnár Béla előadó: T. képviselőház! Az 1896, ápril 26-án. megtartott népgyűlés a képviselőházhoz folyamodik az iránt, hogy a közös költségekhez való járulás fejében Magyar­országot terhelő hányad ne emeltessék. A bi­zottság nevében van szerencsém javasolni, hogy e kérvény: adassék ki a megalapítandó quóta­bizottságnak. Elnök: A ház elfogadja a bizottság ja­vaslatát. Lehoczky Vilmos jegyző: Az 1896. má­jus 10-iki népgyűlés az általános szavazati jog behozatala tárgyában kérelmez. Molnár Béla előadó: T. képviselőház! Az 1896. május 10-én megtartott népgyűlés felír a képviselőházhoz a választási törvénynek oly értelemben való módosítása tárgyában, hogy az általános szavazati jog Magyarországon be­hozassák. Számos okot hoz fel kérésének támo­gatására, különösen pedig azt, hogy az általános

Next

/
Oldalképek
Tartalom