Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-21

21. országos ülés 1897. január 11-én, hétfőn. 10 tetézik, bárczákat időről-időre a pénzügyi hatóságnak átszolgáltatni. Tökéletesebb lesz az ellenőrzés és vége lesz mindenféle kutatásoknak és zaklatásoknak. Kérem a t. miniszter urat, hogy vagy méltóztassék elejteni ezt a szakaszt, vagy ha az elárusító hivatalok ellenőrzése szempontjából szükségesnek tartja a bárcza-rendszert, akkor a következő módosításomat elfogadni (olvassa): »Az engedélyes soárúsok az eladott marhasóról kiállított fizetési bárezákat ellenőrzés szempontjából . . . (Zaj.) Elnök: Csendet kérek az irói karzaton! Ivánka Oszkár: . . . a pénzügyi közegeknek átszolgáltatni kötelesek.* Hogy tudniillik ne a gazdáknak adják, hanem egyenesen köteles maga a sóárús beszolgáltatni, A szakasznak többi része marad, a mint az eredeti szövegben van. Elnök: Kíván valaki szólam a szakaszhoz ? Senkisem kivan, a vitát bezárom. A miniszter úr kivan szólani. Kérem a képviselő urat, tessék az indítványt aláírni. Lukács László pénzügyminiszter: T. ház ! Abban az esetben, ha a ma is létező bárcza-rendszer következtében valamely zaklatásról volna tudomásuk a t. képviselő uraknak, vagy ha oly ellenőrzési rendszabályokat ajánlanának, a melyek a csempészet meggátlására volnának alkalmasak, úgy egészen érteném azt a nagy fölháborodást, a mely ezen szakasz ellen mutatkozik. De a tényleg feriforgó körülmények közt igazán nem értem; mert tán azt csak nem méltóztatnak kívánni, hogy oly intézkedést léptessünk életbe, törvényileg, melynek következménye rövid idő alatt a legnagyobbmérvü visszaélés s ennek következtében az egész intézmény megszüntetése leune. Azt méltóztatik kérdezni, hogy mire szolgál ez a bárcza? Bátor voltam ráutalni előbbi felszólalásomban, hogy először is a sóárús ellenőrzésére, mert különben megtörténhetik, hogy többet mutatnak ki eladott gyanánt, mint a mennyit tényleg az ily mérsékelt árú sóból eladtak és a megmaradt sót azután eladják drágább áron, részben redenaturálva. Mert kérem, a részben redenaturált sóval is lehet csempészetet íízni, a parasztember ugyanis nem fogja kérdezni, hogy teljesen denaturált sót kap-e, csak azt nézi, hogy olcsóbban kapja, és ha valamivel olcsóbban kapja, mint az emberi élvezetre használt sót, bizonyára a csempészkedésnek ezt a módját fogja, fölhasználni arra, hogy szükségletét kielégítse. A második czél az, hogy ne olyan emberek kezébe kerüljön a só, a kiknek nincs marhájuk, a kik nem arra használják, hogy azzal marhájukat étessék, és hogy tehát ennek következtében oly ember, a kire nézve gyanú forog fönn, hogy nem marhaetetésre vette a sót, tudja magát igazolni, hogy azt a sót, mint marhatartó honnan szerezte és mily mennyiségben. Mert ezeket a bárczákat azután össze lehet hasonlítani, a sóeürűsítónál levő bárczakonyv justájával, és csakis ezen az alapon lehet a visszaélést konstatálni. Ezen a módon történt ez eddig is, és én megvallom: jobb módot nem látok. Ez sem fogja teljesen megszüntetni a visszaéléseket; azonban hogy ebből valami vexáczió következnék be, az, méltóztassanak meggyőződni, tisztán agyrém, mert hiszen az ország legnagyobb részében ma is fennáll ez a rendszer, a nélkül, hogy — mint bátor voltam említeni — emberemlékezet óta e czímen valakit megbüntetlek volna. Az emberek már hozzászoktak és ott, a hol a gyamí ki van zárva, a pénzügyi közegek részéről sem veszik ezt az intézkedést oly szigorúan s így minden zaklatás ki van zárva. Azt méltóztatnak mondani, hogy mire való a kontrol ? A kontrol arra való, hogy megakadályozzuk épen a kincstárnak igen nagymérvű megkárosítását, Hiszen emlékezzünk vissza az abszolutizmus idejére, midőn a mérsékelt árú só tényleg megvolt; akkor, jól tudjuk, oly rendkívül nagy volt a csempészkedés, hogy pár év alatt több millióra menő bevételi csökkenés állott be ennek következtében, úgy, hogy mind járt 1868-ban meg kellett szüntetni a mérsékelt árú só eladását. (Igag! Úgy van!) Hogy nem specziális magyar intézmény ez az ellenőrzés, arra legyen szabad felemlítenem, hogy Németországban és Francziaországban, hol a polgárok egyéni szabadsága iránt szintén van tán a törvényhozásoknak érzéke, sokkal szigorúbb intézkedések vannak a mérsékelt árú marhasó darusítása körül behozva, mint Magyarországon. Ott az az eljárás követtetik, hogy a denaturált marhasó nem is létezik tulajdonképen raktáron, hanem mindenki, a kinek szüksége van denaturált marhasóra, elmegy a sóelárúsítóhoz és igazolja, magát községi bizonylattal, hogy ő marhatartó, tehát joga van mérsékelt árú marhasóra, ott azután neki a szükséges mennyiséget kiszolgáltatják, azonban azt az ó költségére ott mindjárt hivatalosan denaturálják, s mindaddig, míg készlete tart, hatóságilag ellenőrzik. Ez van Francziaországban, ez van Németországban. Tehát azt látjuk, hogy a többi államok hasonló eljárást követnek, és nálunk tényleg a praxis megmutatta, hogy némileg szigorú intézkedések nélkül a kincstár rendkívüli károsodása nincs kizárva; azt hiszem tehát, teljesen I indokolt, hogy ezt az intézkedést felvesztük, és 3*