Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.
Ülésnapok - 1896-27
27. országos ölés 1897. január 18-án, hétfőn. 135 gyott a kereskedelmi tárczában vasutak ezímén a rendes kiadásokból 500.000 forintot, továbbá kihagyott ugyanazon a czímen az eddigi beruházásokból 1,813.400 forintot. Kihagyta pedig ezt azon a czímen, mert szándékában van — a törvényhozás még nem hagyta jóvá, még elénk sem terjesztetett — a vasúti beruházások számára egy nagy kölcsönt felvenni. Én magát azt az eszmét, hogy vasúti beruházásokra nagy kölcsönt vegyen fel az állam, helyeslem. Az államvasutak manapság oly fontos tényezőjét képezik úgy közgazdasági életünknek, mint magának az államháztartásnak, hogy attól a szükséges beruházásokat megvonni helytelen politika volna. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Hanem, ha ezt helyeslem is, abból nem következik, hogy a t. miniszter úr, azután dicsekedjék azzal, hogy korlátot vetett a kiadások rohamos emelkedésének. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Mert hiszen ily úton én tudok korlátot vetni a kiadások felének is, ha kölcsön útján fedezem. Hanem méltóztassék megmondani, hogy azok a kiadások megvannak, de ezt ez alkalommal más forr A sokból kívánja fedezni, vagyis e kiadások tényleg létezvéu, elodáztatnak máskorra. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez az egyik. Ha már ez* az egy pontot vennénk, hogy ha ez benn maradt volna a költségvetésben, már nem felesleggel, hanem egy kis hiánynyal állnánk szemben. De menjünk tovább. Emlékezni fog az igen t. miniszter úr, mert hiszen ő azon időben is igen tevékeny és hatékony részt vett a pénzügyi kormányzat vezetésében, hogy hosszú éveken át vitatkoztunk a házban a felett, hogy a költségvetés bevételi rovatába felvétettek olyan bevételek is, a melyeket valósággal azoknak nevezni nem lehet. Emlékezni fog még a t. pénzügyminiszter úr, hogy szerepelt néhány éven át, még az egyensúly helyreállítása után is, még pedig törvény alapján valami 11—fH 1 / 1 } milliónyi olyan tétel, a mely adósságokból, járadékokból folyt be. Én az ellen mindig tiltakoztam, kijelentettem akkor, mint kijelentem most, hogy helyes budgetirozás mellett bevételnek csak azt lehet tekinteni, a mi tényleg az állam jövedelmét, vagyis bevételét képezi, a mely terheit fedezi a nélkül, hogy azt valaha visszatérítse. Adóssággal fedezni a terheket, az lehet pénztári bevétel, de nem állami bevétel. Küzdöttünk hosszú éveken át e mellett, a mikor végre egyszer Wekerle volt pénzügyminiszter beismerte azt, a mikor sikerűit neki azt a 12 millió tételt is a bevételi rovatból kiküszöbölni. Akkor itt nyilvános ülésen dicsekedett vele, hogy végre valahára sikerűit neki az utolsó szépsógfoltot is kitörölni a budgetből. Elismerte tehát, hogy folt, ha az adósságból befolyt pénzeket bevétel czímen regisztráljuk a költségvetésben, pedig ilyen tételek most a t. pénzügyminiszter úr előirányzatában tömegben vannak. Nem olyan nagy összegekben, de minden esetre olyan összegekben, a melyek a felesleget teljesen illuzóriussá teszik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem fogok keresztül menni az egész költségvetésen, tehetném, de fájdalom, a hangom nem elég erős arra, hogy ilyesmire vállalkozzam. Illusztráczióra elég lesz az a néhány adat, a melyet itt felhozni bátor leszek. így például szerepel a bevételek között 727.560 forint. Ez micsoda pénz a bevételek között ? Abból a kölcsönből folyt be, a melyet a t. kormány a Vaskapu szabályozására felvett. Ezt méltóztatik bevételnek venni és evvel ellensúlyozni a kiadásokat, avval a különbséggel, hogy a kiadások, a melyek ki vannak adva, soha vissza nem térülnek, holott ezeket az úgynevezett bevételeket ismét kell egy másik által bevételezni. Itt van továbbá egy másik tétel, a mely szintén nagy vita tárgyát képezte a múltban, és abban is koncaessziót tett a volt pénzügyminiszter úr, hogy ezt csakugyan a bevételek közé számítani nem lehet. így szerepel a költségvetésben az állami jószágok eladásából 1,700.000 forint. Az egyik része a rendes, a másik része az átmeneti bevételekben. Hát kérdem a t. miniszter úrtól, kit őszinte, lojális, nyílt jellemnek ismerek: mondja meg igazán, hogy az ő tudománya, tapasztalatai szerint helyes-e vagyonfogyasztást jövedelemnek, bevételnek számítani ? Hol az a magángazda, ki, a mikor azért, hogy megmaradandó jószágát megmívelhesse, kénytelen annak más részét eladni, ezt jövedelemnek számítja? Hisz ez is pénztári bevétel, melyet valahol szerepeltetni bizony kell, de oly bevételnek, melyet szembe lehet állítani a kiadásokkal, pénzügyileg elfogadni nem lehet, s ez nem is történik egy országban sem. De leginkább illusztrálja e pénzügyi politikát a kultusztárcza. Hozzáteszem rögtön a t. kultuszminiszter úr dicséretére, hogy ő legalább — egyedül az egész minisztériumban — őszinte az előterjesztéseiben, a mennyiben különbséget tesz a valódi és nem valódi beruházások közt. Valódiaknak azokat nevezi, a melyeket az állam saját jövedelméből fedez, s ezektől megkülönbözteti azokat, a melyeket kölcsön útján kell fedezni. A kultusztárczában négymillió forint r van felvéve bevételnek, beruházások czéljára. Érdekes, mily arányban állnak itt a valódi bevételek a fiktívekkel. A miniszter úr maga megmondja, hogy az arány olyan, hogy a kölcsön útján befolyó bevételek tesznek 3,750.876 forin-
