Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.
Ülésnapok - 1896-26
26. országos ülés 1897. január lfí-án, szombaton. j|g megvan az alkotmányos elv. Önök foiytouosan a legutóbbi választások alkalmával is megmutatták, hogy önöknek törekvéseik és elvük nem az volt, hogy győzzön a jobb, hanem, hogy össze kell törni az ellenzéket pénzzel, ha lehet, ha nem, hatalmi visszaélésekkel. És ez nem mai kezdetű, hanem már mint abból az örvendezésből is kitűnik, a mely Kristóffy József t. képviselőtársam beszédében is megnyilatkozott, egy régi rendszer törekvése. Itt is áll az az elv >Ce u'est que le premier pas qui coute«. Először kis mértékben, később nagyobban, s most már minden áron a párt uralom fentartása a czél, a melyet nyíltan hirdetnek, és a melyért az ellenzéket minden áron meg kell semmisíteni, Deák Ferencz még azt mondotta, hogy nem is szeretné, ha ellenzék e házban nem volna; ma önök az ő nevével visszaélnek és örülnének, ha egy sem volna közöttünk ellenzéki. Ily viszonyok mellett ne adjanak önök nekünk az alkotmányosságból leezkét és ne beszéljenek arról, hogy a bizalmi kérdést az appropriácziónäl kell felvetni. Itt más alapra kell állani, ki kell mutatni, hogy a kormány folyton ugyanaz, csak a személyek mások, hogy a párt ugyanaz, csak a személyek változnak- (Élénk helyesles a bal- és szélső haloldalon.) Ilyen rendszer nem érdemel egy krajezárt sem a költségvetésből és ezért tagadjuk meg mi a költségvetést. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ma csak általánosságban, de az appropriácziónál megtagadjuk ennek a kormain nak különösen. Mi megtagadjuk azt minden kormánynak, a mely ily politikai rendszerből él, kiváltképen pedig önöknek, a kik a lejtőn való lefelé gördülésben a legnagyobb sebességi fokot érték el. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) T. ház, ebből az következik, hogy talán a leghelyesebben és legjobban megfelel azon álláspontnak, a mit én most bátor voltam röviden jellemezni, az, hogy foglalkozzam azzal, vájjon azon politikai rendszer, a melyet most jellemeztem, valóban megérdemli-e azt, hogy fentarfcására bármiféle költségek megszavaztassanak; azon politikai rendszer olyan-e, a melyért egy nemzet lelkesedhetik, hogy ez a lelkesedés hozta-e ide önöket; hogy igaz-e azon öndicsekvés, hogy önöket a liberalizmus hozta ide s ily nagy többségben ? Megérdemli, hogy ezzel itt tüzetesen foglalkozzunk. Mert ha azzal foglalkozunk, akkor teljes mértékben elő fog állani annak bizonysága, a mit előbb említettem, hogy a mit öuök képviselnek, nem egyéb, mint a lejtőről való legurulásnak utolsó foka, mint az örvény felé közeledésnek legveszedelmesebb tünete. Annak idején, t. ház, a mikor a kiegyezés KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. II. KÖTET. megtörtént, nagyon természetesen, voltak s lehettek véleménykülönbségek arra nézve, hogy ezen állapot milyen jó vagy mennyire nem jó. Akkor még egy kissé többen voltak azok, a kik ezt a törekvést, ezt a százados törekvést, a melyet előbb hazánk függetlensége és önrendelkezési jogára nézve felemlítettem, elejthetlennek ismerték ; s akkor lehettek s voltak olyanok, a kik azt tartották, hogy arra a czélra, a mit ez a nemzet sohasem fog feladni, a miről sohasem fog lemondani — s hogy lemondani nem fog, arról százados történelme tesz bizonyságot, — hogy ezen czélra azon idők után, melyek megelőzték, a kiegyezés az első lépés lesz arra, ho/y az tovább fejlesztessék; hogy majdan, a midőn a tapasztalat azt mutatja, hogy ezen az alapon a czél elérhető, akkor elfogadtassék, ha pedig a tapasztalat az ellenkezőt mutatja, akkor az épúgy, mint más törvény, módosíttassék, megváltoztattassák és a nemzet jogai megvédessenek. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Voltak akkor olyanok is, a kik figyelmeztették azokat, a kik ezt első lépésnek tekintették, hogy ez tévedés, ennek a következménye baj lesz és azon tendencziák soha sem fognak megszűnni, melyek annyi időn át megbénították ezen ország igazi függetlenségét negyedfél századon keresztül; de különösen voltak olyanok, a kik, és pedig ezek majd mind öregek voltak, — akkor én még fiatal voltam, — de azok az öregek tapasztalataik alapján figyelmeztették azokat, kik a 67-iki alapot első lépésnek tekintették, hogy gondolják meg, hogy nemcsak azok a tendencziák veszedelmesek, de veszedelmesek azoké is, a kik minden oly kiegyezés után csak az udvar, csak Bécs kegyét keresik, a kik, hogy czéijukat elérhessék, kapva-kapnak az alkalmon, hogy a haza függetlensége ezen irányban tovább ne fejlődjék, hanem fejlődjék visszafelé a reakczió irányában, és ép azon irányban, a mely ellen Deák Ferencz maga oly erősen dörgölt, a konzervativizmus ellea, hogy azt nem szabad soha arra magyarázni, hogy a nagyhatalmi állás iránya legyen a döntő, és nem lehet akként magyarázni, hogy az ossz monarchia irányában fejlődjék s a közös ügyek szaporítására vezessen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És azok, a kik ezt tették, azt hiszem, figyelmeztetésüknél azon tapasztalatot tartották szem előtt, hogy történei müiikben többször azon szomorú tünemény fordult elő, a melynek megvalósításán azon párt, a mely előbb Deák-pártnak, később szabadelvű pártnak nevezte magát, működik. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ott volt az 1608, azután 1642, és 1711 után 1790 és 1791 után mindezen alkalmat arra használták fel az aulikusok és konzervatívok, hogy fölfelé törekedjenek, hogy visszacsinálják 15