Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-18

250 18. országos ülés 1896. deczember 19-én, szombaton. szűnni, mihelyt megszűnnek azok az okok az egyházi politikában, a közgazdasági törvények­ban, és egyéb intézkedésekben, a melyek létre­hozták a néppártot. A t. kultuszminiszter úr hivatkozva Bel­giumra, kiemelte, hogy hiszen ott már jó idő óta klerikális kormány van és mégis nem szán­dékoznak a polgári házasság intézményét el­törülni ; majd belenyugszunk tehát mi is az egyházpolitikába. Én azonban úgy tudom, hogy Belgiumban is épen az egyházpolitika hozta össze az ellen­zéket, mely utóbb a választásokban győzedel­meskedvén, kormányra jutott. Könnyebb rom­bolni, mint építeni; könnyebb egészen puszta talajra, mint romhalmazra építeni, a honnan még előbb el kell takarítani a törmeléket. Hogy a belga keresztény kormány nem akarta rögtön lerombolni ama törvényeket, melyeket a liberá­lis uralom hozott, s az ország közvéleménye rosszalt, annak megvan az oka. Szerintem oka az, hogy az a kormány előbb bölcsen elő akarja készíteni a talajt az újra felállított felekezeti iskolákban a leendő polgárok keresztény szel­lemben való nevelése által, hogy mikorra ez a nemzedék felnő, elérkezzék az idő a polgári házasság megváltoztatására is. A t. miniszter úr, nemkülönben ez oldalról (a szélsöbaloldalra mutat) több t. képviselő úr azt ajánlja nekünk, nyugodjunk bele az ország jóléte és békéje érdekében, az egyházpolitikába mint változhatatlanba. A miniszter úr biztat bennünket, hogy majd a gyakorlat megmutatja. hogy minden vallás fejlődhetik és megnyugod­hatik az egyházpolitikában. Mi közel három év­tizede hozzászoktunk a folytonos Ígéretekhez. Roppant sok csalódásnak voltunk kitéve. A val­lásosság ellen általában, nemcsak a katholikus egyház ellen intézett támadások nem legújabb keletűek. Visszavihetök 68-ra, a mikor behoz­ták a felekezetnélkfíli iskolákat, melyeket akkor rohamosan terjesztettek s csak azért nem ter­jesztették még nagyobb mértékben, mert hiány­zett a hozzávaló költség. Nem akarok kiterjeszkedni azon intézmé­nyek egész sorozatára, melyek apródonkint min­dig a vallásosság ellen irányultak, és a mely intézmények létesítésekor, kivált a főrendiház­ban merültek fel aggodalmak, sőt tiltakozások is, de akkor a kormány mindig azzal iparko­dott az aggodalmakat megszüntetni, hogy tovább e téren nem fognak menni, ez intézményeknek nem I^BZ folytatásuk. Másrészről előálltak, mint most is, fenyegetésekkel, hogy ha bele nem nyugosznak, még rosszabb is jön. A megnyu­godni nem akarok feje fölött most is ott lebeg Damokles kardként például az egyházi javak szekularizáeziója. Azért tehát mi, sokat csalód­ván, nem nyugodhatuak meg már senkinek, ha mindjárt miniszteri széken ül is, a biztosításában. "Nem azért, mintha mi, azon igen tiszte­letreméltó egyének egyéni becsületében egy haj­szálnyira is kételkednénk. Őszintén mondom, hogy nem kételkedünk; azonban tapasztalataink vannak. Méltóztassanak visszaemlékezni, nem is olyan régen volt, a midőn az egyházpolitikai törvé­nyek behozatala iránt a javaslatokat erről az oldalról (a szélső baloldalra mutat.) minden esz­tendőben a költségvetés tárgyalása alkalmával Irányi Dániel böterjesztette, (Felkiáltások jobb­felől: Jól tette!) és a túloldal mindig, mint egy ember leszavazta. Meszlény Lajos: Ezt is jól tette! (Mozgás.) MóCSy Antal: És mi történt, uraim? Az, hogy egyszerre és váratlanul a függetlenségieknek ezen programmját a túloldal a magáévá tette és akkor azután ismét, mint egy ember keresztül vitte. Meszlény Lajos: Azt is jól tette! MÓCSy Antal: Megengedem, hogy ezen ol­dal szempontjából jól tette, de mi reánk nézve ez a föltevés figyelmeztetésül és okulásul szolgál, hogy a puskaport szárazon tartsuk. (Derültség jobbfelöl.) — Megengedem, hogy a t. kultusz­miniszter úr abban a meggyőződésben van, hogy az egyházpolitikát, a mely felkavarta az ország békéjét, nem kell továbbfolytatni; megengedem, hogy ő ehhez a kijelentéséhez esetleg a tárczáját is köti, vagyis helyt áll a végsőig; de ki biz­tosít bennünket arról, hogy nem fog-e ez a kor­mány és azzal ő is az útból félre tolatni, a mint hogy az előbbi kormányok félre tolattak akkor, a mikor az egyházpolitikában a szabadelvű párt jónak látta ismét egy lépéssel előre haladni. Azt gondolom, hogy ezzel nemcsak meg­feleltem azokra, a miket a t. miniszterelnök úr az imént mondott, hanem egyúttal indokoltam is azt a jogos aggodalmat, a mely szívünket el­tölti a miniszteri székekből felhangzott biztosí­tások ellen. Bátorkodom most már áttérni azokra, a mik engem tulajdonképen felszólalásra indítottak. A t. előadó úr utóbbi beszédében kegyes volt rólunk is pár szóval megemlékezni. Hálával fogadjuk azt a kijelentését, hogy ez a párt határozott és világos programmal ment a választási küzde­lembei azonban ama kijelentéseért már nem va­gyunk valami hálásak, hogy állítólag nagyon veszedelmes izgatással, meg nem fontolt, kellőleg nem alkalmazott eszközökkel indultunk a válasz­tási harczba. De mielőtt ezzel foglalkoznám, bá­torkodom kijelenteni, hogy Eötvös Károly t. kép­viselőtársam azon hasonlatával, hogy az előadó urat egy ártatlan csalétekül kikötött báránykához vagy gidához hasonlította, nem érthetek egyet;

Next

/
Oldalképek
Tartalom